Hirdetés
Hirdetés

Bizonytalan a jelentős turisztikai potenciállal bíró erdei kisvasút sorsa

Archív •  Fotó: Zsók Enikő

Archív

Fotó: Zsók Enikő

Évek óta „iszapbirkózás” zajlik az ipartörténeti műemléknek számító, Kovászna és Kommandó közötti keskeny nyomtávú kisvasút és sikló megmentéséért. Kovászna város önkormányzata megvásárolná a jelenleg felszámolás alatt álló cégtől a létesítményeket, ám most a művelődési minisztérium átiratban közölte, hogy a két mozdony esetében elővásárlási joguk van.

Bíró Blanka

2019. március 21., 17:332019. március 21., 17:33

„A csődbe jutott brassói Brafor fafeldolgozó felszámoló biztosa előterjesztett egy felértékelést, eladják a Kovászna városi nagy állomástól induló, Kommandó területén is tartó vasútvonalat, a siklót, a kommandói átrakó állomást. Kovászna város területén gyakorlatilag csak a sínpárok vannak, mert az alatta levő terület nem a vállalaté” – részletezte portálunknak Gyerő József polgármester.

Rámutatott,

az erdei kisvasút Kovászna egyik brandje, ezért mindenképpen megvásárolják, amit lehet.

A Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóság átiratban értesítette az önkormányzatot, hogy a két mozdonyt nem vásárolhatja meg, mert azok a műemlékvédelmi örökség részei, és az állam a művelődési minisztériumon keresztül élni kíván az elővásárlási jogával.

Idézet
Nem tudjuk, mi a célja a minisztériumnak a két mozdonnyal. Azokat bérbe is vehetnénk az államtól, de a felértékelő szerint még legalább 100 ezer eurót kell fordítani a felújításukra, mert nagyon rossz állapotban vannak

– mondta a polgármester. Hozzátette, ha a mozdonyokat nem tudják megvásárolni, a felújításukra sem tudnak költeni. A sínpárokat mindenképpen megveszik, de még bizonytalan a felújítás és üzembe helyezés mikéntje.

Hirdetés

Gyerő József elmondta, jelenleg egy máramarosi cég működtet sétavonatot a Clermont szálló és a Sikló közötti szakaszon, ám hosszú távon az önkormányzat szeretné kiterjeszteni az üzemeltetést, hiszen annak hatalmas turisztikai vonzereje lehet.

A kisvasutat 1892-ben helyezték üzembe, a siklót 1890-ben avatták fel, egy évszázadon át használták a kitermelt fatönkök szállítására, a szerkezet 1232 méter hosszú, 327 méter szintkülönbségen közlekedik. A kisvasút hanyatlása már negyven évvel ezelőtt elkezdődött, a teherautók térnyerése és a pályaelmosások miatt. 1995-ben széldöntés elpusztította az erdőt, majd egy évvel később erdőtűz ütött ki a Tündérvölgyben, s a sikló is a tűz martaléka lett, a vasút dolgozói építették újra.

Utoljára 1999 októberében működött rendeltetésszerűen,

akkor a Brafor csődbe jutott, és bezárta a fűrésztelepét.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Csökkentik a kórházi ágyak számát Romániában a következő években

A következő három évben több lépésben mintegy 14 ezerrel tervezik csökkenteni a kórházi ágyak számát. Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a kormány.

Csökkentik a kórházi ágyak számát Romániában a következő években
Hirdetés
2026. április 29., szerda

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
2026. április 29., szerda

Máris átlépte a pszichológiai küszöböt a lejjel szemben az euró

A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.

Máris átlépte a pszichológiai küszöböt a lejjel szemben az euró
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források Magyarországra

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források Magyarországra
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Betilthatják a mobilokat az iskolákban – a szenátus rábólintott a tervezetre

Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.

Betilthatják a mobilokat az iskolákban – a szenátus rábólintott a tervezetre
2026. április 29., szerda

Dán kiskereskedelmi üzletlánc lép be a román piacra

Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.

Dán kiskereskedelmi üzletlánc lép be a román piacra
2026. április 29., szerda

Megkapta az utolsó döfést a Novák-törvény

Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.

Megkapta az utolsó döfést a Novák-törvény
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhunyt Czegő Zoltán költő, író, újságíró

Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.

Elhunyt Czegő Zoltán költő, író, újságíró
2026. április 29., szerda

Igazat adott az AUR-nak az alkotmánybíróság: több helyre jogosultak a közmédia vezetőségében

Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.

Igazat adott az AUR-nak az alkotmánybíróság: több helyre jogosultak a közmédia vezetőségében
2026. április 29., szerda

Ötvenezer lejébe került egy cégnek az illegális szemétlerakás

Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.

Ötvenezer lejébe került egy cégnek az illegális szemétlerakás
Hirdetés