
Fotó: Gecse Noémi
Eddig megszerzett kínai nyelvtudásukat felhasználva tartottak előadásokat Hargita megyei diákok pénteken Csíkszeredában. A minap beköszöntött kínai újévet ünnepelték, ahol már a 4715-ik esztendőt számolják.
2017. február 05., 17:052017. február 05., 17:05
Ünnepélyes keretek között köszöntötték a kínai újévet azoknak a Hargita megyei iskoláknak a tanulói, akik az idei tanévben részt vesznek a kínai kultúra és nyelv tanulását lehetővé tévő – ma már világszerte elterjedt – Konfuciusz-programban. Az eseményt a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában tartották, ahol a tanulók mellett tanárok, igazgatók, a tanfelügyelőség illetékesei, valamint a romániai Konfuciusz-intézet munkatársai is részt vettek.
Köszöntőbeszédében Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa elmondta, örül, hogy immáron több száz tanuló nyerhet betekintést a kínai nyelv és kultúra világába Hargita megyéből, továbbá hangsúlyozta, dicséretes e diákok eltökéltsége, ugyanis a világ egyik legnehezebb nyelvét tanulják. Megjegyezte azt is, hogy a Konfuciusz-program segíthet elmélyíteni a két ország közötti gazdasági, szociális és diplomáciai kapcsolatokat. Ezt követően Song Shaofeng kínai egyetemi tanár, a nagyszebeni Lucian Blaga-egyetem Konfuciusz-intézetének igazgatója beszélt a kínai újévről, amely a kínai horoszkóp szerint a tűzkakas éve. Felszólalásában továbbá hangsúlyozta az idegen nyelvek és kultúrák megismerésének fontosságát.
Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője úgy fogalmazott, örül, hogy a program másfél éves beindulását követően már azt is sikerült elérni, hogy az itteni diákok a kínai nyelvet és kultúrát felhasználva tartsanak egy kis bemutatót. Ezután gratulált a tanulóknak, az iskoláknak, illetve a két tanárnőnek, akik megyeszerte oktatják a kínai nyelvet. Hozzátette, reméli, hogy további sikereket arat majd a program a térségünkben. A felszólalásokat követően, a diákok az eddig elsajátított kínai nyelvtudásukat felhasználva tartottak előadásokat.
A Konfuciusz-programról
A 2015–2016-os tanévben nyílt először lehetőség, hogy a programban részt vevő Hargita megyei iskolák diákjai szervezett, iskolaidőn kívüli formában tanulhassák a kínai nyelvet két kínai tanár segítségével. Akkor a megyéből hat iskola vett részt a programban, az idei tanévben pedig már nyolc: Csíkszeredában az Octavian Goga Főgimnázium, a Liviu Rebreanu Általános Iskola, a Márton Áron Főgimnázium és a Kájoni János Szakközépiskola csatlakozott a programhoz, Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen pedig két-két tanintézetben van kínai nyelvoktatás. A tavalyi programban részt vevő 256 diákból 13-nak sikerült alapfokú nyelvvizsgát letennie.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!