Fotó: Kristó Róbert
Évfordulóra készül a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola. A tanintézmény november 3-án az iskola fennállásának 130 éves évfordulóját ünnepli. A történelem viharaiban az iskola számos változáson, átalakuláson ment át, az évforduló alkalmával ezeket a momentumokat idézik fel. Ennek az iskolának története és történelme is van – fogalmazott Kiss Ernő igazgató.
2010. október 13., 17:362010. október 13., 17:36
2010. október 13., 17:472010. október 13., 17:47
Fotó: Kristó Róbert
1880. november 3-án nyitották meg az első tanévet a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola elődjének számító Csíkmegyei Polgári Leányiskolában. Az iskolát a Csíki Magánjavak pénzalapjaiból indították be és tartották fenn és a tanintézmény jó hírnévre és tekintélye tett szert. Az iskola 1891-ben a Csíki Magánjavak által felépített új, jelenlegi épületébe költözött.
Az iskola 115 éves évfordulójára Ferenczi Jolán nyugalmazott történelem szakos tanárnő által összeállított iskolamonográfia szerint 1927-ben felsőbb utasításra a Csíkmegyei Polgári Leányiskolát megszüntetik és mint Petru Rareş Algimnázium működik tovább. A felgyorsult történelmi események a következő években az iskola életében is számos változást hoztak, az 1940–1941-es tanév elején az iskola visszavette a csíkszeredai Polgári Leányiskola nevet és ismét magyar nyelven zajlott az oktatás. Az 1949-es tanügyi reform újabb változásokat hozott az iskola életébe, beköltözött Csíksomlyóról a tanítóképző, ezzel pedig végérvényesen megszűnt a Polgári Leányiskola. 1955-ben a tanítóképzőt is megszüntették és csíkszeredai 1-es számú általános iskolává alakult a tanintézmény. 1966-tól román nyelvű elemi, 1985-től román nyelvű felső tagozatos oktatás is működött, az 1989-es változás után viszont kiköltözött az épületből a román nyelvű tagozat.
A tanulók, szülők, pedagógusok kérését teljesítve az iskola 1990-ben felvette a Petőfi Sándor Magyar Tannyelvű Általános Iskola nevet. A tanintézmény egy ideig otthont adott a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola 5–8. osztályainak is. A Petőfi Sándor Általános Iskolában jelenleg 566 diák tanul az 1–8. osztályban és az iskolához tartozik két, a csíkszeredai börtönben működő osztály is. A tanintézmény 48 alkalmazottal működik, ebből 37 a didaktikai személyzet száma.
Megújultak az évfordulóra
A 130 éves évfordulót új külsővel és belsővel köszönti a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola. 2007-ben nagyarányú felújítás kezdődött a tanintézményben európai uniós, önkormányzati és kormányzati pénzből. A felújítás elhúzódott, az első kivitelezővel szerződést is bontottak, jelenleg azonban már végéhez közeledik a felújítás története, már csak nagyon apró munkák, ténylegesen csak az utolsó simítások vannak hátra – mondta Kiss Ernő igazgató.
Ismertette, az utóbbi évtizedek legnagyobb arányú felújítása zajlott le, lényegében teljesen megújult a tanintézmény külseje és belseje. Teljes felújításon esett át a fűtésrendszer, a vízhálózat, a villanyhálózat, megoldották az udvaron az esővízelvezetést, részlegesen felújították a szennyvízelvezető rendszert, újjászületett a tető, a csatornák, az ablakok, az ajtók, külső és belső faljavítás, meszelés zajlott le, teljesen kicserélték az iskolai bútorzatot, felújították a mosdókat.
A csíkszeredai önkormányzat jóvoltából az iskola udvara is meg fog újulni, az udvar rendezéséhez még ebben az évben hozzálátnak. A tornaterem falának tervbe vett külső szigetelésével kapcsolatosan új fejlemény, hogy a szakemberek szerint az új csatornák felszerelésével az eddigi beázás megszűnt és a talajon az esővíz elvezetésének megoldásával szükségtelenné válik a falak melletti leásás és szigetelés – ismertette az igazgató.
Fotó: Kristó Róbert
További terveikről Kiss Ernő elmondta, a következő időszakban a felújítás végleges befejezése, lezárása a feladatuk, ezt követően pedig szeretnének nagyobb figyelmet fordítani az oktatói, nevelői munka szervezésére, felügyeletére. „A felújítás miatt az utóbbi időszakban erre a területre nem tudtunk akkora figyelmet és annyi időt fordítani, mint amennyit szeretnénk. Ezt a tevékenységet szeretnénk erősíteni és az iskola hagyományaihoz méltóan tovább haladni” – mondta az igazgató.
Emlékeznek és ünnepelnek
Az iskola a tavasszal megnyitott iskolatörténeti kiállítással már elkezdte a 130 éves évfordulóról való megemlékezést, november 3-ra, az évfordulós ünnepségre ezt, az iskola folyósólyán tavasz óta látható kiállítást is felújítják – közölte Kiss Ernő. Bemutatta, azt szeretnék, ha a november 3-ára tervezett évfordulós ünnepség illetve az egész nap az iskoláról szólna, annak történetéről és történelméről.
Ennek jegyében szervezték meg a november 3-ai programot. Reggel az iskola udvarán, a névadó szobor előtt hivatalosságok, gyerekek, pedagógusok, szülők részvételével kezdődik az ünnepség, amelynek keretében többek között diákok idézik fel az iskola különböző korszakait, felolvasnak néhány, Az én iskolám pályázatra készült fogalmazást és bemutatják annak a felmérésnek az összegzését is, amely a szülők, illetve diákok körében készült és arra keresett választ, hogy kinek mi tetszik illetve mit kifogásol az iskolával kapcsolatosan.
Ezt követően korosztályonként találkozókat, beszélgetéseket szerveznek a diákoknak. A 7. és 8. osztályosok számára a Csíki Magánjavak képviselőjét, illetve volt igazgatókat hívnak meg, hogy meséljenek az iskola történetéről. Az 5. és 6. osztályosokhoz volt diákok jönnek, hogy élményeiket, a régi diákélet történeteit osszák meg velük, az 1–4. osztályosokhoz pedig volt tanítónéniket és tanítóbácsikat illetve Kozma Mária írónőt, az iskola volt diákját invitálja meg az iskola. Déltől nyílt kapuk napját hirdetnek meg november 3-án az iskolában, ennek keretében minden érdeklődő megtekintheti az iskola felújított épületét. Régi pedagógusokat is várnak erre az alkalomra, akik számára találkozót is szerveznek a jelenlegi kollégákkal. A diákok számára szórakoztató programmal ér majd véget az évfordulós ünnepség.
Huszonkét autó, benzingőz, adrenalin, kifordítások, borulások, illetve egy kisebb ijedtség – ez jellemezte a 6. Csíkszentkirályi Roncsderbit szombaton.
Folyamatban van több mezei útszakasz aszfaltozása Madéfalva környékén, ez a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését, és elkerülhetik mezőgazdasági gépekkel a nagy forgalmú főutat. A szomszédos községek megközelítése is egyszerűbb lesz.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.