
Fotó: Pál Árpád
Elbírálták az óvásokat, és a tanügyminisztérium nyilvánosságra hozta az idei nyári érettségi végleges eredményeit. A jegyeket a bacalaureat.edu.ro honlapon lehet megnézni.
2017. július 10., 13:012017. július 10., 13:01
2017. július 10., 14:452017. július 10., 14:45
Országos szinten az érettségizők 71,4 százalékának sikerült a vizsga.
Az őszi érettségire ezen a héten keddtől péntekig lehet beiratkozni, illetve július 27-én azoknak, akiknek előbb pótvizsgázniuk kell valamely tantárgyból – írja az Agerpres hírügynökség.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
Felszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán az egyesült államokbeli Denver nemzetközi repülőterén – közölték a hatóságok szombaton.
Péntek nulla órától kétnapos tűzszünetet hirdetett ki az orosz védelmi minisztérium csütörtök este, megismételve a figyelmeztetést is, hogy a moszkvai győzelem napi ünnepség elleni esetleges támadásra Kijev elleni tömeges csapással fog válaszolni.
Meghalt Ted Turner amerikai üzletember, médiavállalkozó, a CNN hírtelevízió alapítója – jelentette be a Turner Enterprises szerdán.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
szóljon hozzá!