Fotózni földön és levegőben

„1979-ben Gyergyószentmiklóson bekerültem a pionírház fotókörébe, ahol nem is annyira a fotózással ismerkedtem meg, hanem inkább a labortevékenységekkel, hiszen rengeteg fotót hívtunk elő. Aztán következett a kilencedik osztály Csíkszeredában, és a padtársammal, barátommal, Munzlinger Attilával, akinek az édesapja híres fotós volt Kézdivásárhelyen, együtt kezdtünk fotózgatni. Sokat kirándultunk, lefényképeztük a tájat, és előhívtuk a fényképeket, hiszen akkor még nem volt digitális technika. Az egyetemen ez fokozódott, különböző fesztiválokon fotóztuk például az előadókat, éjszaka előhívtuk, másnap eladtuk. Az egyetem végén sok kollégáról készítettünk ballagó képet, így tehát pénzszerzési lehetőség is  volt abban az időben. A fotózás hobbiszinten azóta is jelen van az életemben, igaz, az utóbbi két-három évben kicsit jobban felélénkült a fényképezés iránti lelkesedésem” – eleveníti fel Fodor István.

Facebook mint napló

Jómagam Fodor Facebook oldalán csodálom meg az általa lencsevégre kapott tájakat, legyenek azok a messzi távolból, vagy éppen a Gyimesek völgyéből. Közösségi oldalát egyfajta naplónak szánja. „Fotókat közlök, amelyeket vissza is tudok nézni, így magam is jobban fel tudom eleveníteni, hogy mikor mi történt. A közlési vágy benne van az emberben, fontos, hogy ha valamit lefényképez, megmutassa másnak is” – mondja. Mint meséli, diákkorában inkább a szociofotózás iránt érdeklődött, az akkori filmekből még sok előhívatásra, digitalizálásra vár, ma viszont inkább a természet szépségeit fotózza szívesebben. „Nem tartom magamat profi fotósnak” – igyekszik leszögezni. „Azt mondják a fotósok, hogy a fotó fejben születik meg. Hogy milyen a gép, vagy hogy mire képes a fotós, az másodlagos. Egy jó fotós gyenge géppel is tud jó fotót készíteni” – válaszolja arra a kérdésemre, hogy mitől is lesz jó egy fotó.

Távol-Kelet és a Nagyhagymás

A világ számos országában járt már, erről tanúskodnak fényképei is. A nyár folyamán két csodálatos, ám merőben más világot sikerült megismernie, Izlandon és Iránban fotózhatott. „Izlandon volt olyan nap, amikor ezerhatszáz képet készítettem, annyira fotogén az az ország. De vannak olyan helyek, amelyeket kimondottan szerettem, ilyen például a Közel-Kelet. Voltam többek között Marokkóban, Tunéziában, Egyiptomban, Törökországban, Szíriában, Jordániában, Libanonban, de Európa rengeteg országába is ellátogattam, és mindenhol fotóztam. Számomra talán még mindig az egyik leggyönyörűbb hely a Nagyhagymás és környéke, vagy Lövéte környéke” – mondja. Kedveli a forgalmas főutaktól távolabb eső, csendesebb útszakaszokat, ha teheti, ezeken közlekedik, hiszen ott mindig talál érdekességet. „Rendszeresen járok Gyergyószárhegyre rendelni, mindig látok valamit, amiért meg kell állni. Egyszer kicsit el is késtem a rendelésről” – jegyzi meg mosolyogva. Nemcsak tájat, állatokat is szeret fotózni – meséli, és mint büszkén megjegyzi, az állatokat eddig mindig saját környezetükben sikerült lencsevégre kapnia.

Légi fotókból kiállítás

Fodor István légi fotóiból nyáron a Kolozsvári Magyar Napok keretében nyílt kiállítás, ennek anyaga, a nagy népszerűségnek köszönhetően, a hétvégén Magyarországra is elkerült, és ott majd több helyszínen is megfordul. Mint meséli, egy barátja kis, kétszemélyes repülőgépével járnak repülni, fotózni, az utóbbi két évben havi egy-két repülést sikerült beiktatni a programba. „Fentről minden másként látszik” – jegyzi meg, bár mint kiderül, akadnak néha nehézségek is. „Tavaly decemberben történt meg, hogy hamar besötétedett és a leszállásnál problémák adódtak, legalább ötször futottunk neki a leszállópályának.” Azt mondja, nincs olyan hely, ahová nagyon vágyna fotózni, jó felvételeket bárhol lehet készíteni, csak a körülmények kell megfelelők legyenek.

A több ezer felvétel közül nehéz egy kedvencet kiválasztani – derül ki szavaiból, aztán hosszas gondolkodás után csak dönt. „Tavaly októberben Gyimesben jártam, éppen lehavazott és a nap is kisütött. A felvételen mind a négy évszak jelen van: zöld fű, virág, színes és megsárgult fák és hó. Nagyon jó a hangulata annak a fotónak.”

„Midig nálam van a fényképezőgép, gyakran megtörténik, hogy utazok valahová, de meg-megállunk, mert én megláttam valamit. Szeretek fotózni, a visszajelzések alapján pedig úgy érzem, tetszik az embereknek, és ez jó” – mondja beszélgetésünk végén, miközben vállára akasztja fényképezőgépét.