
Háborús színtér a Gázai övezet, a merényletek viszont nem csak e területre korlátozódnak
Fotó: Hannibal Hanschke/EPA/Agerpres
Teheránban merényletben megölték Iszmail Hanijét, a gázai iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjét órákkal azután, hogy részt vett az iráni elnök eskütételi ceremóniáján. A Hamász közleményében Izraelt vádolja.
2024. július 31., 08:552024. július 31., 08:55
Hanije hajnali két óra körül vesztette életét, néhány órával azután, hogy egy izraeli vadászgép Libanonban, Bejrút szívében megölte a Hezbollah műveleti központjának vezetőjét. Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy Hanijét egyik biztonsági őrével együtt ölték meg.
A Hamász közleménye szerint Hanijét egy izraeli támadás ölte meg. A Hamász politikai hivatalának helyettes vezetője, Musza Abu Marzuk kijelentette, hogy
„A Hamász-vezető iráni meggyilkolása súlyos eszkalációt jelent, amely nem éri el céljait. Nyílt háborút vívunk Jeruzsálem felszabadításáért, és készek vagyunk különféle árakat fizetni érte. A Hamász egy intézmény és egy ideológia, mely független bármely vezetőjétől” – idézi az MTI a Hamász politikai hivatalának helyettes vezetőjét.
A Hamász közleménye szerint Hanijét „a teheráni rezidenciáján elkövetett, áruló, cionista rajtaütésben” ölték meg. Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy „kinyomozzuk Hanije halálát, és később közöljük a vizsgálat eredményét”.
A szervezet 62 éves vezetőjét először 2017-ben választották meg a Hamász politikai irányítójának a leköszönő Háled Mesaal helyére, majd 2021 augusztusában újabb négy évre meghosszabbították hivatalában. Haníje a Gázai övezet északi részén fekvő Sati menekülttáborban született, halász apja egy Askelon melletti palesztin faluból menekült Gázába Izrael megalakulása, 1948 körül. Fiatal korában Izraelben dolgozott, hogy segítsen eltartani családját, s az 1980-as években tagja volt a Gázai Iszlám Egyetem hallgatói tanácsának.
és az Iszlám Egyetem adminisztratív igazgatója lett. A Hamász akkori vezetője, Ahmed Jaszin sejknek 1997-es, izraeli börtönből szabadulása után Hanijét nevezték ki irodavezetőnek.
amikor Jeruzsálem megpróbálta felszámolni a Hamász gázai vezérkarát. Haníjét jelölték 2005-ben a Hamász parlamenti listájának élére a palesztin választásokon, s egy évvel később győzelemre vezette a terrorszervezetet a rivális palesztin Fatah párt felett, és
Túlélte a Fatah ellene elkövetett merényletkísérletét 2006-ban, majd 2007-ben a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász úgy döntött, hogy meneszti a miniszterelnöki posztról, de a Hamász nem volt hajlandó elfogadni ezt. Hanije továbbra is irányította a Gázai övezetet, de Ciszjordániát nem, ahol a Fatah vette át az igazgatást.
2017-ben Jahíje Szinuárt választották a Hamász gázai vezetőjévé, és Hanije Dohába, Katar fővárosába költözött, a szervezet politikai irányítója lett. Egy hónappal az október 7-i mészárlás után dédunokája és egyik unokája is meghalt izraeli támadásban a Gázai övezetben. Áprilisban három gyermeke és három unokája, júniusban nővére vesztette életét izraeli támadásban a Sati menekülttáborban.
A szakértők szerint a tényleges hatalom a Hamász Gázai övezetben tartózkodó katonai vezetőinek, Jahíje Szinuárnak és Mohammed Deifnek a kezében van.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
szóljon hozzá!