
Hargita megyében idén szeptemberig 2449 egyesületet alapítottak 1990 óta, amelyekből 65 időközben megszűnt. Képünk illusztráció
Országos szinten 90 696 egyesületet regisztráltak az elmúlt 28 évben, míg alapítványt 19 621-et jegyeztek be 1990 óta. Hargita megyében idén szeptemberig 594 alapítványt, valamint 2449 egyesületet alapítottak. Az igazságügyi minisztérium honlapján lévő országos jegyzékből szemléztünk.
2018. október 27., 18:072018. október 27., 18:07
Akár a civil öntudatosság fokmérője is lehet egy megyének, hogy mennyi közhasznú szervezet működik benne. Mivel minden civil szervezetet kötelező regisztráltatni az 1990 óta vezetett országos jegyzékbe (Registrul Național ONG), így azok listája elérhető az igazságügyi minisztérium honlapján. Az elérhető listák adataiból szemléztünk, amelyeket utoljára szeptember közepén frissítettek.
Alapítványt ugyanakkor az országban 19 621-et jegyeztek 1990 óta, amelyekből időközben 1418-at megszüntettek. A leggyakoribb civil szervezeti formák – az egyesület és az alapítvány – mellett léteznek még szövetségek, föderációk és egyéb formák is, de számuk elenyésző. A nyilvántartás szerint
Érdekesség, hogy a 2000-es évek elején nőtt meg ugrásszerűen az újonnan megalapított egyesületek száma, például 2002-ben 187-et iktattak. Az alapítványok tekintetében 594 Hargita megyei szervezet szerepel a nyilvántartásban, amelyből eddig 12-t számoltak fel, vagy zártak be. Legtöbbet az 1990-es évek közepén alapítottak, 1997-ben például 158-at. Ehhez képest sem az idén, sem a tavaly nem hoztak létre egyet sem.
Fikó Csaba szerint a legfontosabb kérdés, amire válaszolni kell, mielőtt létrehoznánk egy civil szervezetet, hogy magunkért, vagy a közösségünkért szeretnénk tevékenykedni
Fotó: Pinti Attila
A Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete az elsők között volt a civil szervezetek között, amelyet a megyében bejegyeztek 1990-ben.
– osztotta meg megkeresésünkre Fikó Csaba. Az egyesület alapítótagja, jelenlegi tiszteletbeli elnöke a téma kapcsán hozzátette, szerinte a legfontosabb kérdés, amire válaszolni kell, mielőtt létrehoznánk egy civil szervezetet, hogy magunkért, vagy a közösségünkért szeretnénk tevékenykedni, mert előbbi esetben jobb, ha vállalkozást indítunk,
Az egyesület és az alapítvány szervezeti formák között a legnagyobb különbség a döntéshozatalukban van – magyarázta Potozky László, a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány igazgatója. Mint részletezte, az egyesületnek „demokratikusabb a berendezkedése” – legkevesebb három tag kell egy egyesület létrehozásához –, hiszen tagjai vannak és közgyűlésük, amelyen a döntéseket hozzák. Hátránya azonban, hogy könnyebb „eltéríteni az eredeti célkitűzésétől”, ez azonban attól függ, hogy mennyire elkötelezettek a tagjai. Ehhez képest
azonban sokkal konszolidáltabb (szilárdabb) az egyesületeknél. A két szervezeti forma létrehozásában vannak még eltérések, hiszen sokkal jelentősebb alaptőkével kell rendelkeznie az alapítványnak az egyesülettel szemben. Viszont a célkitűzéseik lehetnek egyformák.
„Hargita megyében sok civil szervezet van, és célkitűzéseikben is széles területet ölelnek fel, kezdve a szülök iskolai egyesületeitől a sportegyleteken át egészen a kiemelkedő közösségi alapítványokig. Ugyanakkor vannak, amelyeket különböző hatóságok, állami intézmények hoznak létre, például fejlesztési társulásokat” – sorolta az igazgató.
Egyébként a nonprofit egyesületek, alapítványok nem fizetnek adót, azonban folytathatnak gazdasági tevékenységet, ha az összhangban van a célkitűzéseikkel, ebben az esetben viszont kell az abból származó jövedelem után adózniuk, ugyanakkor lehetőségük van cégek létrehozására is.
Minden az odaadáson múlik. A civil szervezetek célkitűzéseikben széles területet ölelnek fel. Képünk illusztráció
Fotó: Rédai Attila
Aura Mădălina Tudor bíró, a csíkszeredai bíróság sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta,
Hargita megyében a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi, a gyergyószentmiklósi és a maroshévízi bíróságnál lehet ezt megtenni. A civil szervezetek létrehozását a 2000-ből származó 26-os számú utólag módosított kormányrendelet szabályozza, amelyben részletesen elolvasható, mi az eljárás az alapításhoz. A bírósághoz leadott dossziéban szerepelnie kell többek között a következő iratoknak:
az igazságügyi minisztérium által kibocsátott bizonyítvány, hogy nem foglalt a civil szervezet elnevezése (románul: dovada de disponibilitate de ministerul justiției);
bizonylat a szervezet székhelyéről (dovada sediului);
alapító okirat és alapszabályzat (actul constitutiv şi statutul);
bizonylat a kezdőtőkéről (dovada patrimoniului), amely egyesületek esetében legkevesebb 200 lej, alapítványok esetében a bruttó minimálbér százszorosa kell legyen;
a vezetőtanács tagjainak pénzügyi bizonylata (cazier fiscal);
illetve 100 lej bírósági illeték (timbru judiciar).
A dosszié beiktatása után három nap áll az alapítók rendelkezésére, hogy pótolják az esetleges hiányzó okiratokat, ezalatt ellenőrzik, hogy rendben van-e minden, ezt követő hét napon belül pedig beidézik őket a bíróságra, hozzávetőleg tíz napba telik, amíg bejegyzik a szervezetet a bíróságon. A bíró elmondása szerint sok szervezetet alapítottak különböző sporttevékenységek népszerűsítésére, de állattenyésztés, turizmus területeket érintő egyesületeket is sokat bejegyeztek, a beteggondozás, idősekkel való foglalkozás céljából főként alapítványokat alapítottak.
| Időszak | Egyesületek száma | Alapítványok száma |
| 1990–1995 | 191 | 92 |
| 1995–2000 | 284 | 424 |
| 2000–2005 | 504 | 46 |
| 2005–2010 | 554 | 22 |
| 2010–2015 | 594 | 7 |
| 2015–2018 | 322 | 3 |
| Összesen | 2449 | 594 |
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!