Nemcsak hagyma volt terítéken

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Jókai babgulyást, hagymás rostélyost is kóstolhattunk vasárnap az ötödik alkalommal megtartott Madéfalvi Hagymafesztiválon, a már Magyarországon is ismert rendezvényen népes közönség kísérte figyelemmel a fellépők műsorát, és természetesen sokan megfordultak a nemcsak hagymától roskadozó standoknál.

Szőcs Lóránt

2013. szeptember 15., 19:022013. szeptember 15., 19:02

2013. szeptember 15., 20:102013. szeptember 15., 20:10

Hagyma mellett házi csokit, mézet, erdei gyümölcsökből készült lekvárt vásárolhattak az érdeklődők a vásáron, de fafaragók is árulták alkotásaikat, illetve horgolt terítőkből is volt felhozatal. Szentes Csaba polgármester az idei rendezvény különlegességeként a gyümölcsstandot nevezte meg. Kifejtette, hogy a gazdák szervezete és a helyi közbirtokosság gyümölcsfeldolgozót szeretne elindítani, ez lenne a következő lépés a helyi termékek értékesítésében, hiszen ebből a célból jött létre ez a rendezvény.

„Az, hogy mi itt vagyunk, egy kitartó munka eredménye. Ez nemcsak a standokon látszik, hanem a határt körbejárva észlelhetik, hogy nincs parlagon hagyott mezőgazdasági terület. Azt jelenti, hogyha összefogunk az értékesítésnél, akkor itthon is létezhet lehetőség a megélhetésre” – összegzett a községvezető vasárnap délután, a hagyományos termékek vásárának megnyitóján, megjegyezve: évről évre gyarapszik a bemutatott termékek skálája. Tamás József segédpüspök megáldotta az árusok portékáját.

Kinéztük a legtöbb hagymát tartalmazó elárusító asztalt, éppen a fesztivál hatására kezdte termeszteni – árulta el lapunknak Szabó Julianna. Mint mondta, 10 áron termeszti ezt a növényt, eddig mindig ugyanazon a terülten, mégis mindig jó termése lett, szükséges persze ehhez a megfelelő gondozás. Értékesíteni is mindig sikerült a hagymát, Udvarhelyszékre és a Gyergyószékre is elviszik az áruját.

Főként bő hagymásan készült ételeket kóstolhattak meg a vásáron az érdeklődök. A közbirtokosság tagjai hagymás rostélyost készítettek. Szeletekre vágták a hagymát, és a felszeletelt disznóhússal lassú tűzön főtt az eledel. Körülbelül annyi hagymát tettek az ételbe, amennyi húst, paprikát is adagoltak hozzá; fűszerpaprikával, borssal ízesítették. A helyi önkéntes tűzoltók is bő hagymával főztek, mint mondták, az adja meg a hús ízét, illetve ebből lesz a húshoz a körítés is. Amúgy lehetett más ételeket is kóstolni, mint például nyárson sült malacot. Továbbá Berszán Károly nyugalmazott vasutas megfőzte a Jókai-babgulyást is. Amint mesélte, az étel a nevét azért kapta a híres íróról, mert Jókai Mór egyik nyaralásakor egy balatonfüredi étteremnek diktálta le a receptjét, így őrződött meg. Habár Berszán nem mesterszakács, ő is sikert aratott ezzel a babgulyással egy magyarországi gasztronómiai versenyen, ahol 50 résztvevő közül a 13. lett. A helyezését nagy eredménynek tartja, mivel séfekkel mérettetett meg.

Különben idén érkezett a legtöbb vendég Magyarországról, több mint 160-an jöttek Madéfalva testvértelepüléseiről a népünnepélyre. A gyermekek örömére Barhács Attila népi játékkészítő, a Magor Magyarjai Egyesület vezetője is ott volt a vásáron. Elmés, hagyományos fajátékaival örökre belopta magát a kicsik szívébe. Például kötélen húzott falóval lehetett megtámadni a fasárkányt, és fakarddal levágni az öt fejét (ezek ablakok voltak, és ha megszúrták őket, kinyíltak). „Minden egyes játékunk saját készítésű, próbáljuk a gyerekek örömét szolgálni, mindenik egy-egy ügyességi próbatételnek számít” – fejtette ki. Ha egy gyermek mindegyik játékszert kipróbálta, ajándékérmével jutalmazták kitartását.

Míg a kicsik ezt a nem mindennapi játszóteret próbálták ki, a felnőttek néptáncelőadásokat nézhettek. Többnyire a helybeli csoportok és a testvértelepülések tánccsoportjai léptek színpadra. Az V. Madéfalvi Hagymanapokat a Hargita Nemzeti Székely Együttes Vándorúton című műsora zárta, amelyet este a helyi kultúrotthonban adtak elő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés