Egyszerre volt bensőséges és méltóságteljes a kis falu nagy ünnepe. Messzi vidékekről is haza tértek a templom védőszentjének, Szent Mária Magdolnának a névünnepére az elszármazottak; zarándokként érkeztek a támogatók, jótevők; a testvértelepülések, a székelyföldi és a községi elöljárók és mindazok, akik imával, cselekedetekkel, adományokkal járultak hozzá, hogy a maroknyi katolikus közösségnek hálaadással léphesse át új, felszentelendő temploma küszöbét.

korábban írtuk

Újjáépíttették és be is rendezték az atyhai templomot, szombaton pedig felszentelik

Atyha több mint kétszáz éves temploma három évvel ezelőtt, 2016. szeptember 18-án egy villámcsapást követően a tűzvész enyészetévé vált. A magyar nemzet összefogása lelket öntött az alig kétszáz főt számláló helyi közösségbe, a határtalan együttérzés pedig felemelte romjaiból az atyhai templomot.

Az eseményre három újonnan öntött hívó harangot húztak össze, és örömünnepet zenghetett az első ízben megszólaló orgona is. A szentelési szertartást Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke együtt végezte Tamás József püspökkel. A római katolikus egyház legünnepélyesebb liturgiáján, a templomszentelési szentmisén nagyon sok paptestvér koncelebrált – köztük Atyha korábbi lelkipásztorai is.

A szertartás a napokban állíttatott székely kapu megáldásával kezdődött.

A liturgia első kiemelkedő pillanata volt, amikor a templom előtt Adorján Imre helyi plébános ünnepélyesen átadta a kulcsot a szentelő főpásztornak, aki jelképesen megnyitotta a templom ajtaját. A felcsendülő orgonaszó mellett vonultak az ünneplők az imádság hajlékába, amely ezúttal szűknek bizonyult – sokan állták, ülték körbe a szépséges épületet. Az egyházközség gondnoka, Máthé Árpád visszaemlékezett azokra a hosszú percekre, amikor 2016 szeptemberének 18. napján este tehetetlenül nézték, miként válik a lángok martalékává templomuk, olvadnak el harangjaik, és vész oda minden, amiért őseik a több mint kétszáz év alatt áldozatot hoztak. Köszönetet mondott plébánosuknak, aki mindvégig mellettük volt a bajban és az azt követő reménységben. A hálaadó vers elhangzása után az érsek áldást kért a vízre, majd a szentelt vízzel meghintette a falakat és elvégezte a harangáldás, illetve orgonaáldás szertartását.

Prédikációjában Jakubinyi érsek emlékeztetett az első, Jézus által, az utolsó vacsora termében bemutatott szentmisére, amely elővételezte kereszthalálát, és amelyben két szentséget alapított: az oltáriszentséget valamint az egyházi rendet, amelyeket a szeretet nagy parancsával kötött össze. Mindenik, a későbbiekben bemutatott szentmisén erre emlékezteti az „élő kövekből” épült közösséget.

Az igeliturgia végén, a szentelés szertartása a megdicsőült egyház közbenjárásának kérésével, a Mindenszentek litániáját eléneklésével kezdődött, majd a hagyományhoz híven ereklyét helyeztek el – a két, 3. századból származó vértanú ereklyéjét még a néhai Jakab Antal püspök áldotta meg. A szentelés során az érsek szent olajat, krizmát – amely a Szentlélek jele és a gyógyulás jelképe – öntött az oltár négy sarkába és a közepére, majd bekente vele az oltárt, Tamás József püspök pedig szintén krizmával kente meg a templom falán a 12 keresztet, mint a templom oszlopait. A főcelebráns imában kérte, hogy amint az oltárról felszálló tömjénfüst, úgy a szentmisében felajánlott minden ima, áldozat és szeretet-cselekedet jó illatú áldozatként szálljon Istenhez. A szentelési szertartás áldoztatás után az oltárszekrény megtömjénezésével és az örökmécses meggyújtásával, majd áldással ért véget.

Hálaadás

A szentmisei hálaadás után Jakubinyi érsek megköszönte Adorján Imre plébánosnak, hogy a sok jóakaratot összefogta, és újra temploma lehet az atyhaiaknak.

Adorján Imre plébános közössége nagy katasztrófája után a sok jó szándékú emberért mondott hálát. Megköszönte a főegyházmegyei gyűjtést, a testvéregyházak hozzájárulását és Magyarország kormányának, hogy „jó és balsorsban mellettünk áll”, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárnak a buzdítást, bátorítását.

Az államtitkár a helyi plébánoshoz intézett szavaiban kiemelte, hogy „nyugdíj előtt összefogta a nemzetet”. Kiemelte, az Úr asztalánál voltunk vendégségben, aki ha váratlan vendégként lépne közénk, boldogan látná a templom tragédiáját követő, hatalmas összefogás eredményét.

Soltész Miklós csodának érzi, hogy senki nem sérült meg, a kimentett oltáriszentséget, miséző kelyhet és a Feltámadt Krisztus-szobrot; Petrás Mária oltár- és stációképeit és a sok-sok felajánlást. A gyermekekhez szólva pedig kifejtette, most még talán nem érzik, mekkora csoda történt Atyhában. Nyugat-Európában legyintettek volna egy kis falu templomának vesztére. Itt, Székelyföldön újra hajlékot emeltek az Úrnak, és küzdenek azért, hogy a Kárpát-medencében a legkisebb közösség temploma is megújuljon, megmaradjon. Kérte a felnövekvőket, bármilyen hivatást választanak, szolgálják Krisztust, a kereszténységet és a magyar nemzetet. Őrizzék meg templomukat a következő időszak keresztényeinek.

A testvértelepülés, Veresegyháza polgármestere, Pásztor Béla vallja: összetartozunk és ezt a bajban is meg tudjuk mutatni. Ezt a lelkiséget vigyék tovább a szentmise után, és tudjunk egymásért cselekedni. A helyi közösség plébánosa hálát mondott jótevőiknek, köztük a Felső-Ausztriai magyaroknak, céges és magánszemély támogatóiknak.

Katona Mihály, Korond község polgármestere kifejezte háláját, hogy a világ minden sarkából Atyha felé irányuló figyelem és együttérzés megmutatta: „nem vagyunk magunkra”. A kis közösség plébánosa bízik abban, hogy a templom Krisztus és a magyarság szolgálatában áll évszázadokon át, és hogy a megújult, felszentelt templom képes lesz megújítani a falut is. Ezt húzta alá a záró vers üzenete is: