VII. Ősök Napja augusztusban Bugacon Pr-cikk

•  Fotó: Ősök Napja

Fotó: Ősök Napja

A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2023-ban, augusztus 4-6. között rendezi meg a VII. Ősök Napját, az eddig megszokott helyszínen: Bugacon (Bács-Kiskun vármegye).

Támogatói tartalom

2023. július 19., 09:002023. július 19., 09:00

Az Ősök Napja a Kurultáj mellett a kárpát–medencei magyarság legnagyobb közös hagyományőrző ünnepe, ahol több mint száz hagyományőrző csapat és a Kárpát-medence minden vidékéről ide érkező magyar közösségek együtt ünnepelnek, és méltósággal emlékeznek nagy közös őseikre.

A magyar társadalmi élet és ünneprend egyik régi hiányossága és adóssága, hogy nem volt egy olyan ünnepünk, amikor a magyarság legnagyobb valós őseiről és az ő történelemformáló szerepükről közösen, méltósággal emlékezhessen meg együtt az egész magyar nemzet.

•  Fotó: Ősök Napja Galéria

Fotó: Ősök Napja

Az Ősök Napja ünnepség 2011–óta kétévente, minden augusztusban méltó emléket állít Atilla Hun Nagyfejedelemnek, Árpád Vezérlő nagyfejedelemnek, a hun, avar és honfoglaló magyar ősöknek, tiszteleg a honmegtartó pozsonyi csata hősei, és minden időkben a Hazáért életüket áldozó magyar hősök emléke előtt.

A rendezvény 2023-ban, augusztus első hétvégéjén valósul meg,

amelynek főpróbái a résztvevő csapatok részére már csütörtökön elkezdődnek (augusztus 3.). A nagy nomád szállásra (jurtatábor) saját jurtával érkezők számára (ingyenesen) augusztus 1-től (kedd) nyílik meg a tábor. A nagyközönség részére augusztus 3. (csütörtök) délutánjától nyílik meg a sátortábor (kemping). A nagyszabású hagyományos kézműves vásár augusztus 4. (péntek) déltől nyitja kapuit, a rendezvény programjai ugyanezen a napon 14 órától kezdődnek.

•  Fotó: Ősök Napja Galéria

Fotó: Ősök Napja

A Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepségén nomád seregszemle, harci bemutatók, nomád vonulás, lovasversenyek és lovasvetélkedők, íjászprogramok, hagyományőrző sportviadalok, a magyar–hun-avar örökséget bemutató szakmai kiállítások, népzenei és magyar táltos-zenei programok lesznek. Hatalmas „Nomád szállás” (jurtatábor) és hadi tábor épül,

kézművesbemutatók, nagyszabású kézműves vásár, gyermekprogramok és tudományos ismeretterjesztő előadások fogják jelenteni az ünnep fő programelemeit.

•  Fotó: Ősök Napja Galéria

Fotó: Ősök Napja

További információk és majd a részletes programok folyamatosan olvashatók lesznek a hivatalos honlapon, valamint a hivatalos Facebook-oldalunkon.

Emlékezzünk együtt büszkén és méltósággal!

Minden magyar testvérünket, minden rokonnemzet képviselőjét és minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Magyar Turán Szövetség

(X – fizetett hirdetés)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
Hirdetés