
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Emberkereskedelem és munkavégzésre kényszerítés gyanúja miatt indult eljárás Prahova megyében egy család három tagja ellen. Az ügyészek szerint a három gyanúsított – két férfi és egy nő – nyolc éven át jogtalanul fogvatartott és dolgoztatott hét személyt.
2025. április 28., 18:032025. április 28., 18:03
A Prahova megyei rendőrség hétfői tájékoztatása szerint – melyet az Agerpres idéz – 2017 és 2025 áprilisa között a gyanúsítottak a hét sértettet egy farmra szállították, ahol embertelen körülmények között, áram, víz és mosdó nélküli barakkokban szállásolták el őket, és
A nyomozó hatóságok szerint az áldozatoktól elvették személyazonossági irataikat, és amikor megpróbáltak megszökni a farmról, erőszakkal visszavitték őket.
Az ügyben hat házkutatást tartottak, több bizonyítékot lefoglaltak. A gyanúsítottakat a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség 24 órára őrizetbe vette, ezt követően a Prahova megyei törvényszék nyomozási bírója a két férfit házi őrizetbe helyeztette, a nő ellen pedig hatósági felügyeletet rendelt el 30 napra. Az ügyészek enyhének vélik a kényszerintézkedéseket, ezért fellebbeztek.
Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő szombat esti sajtóértekezletén.
Hat ember életét vesztette, és tizenöten megsérültek szombat délután, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
szóljon hozzá!