
Hiába jelzik a hatóságok, hogy nem lesz ellátási hiány, az emberek nem hiszik el
Fotó: Gábos Albin
Amennyiben szükséges, sürgősségi rendelettel szabályozzák a gyógyszerek és egészségügyi eszközök, valamint az élelmiszerek árát, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt ne lehessen azokat emelni, illetve ezzel az intézkedéssel a feketekereskedelmet, a nyerészkedést is visszaszorítanák – figyelmeztetett a kormányfő.
2020. március 20., 15:562020. március 20., 15:56
Több olvasónk is jelezte, hogy kétszeresére emelkedett például a citrom, a krumpli, a vaj ára, ugyancsak dupla árat kérnek a kisebb boltokban a fertőtlenítőszerekért, az egészségügyi szeszért, de az alapélelmiszernek számító liszt, cukor, olaj is drasztikusan megdrágult. A hentestermékek nem egy-két lejjel, de tíz, tizenöt lejjel is többe kerülnek, mint az előző héten.
Mert például ha a törvény megengedi, hogy 0 és 30 százalék közötti vagy ennél is nagyobb haszonnal forgalmazzanak különböző termékeket a kereskedők, akkor csak rajtuk múlik, a jóérzésen, hogy mennyire élnek ezzel a lehetőséggel – magyarázta Liviu Todoran, a fogyasztóvédelmi hivatal Maros megyei igazgatója. Hozzátette,
Nagyon sokan telefonálnak, jelzik a drágulásokat, panaszkodnak, hogy egyik napról a másikra megugrottak az árak, amit egyébként ők is tapasztalnak – mondta, majd arra hívta fel a figyelmünket, hogy a nagy bevásárlóközpontokban, ahol szervezetten működik minden, nem drágítottak.
– fogalmazott az igazgató. Az egyik nagy bevásárlóközpontból meg is erősítette egy olvasónk, hogy semmi nem drágult, mindennek – alapélelmiszernek, zöldségnek, gyümölcsnek, ipari terméknek, tisztítószernek – ugyanannyi az ára, mint az utóbbi egy hónapban.
Liviu Todoran továbbá elmondta, naponta három csoport indul el Maros megye három irányába, hogy ellenőrizze, minden vállalat, szolgáltató betartja-e a bezárásra vonatkozó intézkedést.
hiszen a munkájukat végző ellenőrök is ki vannak téve a fertőzés veszélyének, és „ahol a törvényt nem tartják tiszteletben, ott az elővigyázatosságra sem figyelnek” – tette hozzá az igazgató. Aki nem tartotta be a rendkívüli intézkedést, az sokat kockáztat: a bírság 1000 lejtől 70 ezer lejig terjedhet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
2 hozzászólás