
Kérdés, hogy milyen munkálatokra volt engedélye az építő cégnek
Fotó: László Ildikó
Információs táblával látták el az épületet, arra hívva fel a figyelmet, hogy munkálatok zajlanak kint. Ugyanakkor nem volt tudomásuk arról, hogy gyerekek vannak a bentlakásban – ezt állította a munkálatokkal megbízott cég az egyik román portálnak.
2023. december 19., 13:302023. december 19., 13:30
2023. december 20., 12:542023. december 20., 12:54
Többszöri keresésünkre sem reagált a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál dolgozó cég képviselője, aki kedden délelőtt azt nyilatkozta az Antena 3-nak – amelyet a Biziday portál szemlézett –,
Ugyanakkor a hírportálnak azt is mondta, hogy külső munkálatokra figyelmeztető jelzéseket is használtak.
Közben az Agerpres hírügynökséggel azt közölték a nyomozáshoz közel álló források, hogy kihallgatják a Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál munkálatokat végző cég tulajdonosát.
Azt követően került a média látóterébe az udvarhelyszéki Láreno fa építkezési vállalat, miután tragédia történt hétfő délután: életét vesztette egy 17 éves diák Székelyudvarhelyen, akit a Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egy leomlott épületrésze temetett maga alá. A romok alól három diákot sikerült kimenteni, kettő közülük nincs életveszélyben, a harmadik, egy lány állapota azonban válságos, őt Marosvásárhelyen ápolják.

Nincs túl az életveszélyen az a segesvári diáklány, akit hétfőn délután a romok alól mentettek ki, miután részben összedőlt a székelyudvarhelyi a Tamási Áron Gimnázium bentlakása.
Mint ismert, a részben összedőlt kollégium a Tamási Áron Gimnázium egyetlen, még renoválásra váró épülete volt, miután az utóbbi években a tanintézmény főépületét és az Iskola utcai régi zárda épületét is teljesen felújították. Laczkó György igazgató korábban úgy nyilatkozott a Székelyhonnak, hogy a bentlakás felújítására jövőre érkezhet anyaországi támogatás, de máris zajlanak halaszthatatlan munkálatok a Márton Áron téri épület udvarán.
E munkálatok miatt kerestük az udvarhelyszéki építkezési vállalat illetékesét. Többek között azt szerettük volna megtudni, hogy a székelyudvarhelyi vállalatnak volt-e engedélye arra, hogy a kollégium közvetlen közelében (az épület falaitól két méteres távolságon belül) dolgozhasson. Amennyiben sikerül felvenni a kapcsolatot, cikkünket frissítjük.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületének egyik fala hétfő délután omlott le. Négy 15 és 17 év közötti tanuló a romok közé szorult, egyikük, egy 17 éves farkaslaki fiú életét vesztette. Hárman kórházba kerültek, egyiküket súlyos állapotban ápolják Marosvásárhelyen.
A Hargita megyei rendőrség hétfő este tájékoztatott, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indult nyomozás az ügyben.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
1 hozzászólás