Hirdetés
Hirdetés

Daniel David: túl kevés bölcsődénk van, és egyenlőtlen a megoszlásuk

•  Fotó: gov.ro

Fotó: gov.ro

Románia számára rendkívül fontos a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozás – jelentette ki kedden a Román Akadémia székhelyén az oktatási miniszter.

Székelyhon

2025. május 27., 13:362025. május 27., 13:36

2025. május 27., 13:432025. május 27., 13:43

Daniel David a romániai oktatáspolitikáról készült OECD-jelentést bemutató rendezvényen szólalt fel – számol be róla az Agerpres hírügynökség.

A tárcavezető elmondta, hogy a jelentés elkészülte alatt három miniszter követte egymást az oktatási tárca élén, és hivatalban lévő miniszterként most rá vár az a feladat, hogy ismertesse a dokumentumot. Meglátása szerint a jelentés szerzői „komoly munkát végeztek”, és a következtetéseik nagy figyelmet érdemelnek, mert részét képezik Románia OECD-csatlakozási folyamatának.

A tanulmány az OECD tagállamaiban működő jó gyakorlatokhoz méri a romániai helyzetet, és ajánlásai egy általános stratégia alapjául szolgálhatnak – tette hozzá.

Az OECD jelentése szerint

a romániai oktatás egyik fő hiányossága a koragyermekkori nevelés terén mutatkozik meg.

Daniel David idézte az Eurostat adatait, amelyeknek megfelelően a romániai bölcsődés- és óvodáskorú gyerekek mindössze 11,4 százaléka jár bölcsődébe vagy óvodába. „Ez rossz; pszichológusként nekem is ez a véleményem, és az OECD is megerősíti, hogy

Idézet
a korai nevelés elhibázott, ami a további oktatási szinteken is negatívan befolyásolja a teljesítményt, nem beszélve az életben való boldogulást meghatározó felnőttkori kompetenciákról”

– magyarázta Daniel David.

Hirdetés

Az OECD jelentése szerint Románia jelenleg nem rendelkezik a szükséges infrastruktúrával ahhoz, hogy a gyermekek sokkal nagyobb arányban vegyenek részt a koragyermekkori nevelési rendszerben.

Idézet
Túl kevés bölcsődénk van, és egyenlőtlen a megoszlásuk: inkább városon vannak, falun kevésbé. Több bölcsődére van szükségünk„

– szögezte le Daniel David.

Kifejtette, a bölcsődei és óvodai oktatás túlnyomórészt a gyermekfelügyeletben merül ki, de már ebben a korban el kellene kezdeni bizonyos alapvető kompetenciák fejlesztését.

A miniszter szerint az is problémát jelent, hogy a bölcsődei és óvodai oktatásban nincs elég tanerő, és a meglévő pedagógusok képzettségi szintje sem mindig megfelelő.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében

Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe

Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe
2026. április 27., hétfő

Változékony időjárásra kell számítani majális idején

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.

Változékony időjárásra kell számítani majális idején
2026. április 27., hétfő

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél

Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt
2026. április 27., hétfő

Laboreredményre várnak a kézdivásárhelyi szennyezett víz kapcsán

Egy héttel az első aggasztó jelek után sem javallott a vezetékes víz fogyasztása Kézdivásárhely több utcájában. Hétfőn délben még nem álltak rendelkezésre a legutóbbi (pénteki) mintavétel laboratóriumi vizsgálatának eredményei.

Laboreredményre várnak a kézdivásárhelyi szennyezett víz kapcsán
2026. április 27., hétfő

125 magyar film nézhető ingyen a Filmión a magyar film napja alkalmából

Április 30-án, a magyar film napján lesz 125 éve, hogy bemutatták az első magyar filmként számon tartott A táncz című alkotást, ebből az alkalomból 125 produkció látható ingyen a Filmión április 27-e és május 10-e között.

125 magyar film nézhető ingyen a Filmión a magyar film napja alkalmából
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Eltűnt mezőbodoni férfit keresnek

Marosvásárhelyre indult szombaton a 39 éves, mezőbodoni férfi Pal Ionel Silviu, aki a mai napig nem tért vissza otthonába – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltűnt mezőbodoni férfit keresnek
Eltűnt mezőbodoni férfit keresnek
2026. április 27., hétfő

Eltűnt mezőbodoni férfit keresnek

2026. április 27., hétfő

Elhunyt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze

79 éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a Nemzet Művésze, a hazai hangszeres népzenei mozgalom és a táncházmozgalom egyik alapítója.

Elhunyt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze
Elhunyt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze
2026. április 27., hétfő

Elhunyt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze

2026. április 27., hétfő

Hangosak, és élettel töltik meg a várost: kezdődnek a diáknapok Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi diáknapokat idén május 27–30. között rendezik meg a Vibe-fesztivál helyszínén, de a város számos tere otthont ad a rendezvénynek, amely nemcsak az egyetemistákat szólítja meg.

Hangosak, és élettel töltik meg a várost: kezdődnek a diáknapok Marosvásárhelyen
Hirdetés