
Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítanak a Pest vármegyei nyomozók két román férfit – írja az MTI a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság keddi közlésére hivatkozva.
2025. április 08., 12:362025. április 08., 12:36
A rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőrök őrizetbe vettek egy 30 és egy 47 éves román férfit, valamint kezdeményezték letartóztatásukat.
Azt írták: a gyanúsítottak osztrák férfiakra támadtak rá, és zsidó vallásuk miatt szidalmazták őket az M3-as autópálya Babati pihenőhelyén április 6-án. „A 30 éves gyanúsított először
Ezután a parkolóban a sértett testvére és a 30 éves gyanúsított között a vita tovább folytatódott, amelybe bekapcsolódott a 47 éves román férfi is” – ismertette a rendőrség, hozzátéve,
„A közösség tagjai elleni erőszakot egyértelműen elutasítjuk, az azt elkövető személyekkel szemben a törvény adta keretek között eljárva határozottan lépünk fel” – írták a rendőrségi honlapon, kiemelve: a bűncselekményt elkövetők azonosítása és elfogása kiemelt feladat. Az ilyen jellegű cselekmények nem maradhatnak büntetlenül – hangsúlyozták.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
szóljon hozzá!