
Fotó: Illyés Tibor/MTI
Elsöprő többséggel, 157 igen, 1 nem szavazattal fogadott el határozatot a szerdai, plenáris ülésén a Magyar Országgyűlés a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés támogatásáról – számol be szerdai hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
2021. április 28., 20:182021. április 28., 20:18
A határozatában az Országgyűlés megerősíti, hogy üdvözli az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által közösen elindított kezdeményezést, örömét fejezi ki a sikeres aláírásgyűjtés, a kezdeményezés benyújtása, a nyilvános parlamenti meghallgatás és az Európai Parlament támogatása miatt. Ugyanakkor
„Az Országgyűlés meggyőződése, hogy az Európai Bizottság döntésével elmulasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy konkrét intézkedésekkel tegyen tanúbizonyságot az európai őshonos nemzeti kisebbségek iránti elkötelezettségéről, kultúrájuk támogatásáról és védelméről. Következetesen támogatja önazonosságuk védelmét, egyéni és közösségi jogaik kiteljesítését, szülőföldhöz való jogukat, az ottélés biztonságát” – áll a határozatban.
– mondta el a sajtótájékoztatón a kezdeményezők nevében Vincze Loránt EP-képviselő, a FUEN elnöke. Emlékeztetett:
„Évekkel ezelőtt közösen úgy döntöttünk, hogy a külhoni magyar közösségek ügyét az európai kisebbségvédelem keretében kell bemutatni és felerősíteni. Az Erdélyből, az RMDSZ kezdeményezésére indult Minority SafePack erre volt eszköz. És most az látszik, hogy az Európai Bizottság elutasítása ellenére elértük a célunkat, hiszen európai napirendre emeltük ügyünket, és nagyon sok szövetségest sikerült szereznünk a többségi társadalmakból is.
– fogalmazott az MSPI európai kampányának koordinátora.
„Mi indítottuk el a kezdeményezést, innen, Erdélyből nőtt ki nemzeti, majd nemzetközi dimenzióba, és mindannyian együtt harcoltunk, habár akadályok sokaságát gördítették elénk”. Az erdélyi magyarok célja, Márton Áron szavait idézve:
– reagált a határozatra Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette:
Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba szerint egy falat kell áttörnünk Brüsszelben a kisebbségvédelem terén, és erre az MSPI a megfelelő eszköz. „Az MSPI egy kiáltás, amely azt jelzi, hogy a kisebbségek ügye nem tekinthető megoldottnak Európa minden részén, így például Romániában is hiába van törvényi keret, ha azt nem alkalmazzák, vagy ha bírósági döntésekkel tesznek keresztbe” – mutatott rá, kifejezve reményét, hogy az Országgyűlés határozata új lendületet ad az ügynek, és az Európai Bizottságnak ismét foglalkoznia kell a kisebbségvédelemmel.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
szóljon hozzá!