
A Marin Predában egy hete főtt ételt kapnak a diákok
Fotó: Pál Árpád
Örvendenek a meleg ételnek a székelyudvarhelyi Marin Preda Gimnázium diákjai, akik Hargita megyében – egyelőre – egyedüliként kapnak meleg ebédet a kormány kísérleti programjában. Azt mondják, a minőség és a mennyiség is megfelelő.
2017. április 12., 10:562017. április 12., 10:56
A kormány még ősszel indította el kísérleti jelleggel a meleg ebéd programot az ország ötven iskolájában. Hargita megyében egyedüliként a Marin Preda Gimnázium került be a projektbe. A tanintézetnek nem volt ebédlője, ezért előbb azt kellett kialakítani ahhoz, hogy a diákok ott fogyaszthassák el az ebédet. A közegészségügyi követelményeknek megfelelően egy korábbi szaktermet és a tankönyvraktárat alakították át erre a célra, illetve az ezekhez tartozó két mosdót is rendbe tették.
Az általános iskolai osztályok tanulói a tíz, a nagyobbak pedig a tizenegy órás szünetben kapják az ebédet – tudtuk meg Constanţa Mátyás igazgatónőtől. Mivel a program egyik célja az egészséges étkezés népszerűsítése, az étrenddel kapcsolatos javaslatokat a kormány tette. A több mint húsz menüből a diákok és szülők szavazatai alapján választottak ki nyolcat, amelyeket közöltek a kiíráson nyert vendéglátó egységgel.
Az általunk megkérdezett diákok elégedettek voltak az étellel. Ottjártunkkor éppen rizst kaptak sült csirkecombbal, ami egyformán ízlett mindenkinek. Azt mondják, messzemenően finomabb a kiflinél, ugyanakkor az esetenként otthonról hozott szendvicsnél is jobban esik. Többségüknek az étel mennyisége is megfelelő.
A kormány által kiírt elektronikus közbeszerzésen a székelyudvarhelyi Gondűző étterem nyerte meg az ebéd elkészítésének és kiszállításának jogát. Naponta összesen 320 adag főtt ételt kell eljuttatniuk az iskolába a tanítási napokon: egy 250–300 grammos adagnak hét lejből kell kijönnie. A kormányhatározat azt is szabályozza, mi lehet a menüben ahhoz, hogy egészséges legyen. Így például kevés sóval és olajjal kell elkészíteni az ételeket – magyarázta Nagy György, a Gondűző tulajdonosa.
A főtanfelügyelő a program kiterjesztését reméli
Az étkezésre elkülönített összeget a kormány a helyi önkormányzatokhoz utalja, azonban saját költségvetésükből növelhetik azt – közölte Görbe Péter főtanfelügyelő. A program követése a tanfelügyelőségek feladata. Az iskolák vezetőségének a tapasztalatai, észrevételei alapján készített jelentést elküldik a szakminisztériumnak, ahol elemzik az eredményeket, és ezek függvényében döntenek a továbbiakról – ismertette a folyamatot. Reményei szerint az eredmények annyira pozitívak lesznek, hogy szeptembertől a meleg étel országos szinten felváltja majd a tejet és a kiflit.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.
A gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékkötelezettségének (CASS) eltörlését sürgette kedden a Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.
A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.
Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.
Idén januárban 33 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 első hónapjában – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) kedden közzétett előzetes adataiból.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti képviselő szerint Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító intézkedései az ország stabilitásának legfőbb pilléreit gyengítik.
A várakozás, bizakodás ellenére úgy tűnik, nincs lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok csökkentsék a 2026-os évre vonatkozó helyi adók mértékét. A pénzügyminisztérium álláspontja szerint ez törvénybe ütköző lenne.
Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi (Chirpăr) családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.
Későn állt meg autójával egy idős sofőr Brassóban egy vasúti átkelőnél, és az érkező vonat elütötte a személyautó elejét. Egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a rendőrség pedig utólag közzé is tette.
Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.
szóljon hozzá!