Nem ültek otthon az udvarhelyszéki tüntetők a hétvége alatt sem, szombaton több tízen, vasárnap pedig mintegy ötvenen vonultak ki a Márton Áron térre, a Vasszékely-szobor köré, az ország több városában zajló tömeges megmozdulásokkal szolidarizálva.
Noha hősiesen játszott, végül hosszabbítás és szétlövés után 5–4-es vereséget szenvedett hazai pályán a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong MOL Liga alapszakaszának zárómérkőzésén.
További két személy halt meg az influenza vírus szövődményei miatt a január 23–29. közötti héten, mindketten az A típus H3N2 altípusát kapták el.
Szőcs Júliának, az egyszerű cselédlánynak sokat köszönhet az utókor, hiszen ő volt az, aki Bolyai János halálos ágya mellett ült, majd utolsó útjára kísérte a nagy matematikust.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal jobban jár, ha továbbra is haszonbérbe adja a város területén lévő parkolóhelyeket, mintha saját szakosztályt hozna létre – legalábbis ezt állapítja meg az a szaktanulmány, amelyet most hoztak nyilvánosságra.
Sima győzelmet aratott a teremlabdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében a Futsal Klub Székelyudvarhely, vasárnap délután 9–1-re nyert a másodosztályú Csíkszeredai Imperial Wet vendégeként, így bejutott a legjobb nyolc csapat közé.
Összesen tizennégy udvarhelyszéki oktatási intézmény ideiglenesen kinevezett igazgatója nyújtotta be lemondását az elmúlt hetekben, ezzel átadva a helyet az adott tanintézet korábbi vezetőjének.
Több maroshévízi gazdaságot elöntött a víz vasárnap délután, miután a hirtelen jött felmelegedés hatására jégtorlaszok alakultak ki a Maros-folyón.
Eddig megszerzett kínai nyelvtudásukat felhasználva tartottak előadásokat Hargita megyei diákok pénteken Csíkszeredában. A minap beköszöntött kínai újévet ünnepelték, ahol már a 4715-ik esztendőt számolják.
Nem kellett elbocsátaniuk senkit a Csíki Játékszíntől és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttestől, mert enélkül is meg tudták oldani a személyzet béremelését, amelyre a kormány kötelezte a kulturális intézményeket működtető önkormányzatokat.
Ezernél is többen vonultak utcára szombaton este Marosvásárhelyen, hogy a sürgősségi kormányrendelettel elfogadott jogszabálymódosítások ellen tiltakozzanak. A tüntetés során nem került sor rendbontásra.
Fiatalok, rendkívül tehetségesek, egyedi hangzásviláguk pedig könnyen azonosíthatóvá, felismerhetővé teszi a zenéjüket – a NÉKED próbatermében jártunk, ahol az együttes tagjai a kezdetekről, nyári bulikról, további tervekről beszéltek portálunknak.
Meglett az eredménye a diákok és szülők összefogásának, januárban sikerült kivetítőkkel felszerelni a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola hét tantermét.
A felmelegdés hatására megindult négy jégtábla a Maros folyón, az egyiket Déda, a másik hármat Palotailva, Ratosnya és Galonya térségéből jelentették – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a Maros megyei tűzoltóság.
Hatodik alkalommal szervezett esküvői kiállítást Gyergyószentmiklóson az YKA Foto Studio és a Csilladekor. A szombati rendezvényen, a Sláger Center emeletén mindent megtalálhattak a vőlegények és menyasszonyok.
Sima győzelemmel kezdődött a férfi kézilabda-bajnokság tavaszi szezonja a Székelyudvarhelyi KC-nak, szombaton délután az utolsó előtti Szatmárnémeti VSK otthonában tízgólos győzelmet aratott.
Szakadékba zuhant traktorjával egy férfi a vasárnapra virradóra a marosszentannai Patak utcában.
Az esős idő ellenére sokan vettek részt az Orbán Balázs születése alkalmából Székelyudvarhelyen rendezett megemlékezésen. Az író, néprajzkutató és országgyűlési képviselő méltatása mellett Szejkefürdő jövőjéről is beszélt Gálfi Árpád polgármester.
Megismételte a Bukaresti Dinamo elleni hazai kiváló játékát a Marosvásárhelyi Medicina, és magabiztosan nyert a Galaci CSU otthonában az élvonalbeli női röplabda-bajnokság 16. fordulójában.