Néhány héten belül kiderül, melyik vállalkozás nyeri a Csíkzsögödben régóta problémát jelentő szennyvíz- és csatornarendszer felújításának kivitelezésére kiírt versenytárgyalást. A hétfő esti, kultúrotthonban tartott lakossági fórumon Ráduly Róbert Kálmán polgármester elmondta a jelenlévőknek, hogy az elkövetkező két évben már be is fejeződhet a projekt.
2012. november 27., 11:242012. november 27., 11:24
2012. november 27., 19:332012. november 27., 19:33
„Ezen városrész rendszerének kiépítésével le lesz fedve a település Olton inneni része, viszont Erdőalja és Csiba hasonló gondja csak a későbbiekben oldódhat meg” – közölte Ráduly. Az elöljáró említést tett a megnövekedett utasforgalmat egyre nehezebben kiszolgáló helyi buszjáratokról – a helyzet javítása érdekében a polgármesteri hivatal két nagyobb méretű busz vásárlását fontolgatja, de ha az utasok igényt tartanak rá, akár „a járatok számának bővítése is szóba jöhet”.
Újabb parkolóhelyek a Zsögödi Nagy Imre utcában
A polgármester a Zsögödi Nagy Imre utca „már-már közvitára érdemes kiírási anyagát” is megmutatta a részvevőknek: a Szász Endre utcától egészen a Brassói útig tartó szakasz azon részén, ahol „az út szélessége lehetővé teszi”, a csatornázás után esedékes helyreállítási munkálatok alkalmával – a Taploca utca mintájára – újabb parkolóhelyeket alakítanak ki, és egyik oldalon kerékpársáv is helyet kap.
Panaszáradat a helybéliektől
A megjelent zsögödiek a járdák állapota, valamint azok „csak bizonyos részeken elvégzett javításai” miatt méltatlankodtak, illetve a templom mellé hordott szeméthalom okozta bosszúságot is előterjesztették a városvezetésnek. A panaszosok egyúttal kérték az Olttal párhuzamos patak medrének kipucolását, és szóba kerültek a – többek között a közbirtokosság erdejét lövedékekkel megtöltő – szécsenyi katonai gyakorlótér okozta nehézségek is.
Józsa Lajos, a közbirtokosság elnöke elmondta, állandó problémát jelentenek „az esténként szabad szemmel is látható süvítő golyók, amelyek miatt sokan még a közeli legelőiket sem használhatják, arról nem is beszélve, hogy a kitermelt, lövedékkel teli fákat jóval áron alul lehet csak eladni”.
Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.
A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.
Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.
Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.
Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.
A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.
Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.
Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.
szóljon hozzá!