Nem marad el idén sem a több évtizede rendszeresen februárban zajló csíki símaraton, a 34. Mindannyiunk Egészségére elnevezésű tömegrajtos sífutóversenyt. Az idei vetélkedőt február 18-án rendezik.
Két trichinella-fertőzést igazoltak a disznóvágási szezon kezdete óta Hargita megyében, egy házi és egy vaddisznó húsában. A megyei állat-egészségügyi igazgatóság szóvivője szerint a legtöbb gazda bevizsgáltatja a levágott állatokból vett húsmintát.
Több százan tiltakoztak szerda este Sepsiszentgyörgy főterén, amiért „az éj leple alatt” sürgősségi kormányrendelettel módosították a büntető törvénykönyvet és a büntető perrendtartási törvénykönyvet.
Megelégelték a marosvásárhelyi városháza ígérgetéseit a nyelvi jogokért küzdő civilek. Ezért egyrészt perbe fogták a polgármesteri hivatalt, másrészt újraindították a kétnyelvű utcanévtáblák gyártását.
Románia hat partnere – Belgium, Kanada, Franciaország, Németország, Hollandia és az Amerikai Egyesült Államok – kéri Románia kormányát, hogy ne akadályozza a korrupcióellenes harcot.
Természetvédelmileg védett területté nyilvánították a Maros folyó mentén fekvő területek egy részét a Milvus Csoport kezdeményezésére. A Milvus képviselői szerdai sajtótájékoztatójukon kiemelték: céljuk, hogy a folyó visszanyerje ökológiai egyensúlyát.
Arra inti Florin Iordache igazságügyi miniszter az országszerte tiltakozókat, hogy „olvassák el figyelmesen és felelősségteljesen” az általuk kifogásolt sürgősségi kormányrendeletet. A tárcavezető szerint „nincs semmi törvénytelen” a jogszabályban.
A Hargita megyei civilek és az állami hatóságok között vállal összekötő szerepet az újjáalakult Területi Közrendi Hatóság, amely a megyei tanács, a rendőrség, a csendőrség, a tűzoltóság, a prefektusi hivatal és a helyi közösségek képviselőiből áll.
Bár a Székelyudvarhelyi KC-nak megvolt a lehetősége arra, hogy idegenben legyőzze a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC-t a kézilabda Román Kupa negyeddöntőjében, ez végül nem jött össze, a tengerpartiak léptek tovább a legjobb négy közé.
Amíg a polgármester meglátása szerint az elvártnál lassabban halad a szépvízi kulturális központ felújítása, addig a kivitelező állítja, a májusi határidőig elkészülnek a hátralevő munkálatokkal.
Csütörtökön Gyertyaszentelő Boldogasszony napja van, pénteken Szent Balázs püspökről emlékezik meg a katolikus egyház.
Fiatalok, rendkívül tehetségesek, egyedi hangzásviláguk pedig könnyen azonosíthatóvá, felismerhetővé teszi a zenéjüket – a NÉKED próbatermében jártunk, ahol az együttes tagjai a kezdetekről, nyári bulikról, további tervekről beszéltek portálunknak.
Folytatja felkészülését a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga tavaszi szezonjára, szerdán a Marosvásárhelyi ASA II.-vel játszott barátságos mérkőzést.
A kormány kedd esti intézkedése ellen szervezett tüntetéssorozathoz csatlakozva Csíkszeredában alig több mint száz személy gyűlt össze szerda délután. A tervezet visszavonását és a kormány lemondását követelték.
Nagy volt az öröm szerdán a csíkszeredai József Attila Általános Iskola I. Step by step osztályában: ide került ugyanis Bakó Szabolcs cukrász mézeskalács-kompozíciója.
Felkészülési mérkőzést játszott szerdán az FK Csíkszereda. A román labdarúgó 3. Liga 1. csoportjának éllovasa a szintén 3. ligás (az 5. csoport tizedik helyén álló) Szászrégeni Avântul együttesét fogadta.
A Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség parlamenti képviselői A Grindeanu kabinet – a nemzettel dacoló kormány. Ne törvényesítsétek a lopást Romániában címmel bizalmatlansági indítványt nyújtott be a parlamentbe.
Székelyföldi rangadót rendeznek a teremlabdarúgó Románi Kupa nyolcaddöntőjében. A legjobb 8 közé jutásért a 2. ligás csíkszeredai együttes az 1. ligás udvarhelyi csapatot fogadja.
Súlyosan megsérült egy köztisztasági alkalmazott kedd reggel Sepsiszentgyörgyön.