Ajándékok és történetek, nehézségek és reménység

Van, ahol több gyerek számára kell asztalt teríteni, van, ahol nincs állandó munkahelyük a felnőtteknek, máshol betegség viszi el a család minden erőforrását, ismét máshol pedig olyat ajándékozott meg a Csíki Hírlap, aki a szerkesztőségbe látogatva többször szerzett derűs perceket a kollégáknak. Alapélelmiszerek és egy kis édesség volt a csomagokban, az egy-egy kilogramm száraztészta, liszt, rizs, cukor, liter olaj, húskonzerv és pástétom mellé került üdítő, narancs, keksz, szaloncukor és csokoládé is a csomagba, amelyet Becze Máthé Gyöngyvér és az Amigo&Intercost támogatásával állított össze az újság.

A Csíki Hírlap egy-egy hónap előfizetést is kiosztott. A felkeresett családok karácsonyát minden bizonnyal sikerült szebbé tenni, az ajándékok jó helyre kerültek. A Székelyhon olvasóinak most a megajándékozott családok történeteit nyújtjuk át. Sokunk életéhez hasonló történetek ezek, néha szomorú, néha vidám, de mindig reményt adó, igaz „mesék”.  

Narancsguriga egyszerre két babával

Három gyerek, egy hatodikos fiú, valamint egy közel másfél éves ikerpár, kisfiú és kislány várja az angyalt Csíkszenttamáson, a Biró családnál.


Amikor bekopogtunk hozzájuk a Csíki Hírlap ajándékaival, két gyerek, két nagymama és az édesanya tartózkodott a házban. Miközben egyik nagymama épp sepregetett, a másik az egyéves és négy hónapos ikreket szórakoztatta, hogy az anyuka végezhesse a dolgát. Kell is a segítség – mondta Biró Edit, a 38 éves édesanya. A családban sok várakozás után született testvére a most hatodik osztályos Alfonznak, de akkor egyszerre kettő. Amint az édesanya elmesélte, egy ideig nem vállaltak gyereket, mert külföldön dolgozott, Ausztriában takarított panzióban, aztán amikor a nagyfiú elsős lett, hazajöttek, de néhány évig hiába szerettek volna. Aztán 13 éves korkülönbséggel a bátyjuktól, egyszerre két gyerek is érkezett, Fanni és Ignác, akik most már vidáman mászkálnak szerte a kétszobás lakásban. A ház másik részén a családfő édesanyja és testvére él.

A lakásban nagy hűtő, újszerű konyhabútor van – mint Edit meséli, amikor külföldön dolgoztak, fürdőszobát készíttettek, háztartási gépeket vásároltak. Jelenleg azonban nem a legkönnyebb a család élete, az édesanya nem részesül gyermeknevelési támogatásban, mert nem volt hivatalos munkaviszonya, amikor várandós volt, az apa pedig alkalmi munkákat vállal, miután megszűnt korábbi, az önkormányzatnál betöltött állása. A három gyerek után 440 lejt kapnak, ez a biztos és hivatalos bevétel a családban. De segítségben is részesülnek, például gyerekruhát még nem kellett vegyenek az ikreknek – mesélte el Edit, miközben átadtuk az ajándékcsomagokat, megbeszéltük az egyhavi előfizetés részleteit és a fotózás is lezajlott.

A két kicsit a fotózás idejére a narancsokkal és a szaloncukorral lassítottuk le, de miután visszaadtam egy elgurult narancsot Fanninak, hamar rájött, hogy ez jó játék lehet, és folyamatosan gurította felém azokat az ágyon, követelve is vissza azokat. Fannin látszik, hogy ő született előbb, a kicsit később világra jött Ignácka kevésbé kezdeményező, egy ideig csak mosolygott rajtunk, de aztán ő is bekapcsolódott a játékba. Az ikerpár egyébként most fedezi fel magának a lakást, Edit szerint, amíg egyik helyen rendet raknak utánuk, a másik hely már fel is van fordítva. A szekrények tartalma is „érdekes”, a családi porcelánt már meg is csorbította a kislány – tudtuk meg az egyik nagymamától. Mivel sokat nem időzhettünk, egy kávé után búcsúztunk is az ajándékokat megköszönő Edittől, az épp hazatérő családfőnek, Biró Ignácnak pedig már csak intettünk a behavazott utcán kifelé autózva.

Amikor egy diagnózis megváltoztatja a család életét

A csíkdánfalvi Karda családban két fiút nevel József és Adél, az ötödik osztályos Józsefet és a hétéves Balázst. A nagyfiú helyben, a kisebb Csíkszeredában, a Puzzle Oktatási Központba jár iskolába. Balázs autista, diagnózisa gyökeresen felforgatta a család életét. Most már jól fejlődik, beszél, és az iskolában az ábécét tanulja.  

Egy disznóvágás utómunkálatainak közepébe csöppentünk Csíkdánfalván, amikor benyitottunk bejelentés nélkül a Karda családhoz. A háziasszony, Adél épp a zsírt olvasztotta és a csavart húst készítette. A családfő, József is üdvözölt bennünket, a két fiú iskolában volt látogatásunkkor. A nagyobbik, József a helyi iskolába jár, a kisebbiket Csíkszeredába viszi mindennap az iskolabusz, az AutHelp Egyesület kezdeményezésére a József Attila Általános Iskolában működő Puzzle Oktatási Központba. A szülők fotókat mutattak a fiúkról, és fotós kollégámmal fel is ismertük a kisebbik fiút, láttuk már őt, amikor az autista gyerekek oktatására létrejött központban jártunk tudósítani valamelyik tevékenységről. Adél a kisfiú gondozójaként kap fizetést, József egy csíkjenőfalvi fűrésztelepen dolgozik már tíz éve. Néhány juhot, tehenet is tartanak, a kisebbik fiú különösen szereti a tejet, nyáron a kis csuprával már fejéskor jelentkezik az adagjáért – mesélte el az édesanyja.

„Nehéz volt a kezdet” – emlékeznek a szülők arra az időre, amikor észrevették, hogy a kisebbik gyerek nem úgy fejlődik, mint a nagy, és elindultak az orvosokhoz, a diagnózis felé vezető úton. Amikor Marosvásárhelyen felállították a diagnózist, „azt se tudtuk, hogy az fehér-e vagy fekete, miért van ez” – mondták a szülők. Az orvos aztán elmagyarázta nekik, milyen betegségről van szó, amelynek pontos kiváltó oka ma sem ismert, ugyanakkor ajánlott is gyógypedagógust. Sokáig jártak Vásárhelyre a fejlesztő foglalkozásokra a gyerekkel, az első két évben a családfő nem is dolgozott, hordozták a kisfiút, beszerezték a gyógyszereket, sokszor külföldről. A marosvásárhelyi út azonban fárasztó volt, sokba is került, így örültek, amikor Csíkszeredában ajánlottak nekik egy gyógypedagógust az AutHelp Egyesület alapítói, majd amikor elindult a Puzzle Oktatási Központ, oda íratták be a fiút. Balázs két éve még nem beszélt, de most már igen, ha egyes szavakat selypítve is ejt, továbbá számol, tanulja az ábécét – mesélték a szülők. A kisfiút előbb az egyesület járművével, később a tanfelügyelőség által a központ rendelkezésére bocsátott iskolabusszal, idén pedig a dánfalvi iskolabusszal viszik Csíkszeredába.

Szeret ott lenni – mondta Adél és József –, reggel áll az ajtó mellett, és „kész vagyok” felkiáltással sürgeti az indulást. A szülők örülnek a Puzzle központnak, másként nem is tudnák, mihez kezdjenek. A bátyja elfogadta a kisebbik fiú betegségét, noha volt, amikor sérelmezte, hogy Balázzsal többet foglalkoznak, de most jól elmaradnak együtt – mondták még el a szülők. Ajándékunkat megköszönték, hozzátéve, ők még sosem nyertek, kaptak így semmit.

Nagycsaládos együttlét – betegség okozta bonyodalmak közt is

Régi ismerősökként köszöntötte lapunk munkatársait a csíkszeredai Gyermek sétány egyik tömbházában lakó Farkas Anna. A jó kedélyű, mosolygós hölgy csak azt sajnálta, hogy férje, Jenő szívbetegsége miatt nem lehetett otthon, amikor átadtuk a karácsonyi ajándékcsomagot.

„Elnézést a felfordulásért, épp zajlik a nagytakarítás” – mutatott a nagyszobába Anna. A Farkas család már a kezdetektől előfizetője lapunknak, a szívnagyobbodás miatt gyógyintézetben lábadozó férj pedig gyakran megfordult szerkesztőségünkben, mosolyával, derűs kedélyével sokszor felderítve a munkás mindennapokat.

A népes családban három fiú és két lány, valamint több unoka szerez örömet Annáéknak. A két, még a családi fészekben lakó fiút a város fiataljai jól ismerik, Jenci az egyik szórakozó helyiség lemezlovasaként gondoskodik a bulik megfelelő hangulatáról, míg Barna reklámgrafikusként tevékenykedik – a Gyermekmosoly program keretében korábban több tucat óvodai és iskolás tanterem falát díszítette fel különböző mesefigurákkal.

„Az ajándékcsomagnak jó helye van, a férjem betegsége következtében kevesebb pénzt fordíthatunk idén az ünnepi asztalra. Szerettünk volna csempézni is, de át kellett tervezni a költségvetést” – tudtuk meg az asszonytól.

Nélkülözésben is hiteles szeretet

Nehezen találtunk rá a csíkmenasági Blága család „eldugott” helyen lévő otthonára, a helybéliektől többször is útbaigazítást kellett kérnünk. Végül egy kis udvar hátsó felében lévő házikó ajtaján kopogtatva sikerült a családra bukkanni.

Csaba, a családfő és felesége kedvesen fogadott a gyerekzsivajtól visszhangzó hajlékukban, hogy egy-egy csésze frissen főtt kávé mellett meséljenek életükről, a megpróbáltatásokról és céljaikról. A család négy éve költözött a Gyimesekből a menasági házba, azóta egy fiúval és egy lánnyal bővült a família. A kicsi, kíváncsiskodó, maszatos lurkók rögtön nekiestek az ajándékcsomagokba rejtett csokoládénak. „Ritkán tudunk ilyesmiket vásárolni nekik” – meséli a férfi, aki mindennap hajnali fél ötkor kel, hogy egy közeli gazda teheneit és juhait ellássa. A kora reggeli órákban aztán kimegy az erdőre, ahol általában késő estig fakitermeléssel foglalkozik. Egy árnyalatnyi komolyság suhan végig az arcán, miközben a családjával töltött időről faggatjuk. „Sokan vagyunk, az a legfontosabb, hogy biztosítva legyen a megélhetés. De amikor jut egy kevés időm, játszom velük” – árulja el. A két pici mellett egy kisiskolás lányt is nevelnek, a negyedik ifjonc pedig Borospatakán lakik a nagyszülőknél. Az ünnepekre ő is hazatér, hogy mindannyian együtt legyenek.

Nagy segítség nekik az alapélelmiszer, amivel igyekeztünk szebbé tenni a karácsonyukat – mondják, ahogy a kamrába kerülnek a figyelmességek. „Teljesebb lehet az ünnepi asztal” – közli Csaba. Nem vágynak nagy életre, sem gazdagságra, csak tisztességes embereket szeretnének nevelni a szőke, csillogó szemű kicsikből. A szeretet érezhetően átjárja az otthont, a gyerekek rajonganak édesapjukért, folyton a társaságát keresik.

Röviddel távozásunk előtt a helyi közbirtokosság egyik tagja kopogtat az ajtón, látogatóba jött a sokat nélkülöző családhoz. Gyakran jár ide, megnézi a körülményeket, érdeklődik a hiánycikkekről, és segít, amiben tud. Kiderül, hogy a Blága család a közbirtokosság és németországi adományozók jóvoltából hamarosan egy nagyobb segélycsomagot is átvehet. „Dolgos, rendes emberek, csak a sors nem volt túlságosan kegyes hozzájuk. Megérdemlik az odafigyelést. Az ilyen támogatások őket csak ösztönözni fogják” – emelte ki a „vendég”.

Becsülendő helytállás – egyedülálló családanyaként

Csíkszentsimon Kápolnaszeg nevű falurészének egyik régi, de takaros kis házban épp ruhateregetés közben sikerült meglepni Bors Erikát. A három gyermeket nevelő édesanya alig bírt szóhoz jutni a meghatódottságtól, miközben átnyújtottuk neki az ünnepi ajándékcsomagunkat, hiszen – mint elmondta – inkább ő szokott jótékonykodni és lehetőségeihez mérten segíteni a rászorulókon.

A családfenntartó asszony a háromszobás házban két óvodás- és egy iskoláskorú gyermekről gondoskodik – utóbbi épp az alapélelmiszereket és édességeket tartalmazó csomag bontásakor toppant be az ajtón. Az idegenektől először némileg megszeppent fiú a narancsok és a csokoládé látványától hamar feloldódott, rövid idő múlva már anyja ölébe ülve, mosolyogva mesélte a napi eseményeket.

Időközben a fűrészporral fűtött kályha alól két piciny nyúlfióka is előkerült – csak nekik sikerült túlélniük a hirtelen érkezett hidegeket, mesélik. Már-már családtagokként gondozzák őket, játékosak, jókedvre derítik a család apraját-nagyját. Vidámságra alkalomadtán szükség is van, Erika ugyanis abból keresi a mindennapi betevőt, hogy idős falubeliekre, igény esetén gyerekekre vigyáz, ez pedig nem mindig biztosít gondtalan anyagi körülményeket. Szerencsére a ház melletti veteményesből bőségesen kerül termés, így a téli étkezésekkel nem szokott gond lenni. Az udvar óljában egy kilencven kilós disznót is gondoznak, így – ha nagyon rosszra fordulna a család helyzete – van egy kevés tartalék.

Ám Erika egyetlen szóval sem panaszkodik. Imádja gyerekeit, és amíg nekik nem kell nélkülözniük, addig nincs oka a búslakodásra. „Lehet, hogy szegénységben élünk, de azt nem mondhatnám, hogy rossz sorsban. Egészségesek vagyunk, nekem van lehetőségem dolgozni – és ennyi épp elég. Csak akkor aggódnék, ha mindezek nem lennének” – hangsúlyozza, miközben magára ölti kabátját, hogy fiával kézen fogva a két kislány után induljanak az óvodába.