Decentralizációt remél a főtanfelügyelő

– Milyen évet zárt 2010-ben a Hargita megyei oktatás?

– Jónak talán semmi vonatkozásban nem mondhatom a tavalyi évet. Talán egyetlenegy vonatkozásban mégis. Abban, hogy minden nehézség ellenére a Hargita megyei tanügyben a pedagógusok ugyanúgy végezték – véleményem szerint nagyon jól – a munkájukat, ugyanúgy foglalkoztak a gyerekekkel, mint a megelőző években, gazdaságilag sokkal tűrhetőbb vagy elviselhetőbb időszakokban. Minden megbecsülésem azoké a pedagógusoké, akik a munkájuk minőségét ugyanazon a szinten tudták tartani tavaly is, ahogy mostanig.

– Az állás- és fizetéscsökkentések mellett a tavalyi év egyik nagy hiányossága volt az oktatási beruházások finanszírozásának majdnem teljes leállása is...

– Sajnos, 2010 januárjában, amikor átvettem a tisztséget, talán a szék volt az egyedüli kényelmes, minden más helyzet, amivel szembesültem, egyáltalán nem volt az, és ebbe beletartozik a befektetések helyzete is. Az elmúlt években nagyon sok, több tíz millió lej adósságot halmozott fel a megye a befektetések terén, ami abban az esetben, ha be lehetett volna fejezni ezeket a befektetéseket, nem lett volna gond, de mivel bekövetkezett a világválság, nagyon sok tanintézmény félkész, befejezetlen épületekben, környezetben kellett kezdje vagy folytassa a tanévet. Az elmúlt évekhez képest lényegesen kevesebb pénz jött 2010-ben, éppen csak tűzoltó jellegű munkát tudunk végezni, hogy az adósságok bizonyos részét – legalább úgymond kielégítésképpen – a cégeknek ki tudjuk fizetni.

– Személy szerint Önnek hogyan telt az első év a főtanfelügyelői tisztségben, mit tudott a céljaiból megvalósítani?

– Könnyebb lenne válaszolni, ha azt kérdezné, hogy pedagógusként hogy éltem meg ezt az új tisztséget. Mert ez egy olyan tisztség, amely semmiképpen nem hasonlít a Hargita megyei oktatáson belül egyetlen más funkcióra sem. Egy pedagógusnak, aki elfoglal egy ilyen állást, még az a pozitív feltöltődési lehetősége sincs, ami megvan egy igazgatónak, aki mégiscsak tantestületben, gyerekek között, közösségben van – én nagyon sok töltöttséget tudtam felhalmozni az elmúlt tíz év alatt. Itt a tanfelügyelőségen nagyon jó kollegiális kapcsolatokat tudtam kiépíteni, de sokkal kevesebb feltöltődést és inkább kimerülést tudhattam magaménak. Főleg olyan körülmények között, hogy az elmúlt húsz évi oktatás összes nehézsége, összes fájdalma az elmúlt időszakban csúcsosodott össze, és azokban a problémákban, amelyekben egy főtanfelügyelőtől egy naiv pedagógus – mint ahogy Ferencz S. Alpár is gondolkodott a főtanfelügyelőségről tavaly január előtt – elvárta volna, hogy tudjon segíteni, pontosan azokban a dolgokban nem tudok sajnos, tenni. Nem tudtam megakadályozni – akármennyire is szerettem volna és tettünk nem egy lépést ezért –, hogy a leépítendő posztokat ne kelljen mind leépíteni, nem tudtuk megakadályozni, hogy a 25 százalékokat ne vágják le – ami a mi zsebeinket is ugyanúgy érintette –, és meg kellett hozni egy rendkívül nehéz döntést is, amikor a pedagógusok és a diákok között kellett választani az érettségi megszervezésekor. Talán ez volt az egyik legmegpróbálóbb időszak számomra, és Ferencz S. Alpár pedagógus Ferencz S. Alpár főtanfelügyelővel nem egy alkalommal és nem egy konfliktussal ellentmondásba került. Nagyon emberpróbáló időszak volt. Tanulságos is, minden további nélkül, de én sem számítottam, hogy ennyire nehéz lesz.

– A felsorolt problémák többsége, amelyeken nem tudtak változtatni, országos gond, kérdés volt. Mi az, amit helyi szinten mégis sikerült megvalósítani?

– Számomra sikerélményként könyvelhető el, hogy bárhová mentem – és nem keveset jártam a megyében, talán összesen tízezer kilométert tettem meg, főként a tavaly tavaszi időszakban, mert aztán kezdődött az érettségi sztrájkkal egybekötve, leépítések az iskolákban és tanfelügyelőségen is stb. stb. – tantestületekkel, igazgatókkal, szülőkkel találkoztam, és azt a visszajelzést kaptam az emberektől, hogy végre egy olyan főtanfelügyelő, aki eljön és beszélget, nem távolságtartó, hanem közvetlen. Egy kicsi lazítást igyekeztem bevinni a tanfelügyelőséget a tanintézményekhez kötő kapcsolatrendszerbe is. Ez nem azt jelenti, hogy rendszertelenség következett be, hanem a kapcsolatokat igyekeztem – és ez továbbra is célom – sokkal inkább közvetlen, emberséges, empatikus alapra helyzeni, mint hierarchikusra. És ennek, ha még nem is látszanak a gyümölcsei, azért remélem, hogy a közeljövőben megmutatkoznak. Odafigyeltem a nagy ünnepeinkre is, a különböző ünnepek alkalmával megfogalmazott főtanfelügyelői üzenetekre, amiről nem egy jó visszajelzést kaptam, hogy még ilyet sem kaptunk főtanfelügyelői székből és a tanfelügyelőség honlapján.

Nagyon fontos számomra a hangulat, mindennél fontosabb, hogy milyen hangulatot gerjesztünk hierarchikus szempontból lefelé. Itt példának felhozhatom a kirándulások engedélyeztetést, amit leegyszerűsítettünk egy egyszerű kérésre, ami másodperceken belül visszamegy, és nem formalizáltuk úgy, ahogy az korábban volt. Próbálok valami pluszt hozni a pedagógusoknak és tantestületeknek, elindítottuk a szakemberek Önöknél, otthon programot, amelyet szeretnék folytatni jövő esztendőben, természetesen a költségvetésünk keretei között. Továbbra is pedagógus- és gyermekközeli mentalitást szeretnék promoválni.

– Hosszas vajúdás után életbe lépett az új tanügyi törvény. Mit vár, remél a jogszabálytól?

– Elsősorban decentralizációt a helyi döntéshozatal, iskola- és humánerőforrás-menedzsment, illetve a finanszírozás és a curriculum terén. Több mint két évtizede várjuk a decentralizációt. Ugyanolyan fontosnak tartom a kisebbségi oktatásra vonatkozó részt is, amely az elmúlt évtizedek nagy problémáját orvosolja, vagyis kiterjeszti az anyanyelvi oktatáshoz való jogot, illetve lehetővé teszi a kisebbségi gyerekeknek a román nyelv és irodalom megfelelő elsajátítását. És folytathatnám így tovább. Összegzésképpen, engedje meg, hogy egy híres ember gondolatával szemléltessem, hogyan látom az új tanügyi törvényt, hogyan viszonyulok jómagam is hozzá: „Talán különös dolog ilyet mondani, de egyedül a fejlődésben, az átalakulásban és a változásban találhatjuk meg az igazi biztonságot.” (Anne Morrow Lindbergh) Én még azt mondom, és személyes véleményem, hogy pedagógusainknak megadhatja az új törvény azt a lehetőséget, hogy bebizonyíthassák, kedvezőbb körülmények között, a zsúfolt tananyag és az ebből származó állandó oktatási hajsza terhétől megszabadulva, úgy tudnak tanítani, ahogyan azt Galileo Galilei nagyon találóan megfogalmazta: „A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya amit lángra kell lobbantani.” Számomra az új tanügyi törvényt a pedagógusaink magas szakmai hozzáértése és gyermekközpontú gondolkodásmódja teszi legfőképp biztatóvá.

– Milyen tervei vannak, illetve milyen lehetőségeket lát 2011-re?

– Szeretném, ha itt a tanfelügyelőségen mindenre időben fel tudnánk készülni: beiskolázási terv, érdemfokozatok, felvételik, érettségi, minden – tudjuk az ezekkel kapcsolatos problémákat konzultációs módon leegyeztetni, minél tágabb körökben. Legalább Hargita megye határian belül teremtsünk pozitív munkahangulatot a tanintézményekben, azokon a területeken és azon lehetőségekkel természetesen, amelyekkel mi tudunk élni. És reményemet fejezem ki a 2011-es évvel kapcsolatosan, hogy valamerre ez a tanügyi rendszer elmozdul, és beindul egy reform, egy decentralizációs folyamat. Nemrég jártam külföldön, és hallottam az ott jelen levő országok képviselőitől, hogy mindenhol bizonyos szinten a hatáskörök és döntések lehetősége, a felelősség, az adminisztratív teendők már a helyi közösségekre van bízva. És főként az iskolahálózat szervezése és fenntartása terén a helyi közösségek döntik el, hogy mi fenntartható számukra, és nem egy X. Y. főtanfelügyelő, aki akkora mértékben talán nem ismeri a helyi lehetőségeket, mint a polgármester, iskolatanács, iskolaszék, igazgató, szülők, a közösség. Ez az én legnagyobb kívánságom, tervem, reményem 2011-re, hogy húsz év után végre beszéljünk valamilyen más dologról a tanügyben, mert véleményem szerint minden jobb, mint ami most van.