
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
A magyar média nélkül elképzelhetetlen a nemzetpolitika – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szombaton Visegrádon.
2023. december 09., 17:362023. december 09., 17:36
2023. december 10., 16:352023. december 10., 16:35
Potápi Árpád János a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón rámutatott:
Ilyen hálózat a médiában is létrejött, ennek építése harminc évre nyúlik vissza, és azóta folyamatosan erősítik – mondta. Felidézte Antall József egykori miniszterelnök szavait, miszerint lélekben és érzésekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Ez indította útnak a modern kori nemzetpolitikát, amelyet a nemzetpolitikai intézményrendszer kiépítése követett – emelte ki az államtitkár.
Potápi Árpád János 2010-től a nemzetpolitika területén több szakaszt különített el. Első lépésként megteremtették az új jogszabályi hátteret, elfogadták a kettős állampolgárságról szóló törvényt.
– hangsúlyozta. Hozzátette, 2014-től a gazdasági fejlesztések és a szülőföldön való boldogulás került a fókuszba, majd 2020 után a hálózatok kiépítése felé léptek. A hagyományos és online eszközöket ötvözve szeretnének eljutni a világ magyarságához, éljen bárhol – mutatott rá. Az eredményeket áttekintve kitért arra, hogy
Beszámolt arról, hogy 2023-tól az oktatási-nevelési támogatást 22 400 forintról 100 ezer forintra emelték. Elsődlegesnek nevezte a magyar óvodát; szerinte ha ott el tudják érni a gyermekeket, akkor utána valószínűleg magyar iskolába íratják őket a szülők.
Potápi Árpád János a jövőre nézve oktatási központok, koncentrált oktatási intézményrendszer kialakítása mellett érvelt. Azt mondta, ez nem csak a szülőknek lenne jó az intézményválasztás szempontjából, a gyermekek magyar identitását is erősíteni lehetne. Az államtitkár szólt a Határtalanul! programról, amelynek keretében 10 ezer kirándulást támogattak és több mint 520 ezer anyaországi diák jutott el külhonba. Szólt a vállalkozásfejlesztési programról, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium valósít meg. Támogatják továbbá a sportakadémiák működését, és elindult a Kárpát-medencei lovas program is – sorolta.
November 16-án elindult a Hazaváró program, amellyel a Magyarországra visszatérőket szeretnék segíteni. 27 kormányablaknál működik egy-egy olyan ablak, ahol az ehhez szükséges adminisztratív segítséget biztosítják, illetve online módon is lehet használni magyar és angol nyelven. Jelezte:
Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke arról beszélt, hogy figyelemhiányos korban élünk, és a sokszor „betűhiányos” fiatalok már nem olvasnak, hanem rövidfilmes produkciókat néznek. Egyre inkább jelen vannak a hibrid műfajok, amelyek között a rövid videók kiemelt helyet foglalnak el – mutatott rá.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
A print média értékelése szerint „haldoklik”, már csak egyfajta „örökség formájában velünk lévő hagyomány”, sokszor csak bizonyos generációk kedvéért tartják fenn.
Eltűnt a márkahűség az online médiában, a direkt elérés – tette hozzá, majd kitért a TikTok-alkalmazásban rejlő lehetőségekre. Megjegyezte: ma már a Facebook elavultnak számít, a TikTok felületén 13,2 milliárd videót tekintenek meg havonta a felhasználók.
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó arról beszélt, hogy
Nem szabad versenytársnak tekinteni azt az újságírást, azt a műfajt, amelyet a jelenlévők képviselnek, fontos azokat is kiszolgálni, akik a minőségi újságírást várják el – hangsúlyozta. Kitért arra is, mi különbözteti meg a neoliberális és nemzeti újságírást, és úgy fogalmazott: sajnálja azokat, akik kirekesztik a nemzetből saját magukat. Amíg a neoliberális, globális újságírás arról szól, hogy azt írják, amiért fizetik őket, addig, „nekünk van egy fontos szenvedélyünk, a nemzetünk” – mondta.
Mayer Erika, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség alelnöke laudációjában kiemelte: Molnár Judit büszke gyökereire, tudását Füleken alapozta meg, Pozsonyban és Budapesten „csiszolta”, majd újságírói pályája a Pátria Rádió magyar adásában kezdődött. Parlamenti tudósítóként is dolgozott, a Szabad Újság főszerkesztőjeként az írott sajtóban tett szert pályájára kiható tapasztalatokra és vezetői gyakorlatra. Pályája a Ma7 médiacsalád vezetőjeként teljesedett ki – mutatott rá, hozzátéve: Molnár Judit rendszeres résztvevője a Kárpát-medencei magyar sajtórendezvényeknek, munkáját ismerik és becsülik.
Molnár Judit megköszönte az elismerést, az anyaország támogatását, és azt mondta: nagyon sok minden terheli a Felvidéket. Úgy fogalmazott: erősek is lehetnének, de – bár aránylag sokan vannak – gyengék. Igyekeznek meggyőzni egyre több honfitársukat a magyar képviselet fontosságáról – hangsúlyozta. Hozzátette, mindez nem csak a politikáról szól; ha eljutnak odáig, hogy merik a magyar nyelvet használni a mindennapokban, akkor lehet, hogy erősebbek lesznek. Az ő munkájuk meggyőzni az embereket arról, hogy jó magyarnak lenni – mondta a díjazott.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
2 hozzászólás