A kismamák munkaerőpiacra való visszatérésének problémáiról, a gyermeknevelési jogszabály módosításának szükségességéről, az önkormányzatok családbarát politikájának témájáról tartottak átfogó konzultációsorozatot Hargita megyében.
2016. november 08., 16:392016. november 08., 16:39
2016. november 08., 17:012016. november 08., 17:01
Ennek a felmérésnek eredményét ismertették kedden a csíkszeredai megyeházán. Barabás Csaba, a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség vezetője elmondta, két csoportra osztották a felvetődött problémákat: helyben megoldható, illetve törvénymódosítással elérhető problémákra.
Az érintettek szeretnék, ha legalább három havonta egyeztethetnének a településvezetésekkel, ugyanakkor szintén a polgármesteri hivatalok hatásköréhez tartozik, hogy újabb bölcsődék, tipegőcsoportok létrehozásával segítsék azokat a kisgyermekes szülőket, akiknek munkaidő alatt nincs akire bízni a gyermeküket. A konzultációban részt vevő érintettek javasolták ugyanakkor egy családbarát díj létrehozását is, amellyel az általuk kidolgozott feltételek alapján minősítenének egy-egy önkormányzatot.
Néhány esetben azonban a gyermeknevelési jogszabályozást szeretnék módosítani, ugyanis teher a munkaadók számára, főleg a kisvállalkozásoknak, hogy a törvény kötelezi őket arra, hogy legkevesebb hat hónapra visszavegyék a gyermeknevelési szabadság lejárta után a kismamákat. Ez azért is probléma, mert megnehezíti a gyermekvállalás előtt álló fiatalok elhelyezkedését.
„Nem kötelezni, hanem érdekeltté kéne tenni a munkaadókat abban, hogy visszavegyék alkalmazottaikat, például adókedvezménnyel, hasonlóan, mint a fiatalok alkalmazásánál” – javasolták. Hozzátették, hogy jó lenne az is, ha a munkába való visszaállás fokozatosan történne, kezdetben napi 2 órában, majd 4–6, végül 8 órában dolgozhatnának a kismamák.
Szintén fontosnak tartanák, ha lehetőségük lenne az édesanyáknak ingyenes képzésekre a gyermeknevelési szabadság ideje alatt, ezzel is növelve a munkaerőpiaci elhelyezkedésük esélyeit. Mint elhangzott, egy másik téma, amelynek rendezése szintén fontos, az a bébiszitteri munka legalizálása, illetve ösztönző lehetne bébiszitter-jegyek bevezetése is, hasonlóan az ételjegyekéhez. Többek között ezeket a javaslatokat adta át Barabás Csaba Tánczos Barna szenátornak, aki személyesen is részt vett a tanácskozások egy részén.
A szenátor fontosnak tartotta kiemelni, hogy ezeken a megbeszéléseken nem a gyermeknevelési segély emeléséről esett szó, hanem arról, hogy a kismamák aktív szerepet szeretnének vállalni a társadalomban. Fontosnak tartotta a részmunkaidő bevezetését és a távmunka támogatását is. Korodi Attila parlamenti képviselő szerint is a gyermeknevelésen lévő szülők minőségi beilleszkedésére van szükség. Mint elhangzott, az elkövetkezőkben azon fognak dolgozni, hogy megvitassák szakértőkkel is a felvetett témákat, és hogy kidolgozzák a törvénymódosító javaslatot.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az eseményen elmondta, 2008 óta azon dolgoznak, hogy az intézményt családbaráttá tegyék: számos családi program, pályázati kiírás ezt támasztja alá, akárcsak a rövidített munkaprogram a kisgyermekes szülők számára. A tanácselnök egyúttal kijelentette, ezentúl a gyermeknevelésről visszatérő kollégáik számára bevezetik a 2–4–6–8 órás részmunkaidőt.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
szóljon hozzá!