
Fotó: Barabás Ákos
Eltűnik a cukorbetegeknek ajánlott élelmiszerek megkülönböztető jelölése, tehát a diabetikus termékre vonatkozó egységes feliratozás és embléma, ugyanis hatályba lépett az erre vonatkozó szabályozás. Hargita megyében a tízezret is meghaladja a regisztrált cukorbetegek száma, így számukra kényelmetlenséget okozhat majd az élelmiszerek hátoldalán található tartalomtáblázatok böngészése.
2016. július 20., 14:532016. július 20., 14:53
Az új szabályozás csak annyit enged meg, hogy a gyártók külön adatot közöljenek a termék cukortartalmáról. Az intézkedés szükségességét azzal indokolták, hogy a diabetikus termék jelölését több cég marketingeszközként használta. Ez miatt a cukorbetegeknek ajánlott élelmiszerekről sok fogyasztó azt gondolta, bármennyit ehet belőlük, pedig előfordul, hogy ugyanolyan energiatartalommal bír a cukormentes élelmiszer is, mint cukros, csupán az édes ízt adja más alapanyag.
A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság március végi adatai szerint a megyében valamivel több, mint tizenegyezer cukorbeteg él, nagyjából azonos arányban vidéken, illetve városon. Udvarhelyszéken is számos embert érint a változás, hiszen körülbelül 4500 cukorproblémával küzdő ember él a környék településein – tudtuk meg Lőrinczi Csabától, a székelyudvarhelyi kórház orvosigazgatójától. A belgyógyász és diabetológus szakember szerint azonban a diabetikus termékek túlzott fogyasztása sem jár semmiféle veszéllyel. Hozzá ebből adódó problémák miatt még nem fordult senki, ő amúgy nem javasolja efféle termékek fogyasztását, hanem az ésszerű táplálkozást ajánlja pácienseinek. Cukormentes édességet azok fogyasszanak, akik kívánják, vagy a gyermeknek esetében lehet a cukrozott termékek alternatívája egy-egy ilyen termék megvásárlása, de a szakorvos inkább az egészséges, kiegyensúlyozott étrendet javasolja.
Az élelmiszerek nagy része esetében nem volt nagy jelentősége a megkülönböztető jelzésnek, hiszen egy cukorbetegnek figyelnie kell a szénhidrátok fogyasztására, a keményítőkére, a krumpli-, a rizs-, és a lisztfélék étrendbe való illesztésére is – mondta el lapunknak egy több mint húsz éve ezzel a betegséggel élő férfi. A jelzés nála leginkább csak édességek beszerzésekor számított. Amikor ilyen terméket vásárolt, könnyebb szívvel emelt le a polcról olyant, amin szerepelt a jelzés. Ez viszont azzal is járt, hogy többet fogyasztott az adott termékből, mint egy cukrozottból. Ettől függetlenül ő hasznosnak tartja a jelzést. Úgy gondolja, nincs olyan élelmiszer, ami kimondottan cukorbetegeknek való lenne, hiszen minden cukorproblémás páciensnek személyre szabott étrendet, étkezési alapelveket ír elő a kezelőorvosa.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!