Egy hat méter magas hóember építésébe fogott csütörtökön egy baráti társaság a csíkszentgyörgyi és bánkfalvi parkban. Péntek délutánra végeztek is a munkával.
2017. február 10., 19:012017. február 10., 19:01
2017. február 10., 21:472017. február 10., 21:47
Javában épült már a hóember péntek délelőtt, amikor megérkeztünk Bánkfalvára. Volt, aki a hótömeg tetején tevékenykedett, mások vizet hordtak, egyik fiú egy talicska hóval érkezett épp. Csiszer Gábor, Madár Zsombor, Péter Szabolcs, Csiszer Attila és Gerczuj Bence szerda este döntötték el, hogy elkészítik a tudomásuk szerint eddigi legnagyobb kézzel készített hóembert.
„Szerdán kezdett havazni, és akkor jött az ötlet, hogy csináljunk egy hóembert, mert láttuk, hogy sok hó lesz. Este megbeszéltük, de nem szegeztünk le semmit konkrétan. Aztán csütörtök reggel hívtam a társaságot, hogy fogjunk neki. Megrajzoltam a kört, hogy mekkora legyen, fogta mindenki a fejét, hogy itt ennyi hó nem lesz. De mikor kezdtük rakni, mindenkinek megjött a kedve. Csütörtökön tapadt a hó, könnyebb volt rakni, pénteken vízzel kellett locsoljuk, hogy álljon össze” – vázolta Csiszer Gábor.
A tizenéves fiúk csütörtök délelőtt fél tizenegykor kezdték el az óriáshóembert építeni, péntek délutánra pedig be is fejezték. „Úgy tudjuk, hogy a legnagyobb hóembert Magyarországon készítette a Pamkutya nevű csapat tavaly novemberben. Felvettük velük a kapcsolatot, ők pedig jó tanácsokkal láttak el, hogy mire kell odafigyelni. Gondolkodtunk, hogy jelentsük be valahová, hogy hivatalos legyen, csak nem tudjuk, kit kellene értesíteni” – magyarázta Csiszer.
A faluból egyre többen látogatnak ki hozzájuk, kíváncsian figyelve a nagy „alkotást”. A fiúk pedig úgy vélik, jó időtöltés a hóemberépítés a téli szünidő utolsó napjaiban.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
szóljon hozzá!