
Fotó: Pixabay.com
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion szombaton kijelentette, hogy a leendő kormány 12 minisztériumból fog állni, összesen 50 államtitkárral, és többek között nem lesz külön fejlesztési és külön szállításügyi tárca.
2024. augusztus 10., 18:322024. augusztus 10., 18:32
Az ellenzéki párt elnöke a Transzfogaras magashegyi úton tartott sajtótájékoztatót, amelyen bemutatta a szállításra vonatkozó, úgynevezett „Simion-tervet” – írja az Agerpres hírügynökség.
– bocsátotta előre az AUR-elnök.
Elmondása szerint a terv egyik fontos intézkedése az lenne, hogy a fejlesztési és a szállításügyi tárcát összevonnák.
„Nem lesz külön fejlesztési és külön szállításügyi tárca, helyettük egyetlen erős minisztérium lesz, az építkezésekért és közszállításért felelős tárca” – ismertette Simion a tervét, amely szerint a kormánynak 12 minisztériuma és legtöbb 50 államtitkára lesz.
Emellett az AUR elnöke azt szeretné, hogy autópályákat nagyrészt „romániai vállalkozók építsék, belföldön gyártott építőanyagokból”. George Simion azt állította ugyanakkor, hogy
A terv egy másik célkitűzése a Tarom állami légitársaság megmentése, illetve a tengeri kikötők fejlesztése. A belföldi energetikai rendszer, illetve a vasúti hálózat korszerűsítésének befejezése szintén a célok között szerepel – szögezte le az AUR elnöke.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!