
Minden fogyasztó megérzi majd a drágulást
Fotó: Pixabay
Tizenkilenc százalékkal drágul július elsejétől a földgáz szállítási díja – számolt be az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) döntéséről az Agerpres. Ezt a drágulást a fogyasztók is megérzik.
2024. június 28., 12:092024. június 28., 12:09
Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) jóváhagyta az elosztási szolgáltatást igénybe vevő földgázfogyasztókra vonatkozó szabályozott földgázelosztási díjak átlagosan 19 százalékos emelését július 1-jétől.
Az Agerpreshez eljuttatott sajtóközlemény szerint a tarifák változását több tényező befolyásolta: egyrészt a földgázelosztó szolgáltatás költségeinek emelkedése a 2024-re előre jelzett 4,6%-os infláció mellett, továbbá az úgynevezett tőkeköltségek növekedése. Ugyanakkor a közlemény szerint 2023-ban rekord számú új fogyasztót kötöttek rá a gázhálózatra, miközben a 2023-ban elosztott földgázmennyiség 8 százalékkal csökkent.
Az új elosztási tarifák egy díjévre, azaz 2024. július 1. és 2025. június 30. közötti időszakra érvényesek.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
szóljon hozzá!