
Arafat szerint nincs se türelmünk, se bölcsességünk, se megértésünk a kockázatok iránt, amelyek a közösségekre leselkedhetnek
Fotó: Székelyhon TV
Határozottan felkészültebbek a hatóságok Romániában, mint hat hónappal ezelőtt, a koronavírus-járvány megjelenésekor – jelentette ki Raed Arafat belügyi államtitkár a Székelyhon Tv Nézőpont műsorának legújabb adásában. Szerinte ugyanakkor továbbra is be kell tartani a járványügyi előírásokat, hiszen emberéletekről van szó a járványidőben.
2020. augusztus 31., 13:012020. augusztus 31., 13:01
2020. augusztus 31., 13:022020. augusztus 31., 13:02
„A járvány kezdetekor sehol sem volt elegendő lélegeztetőgép, orvosi felszerelés, intenzívterápiás-eszköz, védőfelszerelés készleten. Ennek ellenére rövid idő alatt sikerült biztosítanunk a szükséges anyagokat, most pedig már a tartalékok feltöltésének szakaszában vagyunk, így ha súlyosbodik a helyzet, van, amihez nyúlnunk. Az elmúlt hónapokban rengeteg tapasztalatra tettünk szert, szélesebb a hatóságok és az egészségügyi intézmények közötti együttműködés is.
– ecsetelte a hatóságok felkészültségi szintjét a járvány kezdetéhez viszonyítva az egészségügyi szakember a Székelyhon Tv Nézőpont műsorában.
Fotó: Székelyhon TV
Arafat a kórházak túlterheltségét firtató kérdésre elmondta, hogy bizonyos időszakokban ezzel is küzdöttek, amikor az intenzív osztályokon sok beteget ápoltak. „Amikor intenzív terápiára van szükség, akkor térre, felszerelésre és legfőképpen személyzetre van szükség. Az utóbbi időben jegyzett emelkedések az ország déli részén jelentettek nagyobb nyomást.
Tudni kell azonban, hogy nem csak az ágyak száma és a felszerelés számít, hiszen nagyon fontos az emberi erőforrással való gazdálkodás is. Az utóbbi időben áthelyezéssel, a nagyobb évfolyamok rezidensorvosainak átcsoportosításával oldottuk meg az különböző országrészekben felmerült orvoshiányt” – beszélt a tapasztalatokról a belügyi államtitkár.
Arra a kérdésre, hogy szerinte mennyire lehet biztonságosan megtartani a szeptember végén esedékes önkormányzati választásokat, illetve hogy milyen kockázatai vannak az iskolakezdésnek, Arafat elmondta: nem létezik nulla kockázat ebben az esetben sem. Minden esemény – akár iskolakezdés, akár választások vagy bármi más – amikor az emberek visszatérnek a megszokott életükhöz, ismét zsúfoltságot eredményez, ezeket megfelelő intézkedésekkel egyensúlyozni kell. Az egészségügyi minisztérium, a belügyminisztérium, az országos közegészségügyi intézet és a választási hatóság kidolgozza az ezekre vonatkozó szabályokat. Emellett általános szabályokat és a védekezési intézkedéseket tartalmazó szabályzókat dolgoznak ki, amelyek szerint az iskolák működnek majd.
– válaszolta Arafat.
Az iskolai maszkviselésre vonatkozó felvetésre az egészségügyi szakember szerint a felületek fertőtlenítése, a kézfertőtlenítés (jobban mondva, a kézmosás), bizonyos távolságtartási intézkedések betartása, esetleg az egy osztályban jelen levő tanulók létszámának csökkentését célzó intézkedések betartása is fontos,
Arra a kérdésre, hogy a rendszer fel van-e készülve arra, ha mégsem így történnek a dolgok, Arafat azt válaszolta, hogy ebben az esetben az elkülönítés lehet a megoldás. „Az utóbbi időben rendeltünk el zonális karantént olyan településeken, ahol gyorsabb növekedést észleltünk. Ebben elszigeteltünk kisebb településeket 10 vagy 14 napra, amíg ellenőrizhetővé vált az esetek számának növekedése. Ilyen intézkedésekre bármikor lehet számítani a következő időszakban, ha úgy látjuk, hogy a helyzet megköveteli” – fejtette ki az államtitkár.
Fotó: Székelyhon TV
Arra a kérdésre, hogy van-e esély arra, hogy visszatérjünk a sürgősségi állapotra az Országos Sürgősségi Esetek Felügyelőségének alapítója azt mondta, hogy a kérdés, mivel jelen pillanatban készenléti állapot van, ha adott pillanatban már nem kezelhető a helyzet, mindig ott a sürgősségi állapothoz való visszatérés lehetősége.
– jelentette ki a szakhatóság vezetője.
Meddig lehet korlátozni a jogokat világjárvány idején?” – kérdezte a Székelyhon Tv riportere. Arafat válaszként kifejtette, szerinte az egyéni jogok tiszteletben tartása nem létezhet egy kockázatot jelentő világjárvány veszélyével szemben, amiben emberek halnak meg.
– vélekedett Raed Arafat.
Fotó: Székelyhon TV
A belügyi államtitkár szerint valójában nincs se türelmünk, se bölcsességünk, se megértésünk a kockázatok iránt, amelyek a közösségekre leselkedhetnek, amelyek bennünket és szeretteinket fenyegethetnek. „A jövőre nézve ez azt jelenti, hogy
„Nekik tájékozottaknak és nagyon jól felkészülteknek kell lenniük, hogy megértsék, ha egy településen bizonyos eljárási okok miatt feloldják a karantént, az azt jelentheti, hogy elengednek embereket, akik megfertőzhetnek másokat, és a megfertőzöttek egy bizonyos százaléka intenzív kezelésre kerül, bizonyos százaléka meg fog halni. Ezt kell megérteni, hogy ez lehet a hatása a döntéseknek. Minden szabály és döntés, amit Romániában meghoztak, az én véleményem szerint, eléggé kiegyensúlyozott volt. Olyan helyzetben voltunk, amikor nagyon sok volt az ismeretlen.
Láttuk, hogy mi történt egyes európai országokban, láttuk, hogy nagyon fejlett országokat gyűrt le a vírus, és nagyon jól tudjuk, hogy még nincs vége. A helyzet tovább tart, és ettől kezdve a megelőző intézkedések nagyon fontosakká válnak” – összegzett Raed Arafat.
• Videó: Székelyhon
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
szóljon hozzá!