
Közintézmények, önkormányzatok, civil szervezetek képviselőit kéri fel Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzata, hogy október 7-én déli 12 óráig küldjék el az Orbán Balázs-díjra vonatkozó jelölésüket rövid indoklás kíséretében a szekelyfoldnapok@hargitamegye.ro címre.
2014. október 03., 13:222014. október 03., 13:22
A Székelyföldi Orbán Balázs-díjat 2011-ben közösen hozta létre a három megyei önkormányzat, és azoknak a személyeknek adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaiban alapozott modernizációjában. A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja az Orbán Balázsról elnevezett díjat a térség érdekében folytatott kimagasló tevékenységért.
A Székelyföldi Orbán Balázs-díjat először a II. Székelyföld Napok keretében, 2011. június 8-án a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában az önkéntesség jegyében adományozták Hargita megyéből Kovács Piroska nyugalmazott pedagógusnak, Kovászna megyéből Váncsa György sepsikőröspataki önkéntes tűzoltóparancsnoknak, míg Maros megyéből Simon Juditnak, a HIFA Egyesület elnökének.
2012-ben a III. Székelyföld Napok rendezvénysorozat kiemelkedő eseményeként május 24-én a csíkszeredai Szent Ágoston-templomban az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve jegyében adományozták a Székelyföldi Orbán Balázs-díjat Beder Tibor nyugalmazott földrajztanárnak (Hargita megye), Haszmann Pál Péter muzeológusnak (Kovászna megye) és Domokos Ilona tanítónőnek, népnevelőnek (Maros megye).
2013-ban a IV. Székelyföld Napok keretében, a Kós Károly-emlékév kapcsán, Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban Hargita megyéből az Országépítő Kós Károly Egyesülést, Kovászna megyéből a Keöpeczy Sebestyén József Műemlékvédő Társaságot és Maros megyéből az ARCUS Egyesületet tüntették ki.
2014 a család és a munka összehangolásának éve. Az idei Orbán Balázs-díjat olyanoknak ítélik oda, akik bebizonyították, hogy munka és család területén lehet sikeresnek lenni, ugyanakkor lehet közösségi feladatokat vállalni, társadalmunk jövőépítésén, értékeink megőrzésén, hagyományaink ápolásán dolgozni.
A Székelyföldi Orbán Balázs-díj kör alakú, 70 mm átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, kétoldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megyei önkormányzatok vezetői egy külön, erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében. A díjátadó ünnepséget október 13-án 18 órától tartják a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!