Pontról pontra válaszolt a sajtó részéről kapott kérdésekre, illetve a lakosság által a közösségi oldalakon megfogalmazott bírálatokra Vargha Fruzsina sepsiszentgyörgyi alpolgármester a hétfői Tabakó-kiértékelőn.
Autóvezetői engedély nélkül közlekedett járművével egy galócási férfi az elmúlt szombaton Bélborban – elkapták a rendőrök.
Bátran szembefordult az ellenszéllel Vargha Fruzsina alpolgármester a mai, Tabakó-kiértékelő sajtótájékoztatón, és pontról pontra válaszolt a sajtó részéről kapott kérdésekre, illetve a lakosság által a közösségi oldalakon megfogalmazott bírálatokra. Kritika ide vagy oda, az augusztus 31-e szeptember 3-a között zajló Tabakót a 24 155 résztvevővel sikeresnek, a tavalyinál is sikeresebbnek minősítette az ifjúsági ügyekért felelős alpolgármester. És még incidensek sem történtek.
A dokumentumokban feltüntetettnél több faanyagot szállított egy férfi, akit feljelentés alapján értek tetten a rendőrök pénteken Fenyéden. Bűnügyi eljárás indult az ügyeben.
Hétfőn indul a megemelt összegű, bruttó 100 ezer forint értékű oktatási-nevelési és hallgatói támogatás utalása, amelyre azok a külhoni magyar gyerekek és fiatalok jogosultak, akik tanulmányaikat a szomszédos országokban magyar nyelven végzik.
Az elmúlt héten a Hargita megyei csendőrök 14 esetben szálltak ki, hogy elriasszák a medvét a településekről, vagy azok közeléből. Idén, a 112-es sürgősségi hívószámon immár 284 esetben jelentették, hogy medve van Hargita megyei lakott területen.
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében szeptember 7-én 18 órától hármas rendezvényre várják az érdeklődőket: bemutatják Iochom István Katonasors című könyvét, ugyanekkor tartják az immár hatodik hadiárva-találkozót, illetve első alkalommal a volt kézdiszéki munkaszolgálatosok találkozóját.
Tizedik alkalommal szervezik meg a héten a Szászrégeni Magyar Napokat, amelynek fő célja lehetőséget teremteni a találkozásra, újra és újra fel- és bemutatni a helyi magyar értékeket. Idén a fiatalokra összpontosítanak.
Egy amfetamin hatása alatt álló, településen 128 kilométeres óránkénti sebességgel vezető fiatal sofőrt füleltek le a rendőrök Bákóban – tájékoztatott hétfőn a Bákó megyei rendőrség.
Felmelegedés és az időszak nagy részében csapadék is várható szeptember 4–17. között – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzéséből.
Megtörtént hétfőn a Vama Veche és 2 Mai között történt, halálos áldozatokat követelő közlekedési baleset két sérültjének rendőrségi kihallgatása.

Több ezren – köztük rengetegen népviseletbe öltözve – vettek részt idén is a Kárpát-medence legnagyobb ételszentelésén Csíkszeredában.
A Fehér megyei törvényszék elutasította fellebbezését, így előzetes letartóztatásban marad az a fiatal gépkocsivezető, aki a Fehér megyei Marosszentimrén augusztus 27-én történt, három halálos áldozatot követelő gázolásos balesetet okozta.
A védelmi minisztérium „határozottan” cáfolja azokat a médiában megjelent híreket, miszerint a hétfőre virradóra orosz drónok estek volna Románia területére.
A Sport-All SC. karate szakosztályának sportolói augusztus hónapban kezdték el alapozó edzéseiket, készülve a soron következő versenyidényre.
A Bögöz községhez tartozó települések leírását és az ott fellelhető jellegzetességek egy részét is tartalmazza már a Bögöz Tájegységi Értéktár Bizottság által létrehozott honlap, amelyet értékeik felkutatását és bemutatását szolgálja.
Biztosan tudnánk-e válaszolni arra, hogy mi jelentene nekünk boldogságot? És azt is, hogy milyen árat kellene fizetni érte? Ezekre a kérdésekre választ kaphat az érdeklődő, ha ellátogat kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola nyitórendezvényére.
A második negyedévben az átlagos óránkénti munkaerőköltség a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok (munkanapok száma) szerint 8,08 százalékkal nőtt az első negyedévhez, illetve 14,38 százalékkal 2022 hasonló időszakához mérten.