Újra élettel töltötték meg az egykori kórházat

•  Fotó: Rédai Botond

Fotó: Rédai Botond

Mindenképpen hasznos az egészségügyi felmérés, hiszen ezáltal olyan emberek is orvoshoz látogatnak, akik egyébként soha nem kerestek fel még rendelőt – hangzott el a gyimesiek számára szervezett szűrővizsgálati program tájékoztatóján. A gyimesfelsőloki régi kórház épületét magyarországi orvosok egy csoportja, illetve páciensek özöne népesíti be a hét folyamán.

Rédai Botond

2011. április 13., 18:212011. április 13., 18:21

2011. április 13., 21:592011. április 13., 21:59

Éltek az ingyenes egészségügyi szűrés lehetőségével a gyimesiek

Egy hétre visszatért az élet a régi kórház épületébe – fogalmazott a szerda délutáni sajtótájékoztatón Timár Zsombor László. Gyimesfelsőlok polgármestere az anyaországi Bács-Kiskun megyéből érkező orvoscsoport munkájáról beszélve, kifejtette, rendkívül fontos a középloki és felsőloki lakosok számára az ötnapos egészségállapoti felmérés, hiszen általa olyan vizsgálatok elvégzésére adódik lehetőség, amelyeket nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak. Mihók Péter gyimesközéploki polgármester pedig arról beszélt, az akció által sikerült megtörni azt a beidegződést, hogy orvoshoz nem kell menni.

A rendezvényen szintén jelen levő Bányai Gábor, Bács-Kiskun megye tanácsának elnöke úgy fogalmazott, a támogatásukat élvező magyarországi orvoscsoport immár ötödik éve látogatja meg a Hargita megyei településeket. A 2007-ben indult program által viszonozni szeretnének valamit azért az ajándékért, amit a több ezer erdélyi orvos Magyarországra történő kitelepedése jelentett az ottani egészségügyi rendszer számára. „A szolidaritásnak köszönhetően jött létre ez a program, melynek révén nem teszünk egyebet, mint tükörképet állítunk településeink egészségügyi helyzetével kapcsolatban” – jelentette ki Borboly Csaba. A Hargita megyei önkormányzat vezetője úgy értékelte, mindenképpen hasznos lenne, ha folytatódna az együttműködés.

Nincs különbség a nyavalyák között

„Ugyanazokkal a betegségekkel találkozunk, mint otthon, Magyarországon. Magas vérnyomás, a cukorbetegség, különböző szív- és érrendszeri betegségek, és hát természetesen a daganatos betegségek bizonyos fajtái” – jellemezte érdeklődésünkre a fél évtizedes tapasztalatot dr. Mócza György. A magyarországi orvoscsoport vezetője elmondta, öt év alatt több mint ötezer beteget fogadtak, és több mint 12 ezer vizsgálatot végeztek el. Ezúttal a Gyimesekben a szűrési kampány feléig több mint hatszáz páciens fordult meg a rendelőkben.

Korszerű laboratóriumi felszerelést is hoztak magukkal a magyarországi orvosok

A vizsgálatokat kilenc orvos végzi, köztük kardiológus, diaetológus, illetve endokrinológus, nőgyógyász, gyerekgyógyász és sebész, egyaránt található. A vizsgálatok elvégzéséhez egy teljesen felszerelt laboratóriumot is magukkal hoztak, ezenkívül ultrahangos vizsgálatokat is végeznek. A szűrési kampány pénteken zárul.

Szívesebben megyünk anyaországi orvoshoz?

„Nyilván, hogy azok az emberek, akik érzelmi kötődéssel tekintenek az anyaország felé, sokkal szívesebben elmennek egy magyarországi szakorvoshoz, mint ittenihez” – osztotta meg véleményét dr. Tar Gyöngyi. A közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint a programnak óriási előnye, hogy a vizsgálatokat helyben és ingyen végzik. „Ha önkormányzati akarat lenne, helyi szakorvosokból is össze lehetne állítani egy ilyen önkéntes csapatot. Ám majdnem biztosra veszem, annak nem lenne ekkora sikere” – jelentette ki az illetékes.

Az igazgató ugyanakkor kihangsúlyozta, egyetért a vendégek által tett kijelentéssel, miszerint egyfajta köszönet is a részükről a megyénkben megvalósított program. „Egy picit valóban tartozik nekünk az anyaország azokért az orvosokért, akik innen mentek el, hiszen Magyarország egészségügyi rendszerébe jól képzett szakemberként épültek be, mondhatni ingyen. Viszont itt nekünk óriási mértékben hiányoznak” – zárta mondandóját az illetékes.

Nem májbetegségből van a legtöbb

„A térségben széles körben elterjedt, és elég nagymértékű a pálinkafogyasztás. Ennélfogva joggal gondolhattuk azt, hogy elsősorban alkoholos májbetegségekkel fogunk találkozni, illetve olyan laboreltérésekkel, amik ezeket igazolják. Meg kell mondanom, hogy legnagyobb csodálkozásunkra, ez nem igazolódott be” – jegyezte meg az eddigi tapasztalatokkal kapcsolatban dr. Mócza György, a Bács-Kiskun megyei orvoscsoport vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei