Ozsdola község díszpolgára lesz Vujity Tvrtko

A háromszéki Ozsdola település díszpolgárává avatja Vujity Tvrtko Pulitzer-díjas magyarországi televíziós újságírót – tájékoztatott közleményben a Mikes Egyesület. 

Bíró Blanka

2015. április 01., 16:362015. április 01., 16:36

Brânduş-Dendyuk Szilveszter, a háromszéki település polgármestere előterjesztésére az önkormányzat már meg is szavazta az ezzel kapcsolatos tanácshatározatot.

Néhány éve derült ki, hogy a világutazó riporter apai ági nagyanyja Ozsdolán született, azóta Tvrtko egy teljes könyvtárat és számos iskolai felszerelést juttatott a községbe. Az újságíró már több alkalommal megfordult Erdélyben, ezúttal búcsúturnéra érkezik, igazi céljára az előadás végén derül csak fény.

Április 8-án, szerdán, Kovásznán a Művelődési Központban, 9-én, csütörtökön Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban, 15-én, pénteken Székelyudvarhelyen a Stúdió Mozi D3-ban lép színpadra.

Előadói estje során olyan témákat érint majd, mint a világ utolsó magyar hadifoglyának hazatérése, Kim Ir Szen üvegkoporsója vagy a világhírű 3-as szektor. Mesél a világ legnagyobb lepratelepéről, ahol az arc nélküli emberek élnek, a közönség pedig megismerheti a világ legidiótább diktátorát is.

Vujity Tvrtko három évvel ezelőtt egy sepsiszentgyörgyi előadásán mondta el, hogy horvátnak vallja magát, édesanyjával és gyerekeivel mindig horvátul beszél, ugyanakkor 25 százalékban palóc és 25 százalékban székely – mivel egyik nagymamája Ozsdolán született. A nemzeti szimbólumok használatára biztatta a székelyeket: mint fogalmazott, magyarországi horvátként mindig kiáll azért, hogy minden nép használhassa nyelvét, szimbólumait azon a földön, ahol él. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés