24 órája nincs elektromos áram a fél Szászvárosban (Orăştie), miután leégett egy transzformátorállomás és több kábel megsemmisült – tájékoztat Ovidiu Bălan, a település polgármestere.
Sorozatos magyarellenes megnyilvánulásokért 30 ezer lejes pénzbírságot szabott ki a médiahatóság (CNA) a Realitatea hírtelevízióra – közölte pénteki hírlevelében a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ).
Idén augusztusban több mint kétszer annyi új autót írtak be forgalomba, mint tavaly ugyanebben az időszakban – jelentette be pénteken a Gépkocsigyártók és Forgalmazók Egyesülete (APIA).
Május 2-a és szeptember 6-a között országszerte 17 halálesetet és 166 agyhártyagyulladást okozott a nyugat nílusi vírus – közölte pénteken a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).
A közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítja a sebesség-ellenőrzéseket a magyar rendőrség, például nem fogják közzétenni a mérések tervezett helyszínét – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője pénteken Budapesten.
A jogszabály alapján a kéményt évente egyszer kötelező, a szakemberek szerint kétszer, hivatásos kéményseprővel tisztíttatni – hívta fel a fűtésidény megkezdése előtt a lakosság figyelmét Mircea Bălşoianu, a kéményseprők egyesületének országos elnöke.
A Hagyományok Háza Forgószél és Garabonciás néven hon- és népismereti levelezőversenyt hirdet, amelynek témája idén a népi építészet. A megmérettetésen külhoni fiatalok részvételére is számítanak.
Nem mozog eleget a világ népességének több mint negyede, 1,4 milliárd ember, és ez az adat 2001 óta csupán nagyon kicsit javult – állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss jelentése.
Két román állampolgár életét vesztette, és többen megsérültek egy pénteken történt közúti balesetben Magyarországon – írja az Agerpres hírügynökség a román külügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva.
Felborult pénteken a Vâlcea megyei Căzăneşti településen egy hűtőszekrényekkel megrakott kamion, miután a sofőrt megszúrta egy méh – írja az Agerpres hírügynökség a Vâlcea megyei tűzoltóság tájékoztatására hivatkozva. A férfit, aki allergiás a méhszúrásra, mentővel vitték kórházba.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) nem küld sms-eket az adófizetőknek, hogy adóhelyzetükről tájékoztassa – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az ANAF.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Erős légköri instabilitásra vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország középső, nyugati és délnyugati régiójára.
A bukaresti állat-egészségügyi laboratórium igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Brăilán, Románia legnagyobb, Európa második legnagyobb sertésfarmján, ahol több mint 140 ezer sertést tenyésztenek.
A nyugat-nílusi vírus okozta 56 agyhártya- és agyvelő-gyulladásos esetet jelentettek május 2-ától mostanig, és országszerte hatan haltak bele a betegségbe.
Nem profi tolvaj, a pillanat hatása alatt cselekedett – állítja annak a férfinak az ügyvédje, aki az augusztus 10-ei tüntetésen ellopta egy csendőrnő fegyverét.
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, hétfő reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel.
Vasárnapig 291 olyan személy tett feljelentést a bukaresti katonai ügyészségen, akik állításuk szerint megsérültek az augusztus 10-ei, bukaresti tüntetésen, a csendőrség közbelépése nyomán.
A Richter-skála szerinti 3,5-ös erősségű földrengést mértek vasárnap reggel 5 óra 28 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – jelenti honlapján az országos földfizikai intézet (INFP).