
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
Életének kilencvenhatodik évében, vasárnap elhunyt Sajdik Ferenc Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett grafikusművész, karikaturista – közölte honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hétfőn.
2025. szeptember 22., 20:022025. szeptember 22., 20:02
„Én nem a valóság, hanem a képzelet után alkotok. Ez valahogy belülről jön, mert igazából ösztönösen rajzolok. De végül is a rajzolást a ceruzára kell hagyni, én csak mozgatom azt” – idézték Sajdik Ferenc hitvallását az MMA megemlékezésében. Úgy fogalmaztak, hogy a komoly könyveket közelebb varázsolta a mindennapokhoz, a humorosakat pedig még szórakoztatóbbá, egyben filozofikusabbá tették a rajzai.
Karikatúráinak, mesekönyveinek, filmjeinek összetéveszthetetlen ismertetőjegyet ad a rajzi könnyedség, fesztelenség és a következetes stílustisztaság. Vonalai érzékenyek és kerekdedek, szeretnivalóan tarka színfoltokat adók.
– méltatták az MTI szemléje szerint.
Sajdik Ferenc 1930-ban született Neuenhagen bei Berlin-ben. Iparrajziskolában tanult, 1949-től litográfusként dolgozott, majd a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója lett.
Kedvesen esendő, szerethető figurái harminc éven át jelentek meg minden héten, sokan az ő rajzaiért vették az újságot. A Ludas Matyit 1990-től az Új Ludas követte, majd megszűnt a lap. 1993-tól az Úritök, majd a Pesti Vicc munkatársa volt – olvasható a Nemzeti Archívum Sajtóarchívum életrajzában.
Igazán népszerűvé a rajzfilm tette. Visszaemlékezése szerint a filmkészítéssel egy véletlennek köszönhetően került kapcsolatba:
A film végül nem készült el, de megismerkedett Dargay Attilával és Jankovics Marcellel, akik később felkérték, hogy rajzoljon figuraterveket, háttereket a La Fontaine-mesesorozathoz. Ezt követte a Pom Pom meséi és A nagy ho-ho-horgász, amelyek évtizedek óta gyerekek és felnőttek kedvencei.
Nevéhez fűződik a tévétorna főcíme, az 1977-es reklámfilmszemlén különdíjat kapott bontottcsirke-reklámfilm és az ő grafikai tervével készült 1981-ben Vajda Béla Moto perpetuo című Arany Pálma-díjas animációs kisfilmje. 2014-ben az I. kerületi Naphegy téren átadták a tervei alapján készült Pom Pom játszóteret.
Több mint 300 könyvhöz – köztük ifjúsági és tankönyvekhez – készített rajzokat. Illusztrálta többek között Csukás István, Alberto Moravia, Rudyard Kipling, Tabi László, Peterdi Pál, Békés Pál, Arany János és Petőfi Sándor írásait. 2024-ben adták ki rajzaival Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című kötetét. Karikatúrái önálló albumokban is megjelentek.
Élete végéig alkotott. Magyarországon és számos európai városban volt csoportos és önálló kiállítása. Az utolsó évtizedekben a táblaképek festése vált a fő területévé, amibe Papp László váci műgyűjtő bíztatására kezdett bele. Emellett főleg
Munkásságát 1977-ben Munkácsy Mihály-díjjal, 1984-ben a Szép magyar könyv grafikai díjjal, 1988-ban érdemes művész címmel ismerték el. 2006-ban Budapest díszpolgára lett, 2012-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2013-ban Kossuth-díjjal tüntették ki azonnal felismerhető, egyedülálló stílusú rajzaiért, kedvesen groteszk, esendő, összetéveszthetetlen karakterű figuráiért, portréiért, nagy sikerű, mára legendává vált rajzfilmjeiért és könyvillusztrációiért, páratlan életművéért.
2014-ben Hazám-díjban, 2017-ben Magyar Örökség Díjban részesült. 2018-ban Dunakeszi díszpolgára lett, 2023-ban a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. 2025-ben Libri szerzői életműdíjjal ismerték el munkásságát gyerekirodalom kategóriában.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
szóljon hozzá!