Vadőrök óvják majd a medvéktől a táborozókat

Vadőrök óvják majd a medvéktől a táborozókat

Továbbra is fenyegetést jelentenek a medvék Tusnádfürdőn, azonban a szervezők és a helyiek szerint az egy hét múlva kezdődő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) résztvevőinek aggodalomra semmi okuk.

Iszlai Katalin

2016. július 13., 10:252016. július 13., 10:25

A helyiek elmondása szerint fényes nappal többször is lehet találkozni medvékkel Tusnádfürdőn, leginkább a szeméttárolók környékén tartózkodnak, de több olyan eset is volt, amikor az utcán, az iskolánál vagy a temetőben látták a vadállatokat.

Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere megkeresésünkre elmondta, foglalkoznak a medvekérdéssel, jelenleg négy medve befogására kaptak engedélyt, ebből egyet a múlt héten el is szállítottak. Leginkább azt az anyamedvét szeretnék befogni, amely a három bocsával jár-kel a városban, mert az jelenti a legnagyobb fenyegetést. Hozzátette, Tusványos ideje alatt reményei szerint nem lesznek problémák, ennek érdekében együtt dolgoznak a szervezőkkel. „Fel fogjuk hívni az idelátogatók figyelmét, hogy egyedül ne járjanak, és legyenek minél hangosabbak” – tette hozzá. A polgármester azt is elmondta, hogy medvebiztos szeméttárolóknak helyet adó betonalapokat a szabadegyetem után öntik meg.

A medvék kapcsán Fall Sándor, a Tusványos sajtószóvivője elmondta, mint minden évben, idén is hoztak olyan biztonsági intézkedéséket, melyek hozzájárulnak az esemény zökkenőmentes lebonyolításához. „Tusványos ideje alatt hat vadőr lát el szolgálatot, kettesével dolgoznak, és 24 óránként váltják egymást. Ha bárki észlel valamit, nekik kell majd szólnia” – tette hozzá Fall.

Medvebiztos szeméttárolók
A Hargita Térségfejlesztési Társulás (ADI SIMD Hargita) európai uniós finanszírozású pályázatán keresztül tavaly a város negyvenhat speciális kukát kapott, amelyek fémből készültek, lappanccsal működnek, így a medvék nem tudnak hozzájutni a háztartási hulladékhoz. A medvebiztos szeméttárolókat több mint egy hónapja szállították Tusnádfürdőre, jelenleg a sípályánál tárolják, elhelyezésük előtt először önteni kell egy-egy 25 centiméter vastagságú betonalapot.

Kusztura Leventét, a Szent Anna Vadászegyesület elnökét is felkerestük, aki elmondta, hogy a múlt héten egy két év körüli kan medvét fogtak be, amelyet Brassó megyébe szállítottak, és ott szabadon engedték. A környezetvédelmi minisztériumtól kaptak engedélyt négy medve befogására, ez kismértékben megoldja a problémát, de az is előfordulhat, hogy az állatok visszatérnek Tusnádfürdő környékére, mint ahogy a tavaly begyűjtött medvékkel már megtörtént. „Jó lenne, a diáktábor kezdetéig, jövő keddig még két medvét befogni. Csak hát kell egy altatószakember, aki nem mindig elérhető” – tette hozzá Kusztura.

A tusnádfürdői Lőrincz Lenke reményei szerint az erős zaj miatt nem jönnek majd be a medvék a táborhelyre Tusványos alatt. „Járnak a medvék, de embert még nem bántottak. Az a baj, hogy a vendégek azt gondolják, hogy ez attrakció, és etetik őket. A medvebiztos szeméttárolókról hallottam, de nem tudom, mennyire lesznek hatásosak. Ezeknek nincs lehetetlen” – nyugtázta Lőrincz.

A szintén helyi Kocsis Zoltán elmondása szerint minden nap lehet velük találkozni. „A kukákat kiürítik, és verekednek egymással fényes nappal. A tábor ideje alatt szerintem nem lesz baj, a nagy zaj miatt behúzódnak az erdőbe, de oda nem szabad bemenni, mert nagyon veszélyes” – hívta fel a figyelmet Kocsis.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!