Immár fél évtizede, hogy a Gyulafehérvári Caritas, a Hargita Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatóság, illetve a Szent Gellért Alapítvány partnerségében létrejött Őrangyal program egészséges és fogyatékkal élők számára tanítja azt, mit is jelent egy közösséget alkotni. Az egyre nagyobb méreteket öltő program fennállásának ötödik születésnapi ünnepségére pénteken több mint ötszáz személyt várnak a csíkmindszenti sportcsarnokba.
2011. december 06., 17:572011. december 06., 17:57
2011. december 06., 18:222011. december 06., 18:22
Fogyatékkal élők és egészségesek: együtt tanulják meg elfogadni a másságot
„Pozitívumként értékelem, hogy évről évre bővül az Őrangyal program helyszíneinek száma, idén már Kézdivásárhelyen is szerveztünk találkozót” – fogalmazott portálunknak Demeter Zsuzsa. A Gyulafehérvári Caritas által működtetett, Tanácsadó Iroda Fogyatékkal Élőknek vezetője kiemelte, sok településen talán ez az egyedüli lehetőség, hogy közösségben legyenek a fogyatékkal élők. Mi több, a programok által ezeket a személyeket a közösség jobban megismeri, befogadja, sajátjának érzi. Ez az illető közösség felelősségérzetét is növeli, és egyúttal közösségformáló szerepe is van.
Az illetékes hangsúlyozta, az Őrangyal tulajdonképpen normál nevelésigényű és fogyatékkal élő személyeknek szabadidős programja. „Annyira élő ez a program, hogy ahol elindítjuk, saját életét éli, a találkozókat a helyi igények szerint alakítjuk. Most már egyre több kisközösség keres meg bennünket. Remélem, hogy a tizedik évfordulón már egy Őrangyal-jelenségről számolhatunk be” – jegyezte meg Demeter. Szavait Székely Vakon Katalin projektfelelős egészítette ki, aki szerint ezek a találkozók azért is fontosak, mert nem csak a fogyatékkal élők integrációjáról szólnak, hanem általuk mindenki sokat tanul, sokat fejlődik.
A születésnapi ünnepség december 9-én, pénteken 15 órakor kezdődik.
Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.
Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
szóljon hozzá!