Új kazán a láthatáron, Melinda-minőségben Pr-cikk

•  Fotó: Szabó Attila

Fotó: Szabó Attila

Különleges nap volt a november 18-a a Melinda cégcsoport életében, amelynek pozitív hozadékát a háztartások és kereskedelmi egységek is hamarosan élvezhetik: a Melinda Instal és a Melinda Steel koprodukciójából legyártották az első saját fejlesztésű kazánjukat. A termék bemutatóján jártunk.

Támogatói tartalom

2022. november 22., 12:002022. november 22., 12:00

2022. november 22., 17:032022. november 22., 17:03

A két vállalkozás képviselői mellett a sajtó munkatársai is szép számban összegyűltek a Melinda Instal Bethlenfalvi úti székhelyén, ahol bemutatták a HeizTech névre keresztelt, biomasszával működő kazánt. A nagyjából harminc fő jelenlétében tartott ünnepélyes prezentáción Bakó Lajos-Tamás értékesítési igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, aki kiemelte a saját fejlesztésű termék fő erősségeit.

Idézet
Mindamellett, hogy az alapanyag beérkezésétől a végtermék kiadásáig minden egy helyen összpontosul, fontosnak tartjuk azt is, hogy még szorosabbra fűztük a Melinda Instal és a Melinda Steel közötti munkakapcsolatot

– hangsúlyozta az értékesítési igazgató, aki azt is elmondta, hogy a gyártósorról a múlt héten került le az első, TÜV-SÜD minősítést is megszerző acéllemezkazán. „Jelentős mérföldkő ez mind a két vállalkozásunk életében. Ebben a közös projektben ugyanis több évtizedes piaci ismereteket ötvöztünk sikeresen” – állítja Bakó Lajos-Tamás, aki szerint már a 2020-as világjárvány idején felismerték azt, hogy a piacon való megmaradáshoz gyors és rugalmas változtatásokra van szükség.

Kelemen Lóránd, Nagy Endre, Bakó Lajos-Tamás, Hajdó Lehel, Benkő Zsolt és Geréb Előd. Na meg a HeizTech kazán •  Fotó: Szabó Attila Galéria

Kelemen Lóránd, Nagy Endre, Bakó Lajos-Tamás, Hajdó Lehel, Benkő Zsolt és Geréb Előd. Na meg a HeizTech kazán

Fotó: Szabó Attila

Ezt követően Benkő Zsolt, a Melinda Steel kereskedelmi igazgatója vette át a szót, aki fontosnak tartja azt, hogy ezen megvalósítással az ellátási láncok lerövidülnek, valamint a helyi termékfejlesztés és gyártás is utat tör magának.

Idézet
Alapvető célunk volt, hogy mi is közelebb kerüljük a végfelhasználóhoz. Immár ugyanis a termék mellett plusz szolgáltatásokat is kínálunk nekik

– állítja a székelyudvarhelyi vezető, amely immár a Melinda Steel Engineering & Production cégnév alatt gyártja a termékeket Székelyudvarhely határában. „A gyártósor létrejötte másfél millió euróba került, amelynek nagyjából a fele önrész volt. A többit a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. CED-20-C programján keresztül pályáztuk és nyertük meg” – ismertette Benkő Zsolt a beruházási folyamatot, akik jelen helyzetben

a megrendeléstől számítva öt munkanapon belül biztosítanak működőképes kazánt a vásárlóknak.

„Szériagyártásban és egyedi szolgáltatásnyújtásban is tudunk immár segíteni a végfelhasználóknak, akik számára helyben készített, kiváló nyersanyagokból összeállított eszközöket tudunk nyújtani” – nyomatékosította Benkő Zsolt, aki büszke arra, hogy a növekvő energiaárak mellett egy hatékony és megfizethető terméket állítottak elő.

A TÜV-SÜD tesztelést sikeresen vette a HeizTech acéllemezkazán •  Fotó: Szabó Attila Galéria

A TÜV-SÜD tesztelést sikeresen vette a HeizTech acéllemezkazán

Fotó: Szabó Attila

Ezzel a projekttel minőségi munkaerőt is sikerült hazacsalni. Így járt Hajdó Lehel tervezőmérnök is, aki Ausztriában szerzett tapasztalatait kamatoztatja most már a Melinda cégcsoportnál. „Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy megbíztak ezzel a munkával. A fejlesztési folyamat során több mint 200 szerelővel tartottuk folyamatosan a kapcsolatot, akiknek az észrevételei és javaslatai alapján állítottuk össze a szerkezetet” – árulta el a munkafolyamat alapjait Hajdó Lehel, aki szerint a most kifejlesztett 28 és 37 kW-os teljesítményű, MSMB típusú HeizTech kazánok egy jelentős piaci szegmensnek kínálnak lehetőséget ingatlanjaik felfűtésére.

Idézet
A 100 és 200 négyzetméter közötti hasznos felületű lakrészeket tökéletesen kifűtik a lemezkazánjaink, de a jól szigetelt épületek esetén akár ennél nagyobb felszíneknél is hatásosak

– állítja a Melinda Steel munkatársa.

Hajdó Lehel a Melinda Steel üzemében •  Fotó: Szabó Attila Galéria

Hajdó Lehel a Melinda Steel üzemében

Fotó: Szabó Attila

A sajtóreggeli keretében Geréb Előd marketingmenedzser bemutatta Melinda Steel Engineering & Production tevékenységi körét, ugyanakkor többször is hangsúlyozta, hogy az integrált szolgáltatásnyújtásban látják a jövőt. „Mi a Melinda Steelnél bérmunkát is vállalunk: az alapanyagok beszerzésétől kezdve hegesztési, vágási és hajlítási szolgáltatást is kínálunk ügyfeleinknek, a megvalósítások tárházának pedig csak a kliens fantáziája szabhat határt” – állítja a marketinges, aki szerint fontos az, hogy az emberek tudatában a Melinda Steel ne csak mint kazán-, kandalló- és fűtéstechnika-kivitelező jelenjen meg. Felszólalásában megemlítette azt is, hogy

azon kliensek számára, akik az idei évben veszik igénybe a Melinda Steel Engineering & Production szolgáltatásait, az első megrendelésből 10% kedvezményt biztosítanak.

•  Fotó: Szabó Attila Galéria

Fotó: Szabó Attila

•  Fotó: Szabó Attila Galéria

Fotó: Szabó Attila

A Melinda Steel Engineering & Production bérmunkákat is vállal •  Fotó: Szabó Attila Galéria

A Melinda Steel Engineering & Production bérmunkákat is vállal

Fotó: Szabó Attila

A Melinda Instal részéről először Nagy Endre kiskereskedelmi értékesítési vezető szólalt fel, aki a fejlesztés során több mint 20 éves tapasztalatát tudta kamatoztatni. „Teszteléseink szerint mindamellett, hogy fenntartható és élhető teret biztosít a termék, a dizájnra is fontos hangsúlyt fektettünk. Erre azért volt szükség, hiszen a háztartásokban napi szinten találkozik vele a végfelhasználó” – véli a szakember, aki beszédében többször is kiemelte a kiváló felépítést és nagyszerű formatervezést a HeizTech esetében.

Idézet
A nagy előnyünk még, hogy az esetleges meghibásodások esetén országon belül tudunk javítást biztosítani, ami például egy külföldről megvásárolt kazán esetében sokkal bonyolultabb folyamat, és sokszor optimális megoldást sem tudunk kínálni

– hangoztatta az értékesítési vezető, akik helyszíni kiszállást, beszerelést és javítást is kínálnak egy szakértői csapat révén mindazoknak, akik megvásárolják a lemezkazánt.

A Melindánál szakértői munka folyik minden téren •  Fotó: Szabó Attila Galéria

A Melindánál szakértői munka folyik minden téren

Fotó: Szabó Attila

Végül Kelemen Lóránd szólt néhány szót az egybegyűltekhez, aki épületgépészi szakszemmel segítette a termékfejlesztési folyamatot. „Nagy öröm számomra, hogy a két vállalkozás ebben a közös helyi projektben hatékonyan összedolgozott, amely mindeddig 15 új munkahelyet teremtett Udvarhelyszéken” – méltatta az együttes munkát a Melinda Instal épületgépész mérnöke. „Bízunk benne, hogy ez a projekt még csak a kezdet, amely egy oldhatatlan kötést eredményez a két cég között. Ezáltal pedig értéket teremthetünk” – ismertette nagy egyetértések közepette a szakember a jövőbeni célokat.

A kazán gyártása immár 15 új munkahelyet teremtett •  Fotó: Szabó Attila Galéria

A kazán gyártása immár 15 új munkahelyet teremtett

Fotó: Szabó Attila

Mint már fennebb is említettük, a termék immár elérhető a Melinda Instal üzleteiben, pénztárcabarát áron. Konkrét ajánlatért és a legoptimálisabb kivitelezés érdekében keressék a legközelebbi Melinda szaküzletet, ahol meg lehet nézni kívülről-belülről az eszközt, valamint szakmai tanácsot is lehet kérni. Mi ezt már megtettük, és a HeizTech funkcionalitásáról messzemenően meggyőzött.

A kazán megfelelő melegséget ad a hideg napokra •  Fotó: Szabó Attila Galéria

A kazán megfelelő melegséget ad a hideg napokra

Fotó: Szabó Attila

(X – fizetett hirdetés)

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet

Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet
2026. november 03., kedd

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon
2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
Hirdetés