Vidéken is felnőttképzést indít a Caritas

Hétfőtől nem csak szociális jellegű szolgáltatások nyújt a Gyulafehérvári Caritas a felcsíki lakosok számára. Egy nagyszabású európai uniós projektnek köszönhetően ugyanis a 2002-től létező karcfalvi otthoni beteggondozói központ immár ingyenes felnőttképzést is szervez. A tervek között új munkahelyek létesítése is szerepel.

Rédai Botond

2011. március 28., 16:532011. március 28., 16:53

2011. március 28., 19:002011. március 28., 19:00

A megújult karcfalvi otthoni gondozói központban mutatták be a nagyszabású projektet

Évente legkevesebb tíz-tíz személynek otthoni beteggondozói, illetve gyermekgondozói képzést tartunk Csíkkarcfalván – tájékoztatott az elképzelésekről Péter György. A Gyulafehérvári Caritas otthoni gondozói szolgálatának vezetője kifejtette, részben azokat a személyeket céloznák meg, akiknek amúgy is gondozniuk kell otthonaikban hozzátartozóikat, hiszen ezáltal a szakma alapjait is elsajátítanák. Mellettük ugyanakkor bárki jelentkezhet, akit érdekel a fent említett tevékenységi kör.

Munkahelyek is létesülnek

„A pályázatban úgy szerepel, hogy egy otthoni beteggondozót alkalmazhatnunk, de mi ennél többet szeretnénk” – jegyezte meg Péter György. Az illetékes kiemelte, a karcfalvi központ még hangsúlyosabb szerepet kap a vidék életében azáltal, hogy felnőttképzési tevékenységet is fog nyújtani. „Tehát mindazonáltal, hogy szakmai tudásra tesznek szert a jelentkezők, a helyi közösségben fognak gyakorlatozni, emberekhez ellátogatva. Ezáltal a közösség összefogó erejét is szeretnénk erősíteni” – magyarázta a vezető. Hozzátette, a képzés után az ezt elvégzőket szívesen látják önkéntesnek a Caritason belül, ugyanakkor hosszú távon minél több embert szeretnének alkalmazni. „Felkészülnénk arra, amit a demográfiai adatok jósolnak, azaz hogy a lakosság elöregedik, és egyre csak nőni fog az ápolás, gondozás igénye” – fogalmazott Péter.

Nélkülözhetetlen vidéken a Caritas


Mint azt a vezetőtől megtudtuk, a vidéki települések zömében az egészségügyi és szociális szolgáltatást mindössze a családorvosi hálózat biztosítja, illetve esetenként egy-egy szakorvos jelenléte, de a tulajdonképpeni kezeléseket a Caritas alkalmazottai végzik.

A szociális intézményi hálózatban is fehér foltokat képeznek a térképeken ezek a települések, ezt a hiányt ugyancsak a Caritas tölti ki. „Tulajdonképpen a mi munkatársaink azok, akik bemennek az emberekhez házaikba. Innen származnak az információk, hogy mire van szükségük a közösségeknek, miben kell segíteni őket” – emelte ki a szervezet által betöltött szerepet Péter György. Mint említette, ennek fontosságát maguk az önkormányzatok is felismerték, hiszen a költségvetésekben állandó tételt jelent ennek a tevékenységnek a támogatása.

A projektről röviden

A Társadalmi beilleszkedési hálózat a munkaerőpiacon című projektet a Jászvásári Caritas indította, partnerei a Gyulafehérvári Caritas, illetve a Caritas Münster (Németország). Célja Románia északkeleti és központi régiójának hét településén élő hátrányos helyzetű csoportok társadalmi beilleszkedésének az elősegítése a munkaerőpiacokon. Értéke több mint 12 millió lej, kifutási ideje három év. A projekt során hat szociális beilleszkedést támogató központ is létesült, Hargita megyében a karcfalvin kívül Fiatfalván avatnak hasonló létesítményt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei