Összeugrasztotta az állam a munkaadókat és a munkavállalókat

Ezzel nincs is probléma, hiszen azzal, hogy mindannyian befizetjük az adókat, tulajdonképpen szolidárisak vagyunk az állammal, hogy tudja működtetni az iskolákat, a kórházakat, a közintézményeket, tudja utalni a nyugdíjakat.

Amikor azonban az állam elkövet egy rakás ökörséget, és emiatt bajba kerül, tehát még több pénzre van szüksége, akkor csavar egyet és azt mondja a nagy cégeknek, hogy mostantól nem profitadót fogtok fizetni, hanem forgalmi adót. Emiatt még az év első felében írtunk egy levelet a pénzügyminiszternek. Azonban semmi választ nem kaptunk.

– Közben már az a kormány is megbukott, amelyikben RMDSZ-es volt a pénzügyminiszter.

– Igen, valóban. Különben elgondolkodtató a politika és a vállalkozások viszonya. Megvizsgáltuk a volt székelyudvarhelyi polgármester, Gálfi Árpád egyik mandátumának az időszakát és a mi cégcsoportos tevékenységünket. Nos, négy év alatt befektettünk húsz millió eurót Székelyudvarhelyen, amit, ha egy új, idegen vállalkozó tett volna, akkor vörös szőnyeggel várják a politikusok és a városvezetők. Mi viszont tudja mit kaptunk?

– Kíváncsian hallgatom.

Azt, hogy a Bethlen utca aszfaltozásával leálltak a Melinda székhelyének kezdete előtt. Ezt ne vegye szemrehányásnak, de 34 éve fizetjük az adót tisztességesen.

Néhány konkrét példával alátámasztanám ezt a kijelentést. Amennyiben a nagyvállalat bruttó profitrátája „csak” 4 százalék, a forgalmi adó 25 százalékot visz el a profitból; ha ez az eredményességi mutató 2 százalék, akkor már a profit 50 százalékát kell befizetni; 1 százalékos hatékonyság esetében pedig jelen körülmények között az adókulcs 100 százalék, tehát minden megtermelt eredményt elvisz. Abban az esetben, ha 0 profit van, vagyis a jövedelmek éppen csak fedezik a költségeket, akkor a forgalmi adó átfordítja a nagyvállalatot veszteségbe és ez a szint alatt a veszteséget hatványozottan mélyíti. Ezáltal pedig az állam fokozottan hozzájárul ahhoz, hogy erodálódjon a működéshez szükséges tőke.

Akkor úgy éreztem, hogy az a célom, hogy „ezredes” legyek, közben azonban rá kellett jönnöm, hogy nem a foglalkoztatottság a fontos, hanem az, hogy nyereséges legyen a cégcsoport.

– A nagy cégek amúgy sok esetben azzal játszadoznak, hogy szétszedik a cégjüket több kisebb vállalkozásba, így kerülik el azt, hogy forgalmi adót fizessenek.

– Mi is leültünk ismert jogi szakemberekkel, hogy megtárgyaljuk a helyzetet. Szerintük utólag az állami intézmények be tudják bizonyítani, hogy azért szedted szét a céget, hogy ne kelljen forgalmi adót fizess. Nem mentünk ebbe bele. Mi csak abban reménykedhetünk, hogy a 2024. január 1-jén hatályba lépett és ez év végén lejáró sürgősségi kormányrendeletet (OUG 115/2023) nem hosszabbítják meg.

Az is lehet, hogy az ezredesből hamarosan százados leszek.

– A szavait egyfajta segélykiáltásként értelmezem, ami nyilván nemcsak az öné, hanem nagyon sok cégvezetőé. Hogyha az állam nem hallja meg, akkor még nagyobb bajba kerül, hiszen országszerte jelentős munkanélküliséggel kell számolnia.

– Nagyon fontos volna a józan ész; emlékezhetünk ugye a nemrég sokat emlegetett politikai jelszóra: „Győzzön a józan ész”. Abba a bizonyos levélbe is azt írtam, hogy vizsgálják meg és hozzanak egy olyan döntést, ami reményt ad a helyi gazdasági szereplőknek, hogy ne adják fel. Valahogy úgy fogalmaztam, hogy egy hosszú és összetett válságban nem elvenni kell, hanem támogatni kell a vállalkozásokat.

Mert nincs, aki az érdekeiket képviselje, és mert egy-egy döntést nem előz meg konzultáció és hatástanulmány. Nekünk egy hitel alapú fogyasztási társadalmunk van, nem munkaalapú társadalmunk. Itt jegyzem meg azt is, hogy a két réteget, tehát a munkaadókat és a munkavállalókat gyakorlatilag összeugrasztotta az állam.

Az állam beleszól a fizetésekbe is: azt mondja, hogy mostantól ennyi lesz a minimálbér. Semmi gond nincs ezzel, de hát a termelékenységet nem követi senki? Sokszor hallom, hogy majd a közszférából elbocsátott alkalmazottakból meríthet a magánszektor. De ejsze abból ne merítsünk, ugyanis sokan nem valók a versenyszférába. Egyet azonban tudni kell: a vállalkozó nem a társadalom ellensége. Elértük azt, hogy a Melinda vállalatok Udvarhelyszék összes vállalati árbevételéhez 11 százalékot, Hargita megye teljes árbevételének megvalósításához pedig 5 százalékot adnak hozzá. 150 ezer tonna árut mozgatunk meg évente, kezdve a kikötőkből való kirakodástól egészen a végső fogyasztóhoz való eljuttatásban.

Senkinek nem volt annyi józan esze, hogy azt mondja: „emberek, ezt ne tegyük”. Mintha az országot valaki kész akarva el akarta volna adósítani. Meg kell érteni, hogy az állam számára a pénzt a gazdaság termeli ki, tehát a vállalatok. És persze az altalajkincsekből származó bevételek. És még engedjen meg egy megjegyzést: az állam a bajban nem azt kérte az állampolgáraitól, például a nyugdíjasoktól, hogy fizessenek be egy százalékot. Ezzel szemben azt kérte a nagyvállalkozóktól – mindegy, hogy mekkora a veszteségük –, hogy legyenek szolidárisak, mert az államnak kell a pénz.

– Itt kell ismét közbeékelnem: nagyrészt az állam felelőssége a parajdi bányakatasztrófa is, hiszen az állami intézmények, vállalatok nem figyeltek oda az állami vagyonra. Pontosabban tönkretették azt. Amúgy, ha megmarad a forgalmi adó, akkor hol látja a nagyvállalkozókat, illetve az Ön vállalkozását mondjuk öt év múlva?

– Hogyha nem változtatnak a jelenlegi hozzáálláson, akkor sokaknak, sokunknak nem kell öt évben gondolkodniuk, sokkal rövidebbre kell vegyük a távot. Tehát ha az állam nem tartatja be a játékszabályokat, és nem teremti meg annak a feltételét, hogy a cégek egyenlő játékszabályokkal harcoljanak meg a piacért, akkor nem tudjuk kigazdálkodni a forgalmi adót.

A fogyasztó pedig nyilván őt választja. Éppen ezért nem ülünk tétlenül és nagy erőkkel folynak az átszervezési intézkedések a működési költségek csökkentése érdekében. Ezek egyik szükségszerű következménye a munkatársak számának csökkentése is. Ezáltal pedig az állam jár rosszul, mivel nő a munkanélküliség, csökken a munkabérekkel összefüggő befizetett adók mértéke és csökken a kereslet is a vásárlóerő csökkenésével összhangban. Végül de nem utolsó sorban,

Ezen következmények elszenvedője elsősorban a helyi önkormányzat, amely nem jut elegendő jövedelemhez. Mindez pedig ismét az országos költségvetési hiányt súlyosbíthatja.

Egyértelműen a magyar kormánynak volt köszönhető, hogy rávett minket a gyártásra, hiszen abból indultunk ki velük együtt, hogy mit tudunk csinálni azzal az acél alapanyaggal, amit mi forgalmazunk. Az alapanyag tehát a kezünkben volt, kellett azonban egy gyár, hogy ne csak az alapanyagot adjuk el, hanem esetenként egy végterméket is – és ez lett a nálunk gyártott kazán, kandalló és vízmelegítő. A termékeinket a Melinda Instal országos hálózatán kívül már két multinacionális vállalatnál is meg lehet vásárolni. A román állam viselkedése a gazdasággal szemben egy kicsit olyan, mint az autoimmun betegség: a szervezet megtámadja a szervezetet.