
Fotó: NATO
Nicușor Dan államelnök szerdán a Cotroceni-palotában fogadja Mark Rutte NATO-főtitkárt, aki a szövetség vezetésének átvétele óta először látogat Romániába.
2025. november 04., 14:082025. november 04., 14:08
2025. november 04., 15:402025. november 04., 15:40
Az államelnöki hivatal keddi tájékoztatása szerint Rutte 13 óra körül érkezik az elnöki palotába – ismerteti az Agerpres.
A közlemény szerint a NATO-főtitkár azért jön Romániába, hogy részt vegyen a NATO Védelmi Ipari Fórumán, amelyet november 5-6-án szerveznek Bukarestben.
A román elnök és a NATO-főtitkár csütörtökön vesz részt együtt a fórum munkálatain.
A Nicușor Dan és Mark Rutte közötti megbeszélés napirendjén szerepel az Észak-atlanti Szövetséget, különösen annak keleti szárnyát fenyegető veszély, valamint Románia biztonságának, illetve a kollektív védelmi és elrettentő képességek erősítésére irányuló intézkedések.
Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán és csütörtökön Bukarestben tartózkodik, ahol a katonai szövetség honlapja szerint találkozik Nicușor Dan államfővel, Ilie Bolojan miniszterelnökkel és a parlament vezetőivel. Romániai látogatása idején Mark Rutte részt vesz a NATO Védelmi Ipari Fórumán, ahol „beszélni fog a védelmi ipar teljesítményjavításának jelentőségéről”. Programja szerint a NATO vezetője a Bukaresti Egyetem hallgatóival is találkozni fog.
Október 16-án kezdi meg a 2026-os mezőgazdasági támogatások előlegének kifizetését a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) – közölte hétfőn a Facebook-oldalán az intézmény.
Hat férőhelyes menedéket hoznak létre Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak. Itt nemcsak biztonságos, átmeneti elhelyezésben részesülhetnek az érintettek, hanem pszichológiai és jogi tanácsadást is kaphatnak.
Október 12. és 25. között országszerte lehűlés várható, a hőmérséklet pedig fokozatosan az ilyenkor megszokott értékekhez közelít. A csapadék valószínűsége az egész időszakban magas marad.
XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfőn.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.
Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó tanácsa hétfői ülésén felhatalmazta a párt vezetőségét, hogy folytassa a tárgyalásokat Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel a kormányalakításról és a kormányprogramról – jelentette be Sorin Grindeanu.
A Deloitte Property Index 2026 éves elemzése szerint Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak Európában 2025-ben, az árszint 14,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az átlagos négyzetméterár 1917 euróra emelkedett.
1 hozzászólás