
A Sanitas szakszervezeti szövetség szeretné elindítani a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalásokat, hiszen az érvényben lévő szerződés év végén lejár. Ezért Sanitas tagjai kedden kétórás sztrájkőrséget álltak az egészségügyi minisztérium épülete előtt.
2016. november 30., 12:562016. november 30., 12:56
„Az érvényben lévő szerződés december 31-én lejár, és azt kockáztatjuk, hogy 231 ezer egészségügyi alkalmazott kollektív munkaszerződés nélkül marad. Folytatjuk a tiltakozást” – nyilatkozta Marius Sepi szakszervezeti elnök az Agerpresnek. A keddi sztrájkőrség eredményeként december 5-ére találkozóra hívta a szakszervezetieket az egészségügyi minisztérium képviselője – tájékoztatta lapunkat Nyulas Emma, a Sanitas Hargita megyei vezetője.
Az ágazati kollektív munkaszerződés tulajdonképpen a munkáltatók és a szakszervezet tagjai közötti alapjogokat és feladatokat szabályozza, ami majdnem minden kórházi alkalmazottat érint – magyarázta a szakszervezet vezetője. Elmondta, hogy e munkaszerződéseken kívül a kórházak vezetőivel külön megállapodásokat kötnek a szakszervezeti tagok, amit a Hargita megyei intézmények már megkötöttek.
A szakszervezet vezetőit ugyanakkor aggasztja, hogy a fizetések kiegészítésére vonatkozó törvénymódosítás jóváhagyását megóvta a kormány az alkotmánybíróságnál, így azt is december elején fogják elbírálni – közölte Nyulas Emma. Emellett attól is tartanak, hogy a közelgő választások miatt elhúzódhatnak a tárgyalások, s ha a választások következtében változik a minisztérium összetétele, akkor félő, hogy ismét kezdhetik elölről a megbeszéléseket. A december 6-ai, előre meghirdetett újabb tiltakozás is kérdéses a tárgyalások miatt. A Hargita megyei intézmények egyelőre nem terveznek megmozdulásokat – tudatta a megyei vezető.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!