Turistatalálkozó Szépvízen

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Huszonöt útvonalon kerékpáros, szekeres, fotós, honismereti, régészeti túrákon vehetnek részt az EKE-vándortábor vendégei. A túrák mellett számos kiegészítő programmal is készültek a szervezők.

Péter Beáta

2013. július 31., 16:332013. július 31., 16:33

2013. július 31., 17:372013. július 31., 17:37

Csendes volt a tábor, amikor kilátogattunk a helyszínére, a szépvízi Kishavas Panzióhoz, a táborozók nagy része ugyanis már kora reggel elindult túrázni. A huszonkettedik vándortábor szervezője, az Erdélyi Kárpát-Egyesület csíkszéki osztálya különböző nehézségű túrákat ajánl a résztvevőknek, melyek között gyalogos, biciklis, sőt szekeres túrát is találunk. Mivel fontosnak tartják a jövő turistanemzedékére való odafigyelést, számukra tábori óvodát működtetnek, kézműves foglalkozásokat tartanak, valamint könnyű túrákon is részt vehetnek a legkisebb táborozók. Már az első napon több mint ezer természetjáró érkezett a július 29. és augusztus 4. között zajló rendezvényre, a szervezők elmondása szerint az idei tábor a résztvevők számát és az időtartamot tekintve is a Kárpát-medence legnagyobb turistatalálkozója. A táborozók között, akik Erdély és Magyarország különböző részeiről érkeztek, nemcsak EKE-tagokat, hanem más természetjáró egyesületek tagjait is viszontláthatjuk, a természetjárás szeretete és öröme köti össze őket. A táborban délelőtt gyerekeknek tartanak foglalkozásokat, délután az elfáradt túrázók különböző vetített képes előadásokon, kulturális programokon vehetnek részt.

A vándortábort évente megtartják Erdély különböző tájain, lehetőséget adva a résztvevőknek egy-egy tájegység alaposabb megismerésére. Tavaly az EKE udvarhelyi szakosztálya, jövőben a tordaiak szervezik. Idén elsősorban a Csíki-havasokat és az ezeréves határ környékét szeretnék megmutatni az érdeklődőknek.

„Megtisztelő számunkra, hogy felvállalhattuk az EKE legnagyobb rendezvényének idei megszervezését. Mivel még fiatal a csíki egyesület, egy évvel ezelőtt sokan úgy vélték, hogy nem állunk készen erre, de volt egy évünk felkészülni, rádolgozni, csapatot építeni a rendezvény mellé, és most már a szkeptikusok is beismerték, jó, hogy bevállaltuk. Több helyszínt megnéztünk, mint lehetséges táborhely, ezt találtuk a legmegfelelőbbnek: a Csíki-havasok központjában van, logisztikailag is jó hely, buszokkal, gyalog is lehet indítani túrákat. Bár legtöbben sátorral érkeztek, van egy panzió is itt, amelynek étkezdéje ki tudja szolgálni főtt étellel azokat, akik igénylik” – sorolta a táborhely előnyeit Szabó Károly, a CsEKE elnöke, táborparancsnok. Elmondta, a tábor szervezéséhez jelentős támogatást kaptak a helyi cégektől, a megyei tanácstól, a szépvízi polgármesteri hivataltól, a közbirtokosságtól, sokan pedig helyi termékekkel segítették. A CsEKE részéről 120 önkéntes van jelen a táborban, a szépvízi ifjúsági szervezet pedig öt önkéntessel segíti be a tennivalókba.

A tábor résztvevői csütörtökön közösen vesznek részt Csíkszeredában az Erőss Zsolt-emlékesten. A részletes programot a CsEKE honlapján lehet megtalálni, a helyszínen napijegy váltására is van lehetőség.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
2026. március 14., szombat

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó

Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán
2026. március 13., péntek

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések
2026. március 13., péntek

Útlezárásra lehet számítani március 15-én Csíkszeredában

Forgalomlezárásra lehet számítani vasárnap délben a csíkszeredai Vár téren a március 15-i ünnepség alkalmával – rendkívüli ülést tartott a helyi önkormányzati képviselő-testület pénteken.

Útlezárásra lehet számítani március 15-én Csíkszeredában
Hirdetés