
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Egyre nagyobb teret hódítanak az elektromos cigaretták a kiskorúak körében is – mutat rá a Mentsétek meg a gyermekeket elnevezésű szervezet felmérése, amelyből az is kiderült, hogy a 13–15 éves diákok 14,6 százaléka rendszeresen cigarettázik. A szervezet szerint ezt a dohánytermékek reklámozásának és hozzáférhetőségének visszaszorításával lehetne csökkenteni. De az általunk megkérdezett szakember szerint a szülők és tanárok szerepe is fontos a dohányzás terjedésének megállításában.
2019. augusztus 04., 16:592019. augusztus 04., 16:59
2019. augusztus 04., 17:162019. augusztus 04., 17:16
A romániai diákok körében tavaly végzett felmérésekből kiderül, hogy a 13–15 évesek 14,6 százaléka rendszeresen dohányzik, és 8,2 százalékuk elektromos cigarettát használ. A gyermekjogvédő szervezet kimutatásából megtudhatjuk, hogy a gyermekek mind fiatalabb korban próbálják ki a dohánytermékeket:
A szakemberek becslései szerint azok a gyerekek, akik már általános iskolában is cigarettáznak, felnőttkorunkban nagyobb valószínűséggel válnak aktív dohányosokká, mint azok, akik csak később fognak neki. Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi 13–15 éves gyermekek közül csaknem 90 ezren aktív dohányosokká válhatnak.
A megkérdezett 13–15 éves diákok 70 százaléka mondta azt, hogy az üzletből, személyesen vásárolta a dohánytermékeket, és senki nem szólította meg emiatt.
A gyermekjogvédő szervet felhívja a szülők, pedagógusok és az illetékesek figyelmét, hogy egyre több gyermek és fiatal használ elektromos cigarettát. A tavalyi felmérések szerint a megkérdezettek 8,1 százaléka e-cigit használt. A szakértők szerint az e-cigaretta terjedéséhez az is hozzájárult, hogy az új dohányzási eszközt kevésbé ártalmasnak mutatják be, nagyon sok helyen reklámozzák, és egyre több felnőtt is ezt használja.
A Mentsétek meg a gyermekeket szervezet emlékeztet arra, hogy létrejött a 2035 Dohánymentes Nemzedék elnevezésű csoport, amelynek 350 nemkormányzati és egészségügyi szervezet a tagja, és amely azt szeretné, hogy az országban 2035-re öt százalék alá csökkenjen a dohányzó vagy dohánytermékeket fogyasztó gyermekek száma.
A szervezet azt kéri a parlamenti képviselőktől és a döntéshozó szervektől, hogy szigorítsák meg a dohánytermékekre vonatkozó törvényeket:
A szervezet szakértői azt kérik, hogy ha szükséges, fogalmazzák át a dohányzás kifejezést, hogy az mindenképpen vonatkozzon a különböző eljárást alkalmazó elektromos cigaretták használatára is. Fontos tudni, hogy az e-cigikkel különböző aromásított, nikotinmentes hatóanyagot (a legnépszerűbb ízek a menta, citrus, csoki, vanília és cseresznye) is árulnak a gyártók, így a dohányosok mellett a nemdohányzók is rákaphatnak az újdonságra, és az édes ízek miatt még a gyerekek is érdeklődést mutathatnak az e-cigik iránt. Már készültek olyan kutatások, amelyek során a nikotinmenetes aromásított ízek egészségre kifejtett hatását vizsgálták. A gőz és néhány ízesítés még nikotin jelenléte nélkül is rendellenessé változtatta az erek működését. Az ízek közül a fahéj és a menta bizonyult a legmérgezőbbnek, de általában az ízesített gőzben „megfürdetett” sejtek károsodást és gyulladást mutattak, kevésbé voltak képesek új ér formálására vagy sebek begyógyítására.
Ábrám Zoltán marosvásárhelyi egyetemi oktató, aki több éven át dohányzással kapcsolatos kutatásokat végzett Erdélyben érdeklődésünkre elmondta, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a megelőzésre, arra, hogy a gyermekek, fiatalok ne szokjanak rá a dohányzásra. Véleménye szerint a szülők és tanárok jó példákkal, megfelelő alternatív programokkal segíthetnek a gyermekeknek és fiataloknak, hogy egészségesebben éljenek. Mint fogalmazott, már egy pingpongasztal beszerzése, a pingpongozás vagy más sportolási lehetőség felkínálása is jó megoldás lehet arra, hogy a kiskorúak ne kezdjenek el dohányozni vagy ne váljanak aktív dohányosokká.
Becslések alapján naponta több mint négyezer kiskorú gyújt rá első cigarettájára. Az egészségügyi minisztérium kimutatásai szerint évente 42 ezer ember hal meg a dohányzással összefüggésbe hozható betegségek miatt Romániában.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
szóljon hozzá!