Mit kell tenni, ha lázas a gyermek?

Az utóbbi években számos, a gyermekgyógyászatban új szakmai irányelv jelent meg, még az egyszerűbbnek tűnő betegségek kezelésében is. Sokat változott a lázcsillapítás, a túlzott antibiotikum-használat, vagy éppen a csecsemők hozzátáplálásával kapcsolatos javaslat, gyakorlat is. Kovács Emőke csíkszeredai háziorvost a lázzal kapcsolatos tudnivalókról kérdeztük.

Péter Beáta

2017. január 18., 12:532017. január 18., 12:53

2017. január 18., 15:102017. január 18., 15:10

A láz nem betegség, hanem egy tünet, annak a jele, hogy valami készül, a háttérben kezdődik egy fertőzés, gyulladás, de akár autoimmun megbetegedés, daganat, napszúrás, fizikai túlerőltetés is okozhatja. A láz a testhőmérséklet rendellenes emelkedése, igazából hasznos, mert így próbál a szervezet megtisztulni a kórokozóktól, úgymond „felfőzi” a mikroorganizmusokat – mutat rá Kovács Emőke.

„A láz állandó jelleggel való csillapítása nem csökkenti a lázgörcs előfordulási gyakoriságát, ma már inkább azt mondják, hogy maga a kórokozó a felelős a görcs kialakulásáért.”Hogyan mérhető?

Lázról akkor beszélünk, ha a megemelkedett testhőmérséklet 38 és 40 Celsius-fok közötti értéket mutat, 37 és 38 között hőemelkedésről beszélünk, a 40 Celsius-fok feletti érték már hyperpirexia. A háziorvos rámutatott, fontos tudni, hogy a végbélben mért értékből mindig le kell vonni 0,5 értéket, hogy a megfelelő értéket kapjuk. „A higanyos lázmérők forgalomból való kivonása miatt ma már digitális lázmérőt használunk, és elsősorban hónaljban és végbélben mérjük a lázat. A szakirodalom a hónaljban való mérést támogatja, mivel egyes tanulmányok szerint például az újszülötteknél a végbélben való mérésnél fennáll a végbél perforációjának veszélye. A fülhőmérők használatát sem javasolják, mivel nagyon pontosan kell ismerni annak technikáját, illetve egy fájdalmas középfülgyulladásban csak kínoznánk a gyermeket. Persze, ha a terápia szempontjából a láz pontos értékének ismerete szükséges, akkor érdemes a végbélben való mérést alkalmazni” – magyarázta Kovács Emőke.

Fontos tisztázni, hogy mennyi ideje és hogyan kezdődött, milyen a lázmenet – mennyit csökkent, mikor ugrott vissza, mennyi volt a legmagasabb érték, milyen lázcsillapítót kapott a beteg, milyen adagban, egyéb társtünetek jelenlétét is vizsgálni kell, azt, hogy került-e kapcsolatba más fertőző betegekkel, illetve hogy volt-e külföldön, vagy kapott-e oltást a közelmúltban. A lázat többnyire fertőzések okozzák: influenza, légúti megbetegedések (torokgyulladás, tüdőgyulladás stb.), akut gyomorbélrendszeri megbetegedések, húgyúti fertőzések, bőrgyulladás, himlős megbetegedés, de nem fertőzéses megbetegedés is állhat a háttérben: immunbetegség – lupusz, Kawasaki-betegség – valamint tumorok, anyagcsere betegségek és akár visszérgyulladás is, illetve a fizikai stressz, hőguta, dehidratáció is okozhat lázat.

Mi javallott láz esetén?

A háziorvos azt ajánlja, hogy a lázas beteg esetében annak bőrét, aktivitását, lélegzését és keringési állapotát, valamint az életkorát fontos elsősorban figyelni. A bőrnél fontos szemügyre venni, hogy van-e sápadtság, cianózis, kiütések, foltok, az aktivitásnál megfigyeljük, hogy milyen az együttműködés: aluszékony, nehezen ébreszthető, folyamatos sírás jellemző, vagy külső ingerekre nem vagy alig reagál a beteg. Ha a légzés túlságosan gyors, nehezített és felületes, ha a szívritmus túlságosan emelkedett, a nyálkahártyák szárazak, csökken a vizelet mennyisége, nem fogyaszt folyadékot rossz jelnek tekinthető. Kötelezően kórházi kivizsgálás javasolt akkor, ha a 3 hónaposnál kisebb csecsemő 38 fok feletti lázat mutat, illetve a 3 és 6 hónapos közötti csecsemő láza meghaladja a 39 Celsius-fokot. Az öt napnál tovább folyamatosan fennálló láz, tarkókötöttség, neurológia góctünetek, beszédzavar, egyensúlyzavar, pulzus túlzott megemelkedése esetén is megfigyelés és kivizsgálás javasolt.

„A régi szakirodalom mindig a lázgörcsről beszélt, mint lehetséges szövődmény, de ma már számos tanulmány cáfolja ezt, ugyanis bebizonyították, hogy a láz állandó jelleggel való csillapítása nem csökkenti a lázgörcs előfordulási gyakoriságát, ma már inkább azt mondják, hogy maga a kórokozó a felelős a görcs kialakulásáért. Fontos észlelni, megfigyelni, felismerni, ha baj van, és szükség szerint kezelni.”

A láz csillapítása

A szakember elmondta, ha az ok ismeretlen, és nincsenek súlyos tünetek, akkor csak tüneti kezelés ajánlott, antibiotikum adása nem javasolt. A lázcsillapítás célja a közérzet javítása. Amennyiben a gyermek lázas, de állapota, kedélye jó, akkor ne adjunk gyógyszert. Inkább figyeljük, és csak akkor kapjon gyógyszert, ha nyűgös, rosszul érzi magát, láthatóan szenved. Ha a láz jól uralható, akkor csak egyféle lázcsillapítót alkalmazzunk. Csak abban az esetben használjunk kétféle gyógyszert, ha a lázkiugrás a következő gyógyszeradag beadása előtt megjelenik. Újszülötteknek a vesék éretlensége miatt elsősorban a paracetamol adása javasolt, nagyobb gyerekek esetén az ibuprofen adása is javallott.

„Az alternatív módszerek közül inkább a hűtőfürdőt ajánlanám, nem annyira drasztikus, mint a lepedős borogatás, és könnyen kivitelezhető, nagy felületet fogunk be vele. Engedjünk a kádba fürdővizet, amibe beletesszük a gyermeket, és fokozatosan hideg vizet engedve bele langyosra hűtjük, abban játszadozhat a gyermek, de ez ne tartson tovább 5-10 percnél, kerüljük a didergést. Ami még fontos: ágynyugalom, ne menjen közösségbe a beteg (attól, hogy lázcsillapítót kapott és pillanatnyilag nincs láza, még fertőzhet, bármikor kiugorhat a láza, rossz közérzet, teljesítőképesség-csökkenés alakulhat ki), ne öltöztessük túl/alul a gyermeket, legyen megfelelő a folyadékbevitel, és kímélő étrend jellemezze a beteg diétáját” – hangsúlyozta az orvos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés