A csángók és a hét székely szék középiskolája

– Könyvében életinterjút készít Berszán atyával, úgy gondolom, hogy főleg az alapítóról szól ez a kötet, még akkor is, ha az iskola másfél évtizedes történetét szintén megörökítette.

– Gyakorlatilag mindkettőt szem előtt tartottam. A kötet első fele valóban Berszán Lajos atya életinterjúját tartalmazza, de a második felében a gimnázium létrejöttével, történetével kapcsolatos dokumentumokat lelhetik fel. Ugyanakkor a működtetőket is megszólaltattam ,az iskolaigazgatótól kezdve a tanárokig, valamint a volt és jelenlegi diákok beszámolói is helyet kaptak ebben a könyvben. Végül, de nem utolsósorban a legfontosabb támogatókkal is beszéltem, hiszen az adományaik nélkül sem születhetett volna meg ez a nagyszerű oktatási intézmény.

– Az intézmény zarándokházként indult, mégis hogyan lett belőle iskola?

– A kilencvenes évek kezdetén a csíksomlyói pünkösdi búcsú hívószava rendkívül megerősödött, zarándok-buszok sokasága érkezett az anyaországból. A debreceni katolikus értelmiség vezetőiben merült fel a gondolat, hogy kellene egy ilyen zarándokház, ahol a búcsújárók megpihenhetnek  esetleg el lehet szállásolni őket, hogy több időt tölthessenek a völgyben, hogy megismerhessék a környékbeli tájat, embereket, és feltöltődve mehessenek haza. Berszán atya hamar rájött, hogy késő ősztől tavaszig a zarándokház kihasználatlan marad, ezenfelül a Gyimesek völgyében a gimnáziumi oktatás egy hiátust képezett. Hamar ráérzett, nagyon helyesen, hogy a zarándokház helyett iskolát kell alapítani, hogy a környékbeli szegényebb családok gyerekei, akiknek Csíkszeredába, Brassóba Sepsiszentgyörgyre vagy Székelyudvarhelyre menni nem volt lehetőségük, legalább középszintű oktatásban részesülhessenek. Ezt a gondolatát valóssággal hivatásává emelte. A Gyimesekben létezett egykor szakmunkásképző, amelyet már a hetvenes évek végén-nyolcvanas évek elején felszámoltak (ennek a jogutódja lett Csíkszeredában az akkoriban úgynevezett 4. Számú Ipari Szakközépiskola, melyet ma Székely Károly Szakközépiskolaként ismerünk), de azóta megszűnt a középiskolai oktatás...

– A kilencvenes évek elején nem volt könnyű egy új oktatási intézményt alapítani...

– Nem volt könnyű, de Berszán atya nagyon jól érzékelte, hogy a Gyimesek völgyében több mint tízezer ember él, és hogy itt sok szülő nem is álmodhatott arról, hogy máshol tudja taníttatni gyermekét. Lelkipásztorként nap mint nap szóba elegyedett ezekkel az emberekkel, és ismerte gondjaikat, bajaikat. Az intézményalapítás számára egyszerre volt nehéz, de könnyű is. Azért volt könnyű, mivel – amint a fentiekben is felvázoltam – hiányt pótolt, de rendkívüli erőt adott neki Istenbe vetett hite is. Ugyanakkor nehéznek is bizonyult, mivel az atyán kívül jóformán nem bízott senki egy ilyen intézmény létrehozásának még a lehetőségében sem. Sem a katolikus egyház, sem a helyi közösség nem hitt a középiskola létrejöttében, egyfajta kísérletként szemlélték az atya erőfeszítését. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az, hogy bár az érsekség húsvéti körlevélben kihirdette: az új tanévtől Felsőlokon gimnazista osztály indul, de az engedélyeztetés útja nem volt kitaposva. Gyakorlatilag a felvételi előtt néhány nappal derült ki, hogy a vallásügyi tanfelügyelő a megyei tanfelügyelőségtől nem kérte a diákkeret jóváhagyását. Berszán atya Doru Voşloban akkori prefektushoz és Beder Tibor főtanfelügyelőhöz járt, és a megyei elöljárók pozitívan véleményezték szándékát. Ezután – csak ő tudja hogy – a tanügyminisztériumnál is ki tudta járni az útját, hogy itt középiskolai osztály indulhasson. Az oktatás sokáig a Gyimesfelsőlok szabadidős kulturális klubjában folyt, és éppen akkorra épült fel „a sziklára épített ház”, a gimnázium, amikor az első gimnazista, évfolyam végzett és ballagott.

– Akkoriban még csak középszintű oktatás folyt, jelenleg – ha jól tudom – óvodás csoportok és elemi oktatás is beindult itt.

– Valóban így történt, mivel a községközponthoz tartozó Görbepataknak és Ugrapataknak nem volt külön iskolája, óvodája, így az atya azt is kijárta, hogy kialakuljon a teljes vertikum. Jelen pillanatban három óvodácska és elemi iskolácska, valamint két-két 5-12 gimnazista osztály működik az épületben. Ezek évről évre betelnek, még akkor is, ha a moldvai magyar csángók tanulók közül egyre kevesebben iratkoznak be. Az intézmény különben számomra azért is bizonyult értékesnek, érdekesnek, mivel itt néhány éve rendkívül csodálatos hangulat létezett. A Gyimesek völgyén kívül a hét székely szék mindegyikéből és a moldvai magyarság köréből érkeztek ide diákok. A kötet tartalmaz egy tanulmányt is, mely feltérképezi az ott végzett tizenöt évfolyam teljes adattárát. Foglalkozik a „ki honnan jött kérdéssel”, valamint vizsgálja a szülők végzettségét is. A felmérésből kiderül, hogy volt olyan évfolyam, amikor hetvennél több településről érkeztek ide diákok, ami az atya szerint azért volt szép, mert a székely magyar kultúra találkozott a gyimesi csángó és moldvai csángó-magyar kultúrával. Ez ösztönzőleg hatott a diákokra, akik egymástól tanultak, és nyitottabbakká, toleránsabbakká váltak. Persze, voltak félreértések és nehézségek is, mint minden nagy heterogén közösségben, de inkább egy csodálatos műhely nevelő hatása érződött a tanulók személyiségfejlődésén.

– Történészként, de pedagógusként is érdekelt az iskola története. Történészként az érdekelt, hogy az atya által tanúsított civil kurázsi miért egyedi. Hogy létezik az, hogy egy egyszerű falusi plébános egy ilyen csodálatos tettet tud megvalósítani? Próbáltam a megvalósítását térben és időben is elhelyezni. Köztudott ugyanis, hogy a 20. század elején több mint háromszáz felekezeti iskolája volt a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, és ezeket a trianoni döntés után lefejezték. A „kicsi magyar világban” próbálták ezeket az iskolákat újjáéleszteni, de már sok intézmény teljes egészében megszűnt. 1945 után az állami törvények teljesen ellehetetlenítették a felekezeti oktatás működését. Például a tanító szerzetesek és apácák oktatási engedélyét visszavonták, megvonták. Nagyon nehezen lehetett újraindítani ezt a fajta oktatástípust a kilencvenes évek elején. Csíkszeredában létrejött a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, és ennek a mintájára próbálta – a közössége számára – Berszán atya az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Gimnáziumot felépíteni. Minden katolikus papnak, egyházi vezetőnek az ő cselekedete egy örök példaként szolgálhat, de a politikum számára is megbecsülendő tett, hisz hasonló mértékű implementáció a környéken nem történt az elmúlt húsz évben. Ez problémát jelent, mert szerintem a közeljövőben hasonló kedvezményes konjunkturális helyzet nem alakulhat ki. Akkoriban ugyanis szigorú törvényes keretek nem szabályozták az ilyen típusú intézmények létrehozását és működését, éppen ezért könnyebben meg lehetett találni a kiskapukat. Egyesek ódzkodtak az ilyen típusú megoldásoktól, sokan nem vállaltak fel semmit, pedig ha azt nézzük, ez a gimnázium a környéken az egyetlen teljes vertikumot biztosító felekezeti oktatási intézmény. Sőt újabban esti tagozat is beindult, valamint tudomásom szerint a szakoktatás engedélyeztetése is folyamatban van. Köztudott, hogy nem mindenki képes érettségi oklevelet kapni, az ilyen diákok viszont szakképesítésben részesülhetnének és itthon kamatoztathatnák tudásukat. Állattenyésztési, valamint agroturisztikai szakoktatást szeretnének beindítani, mivel nagy valószínűséggel ezeket a képesítéseket a Gyimesek völgyében gyakorlatban is könnyen lehetne alkalmazni. Összefoglalva, történészként arra voltam kíváncsi, hogy a 21. század hajnalán van-e keret és lehetőség hasonló innovációkra, implementációkra. Sajnos, arra a következtetésre jutottam, hogy nemigen van. Az ilyen jellegű tetthez kell egy ilyen elhivatottság, karizma és kell sok-sok türelem, amely Berszán atya személyiségét jellemzi. Sok gáncsoskodás érte az atyát, de ő ezektől keresztényi alázatossággal és türelemmel el tudott tekinteni és csak a nemes céljára összpontosított. Hihetetlen kitartással építettet és működtet egy oktatási intézményt.

– Pedagógusi szemmel az iskolaalapítás milyen jellegű aspektusai foglalkoztatták?

– Hiába alapít valaki egy ilyen jellegű intézményt, ha nem folyik benne színvonalas oktatás. Hál\' istennek ezen a téren sincsenek gondok, hisz a legutóbbi érettségin sikeresen vizsgázó diákok aránya itt volt megyeszinten a legmagasabb. Tudomásom szerint 2010 nyarán a diákok 95 százaléka tette le az érettségi vizsgáját. Ez a kitűnő eredmény egy nagyon jó tanári kar és iskolaigazgatás jelenlétét igazolja. Van egy optimista jövőkép, a Gyimes-völgye is elfogadta ezt a középiskolát, és remélem, hogy Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok önkormányzatai is megfelelőképpen tudják támogatni az oktatási intézmény működését, annál is inkább, hogy jelenleg a diákok nyolcvan százaléka helybeli. Nagyon erős a vallási nevelés is, jók a lelki vezetők, ez egy hihetetlen nagy többletet jelent az itt végző fiatal pályakezdők számára, amelyet annak ellenére, hogy ez egy szigorúbb tradicionálisabb nevelési forma, minden diák a pályája során értékelni és használni tud.