
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A védelmi minisztériumnál jelenleg kidolgozás alatt áll egy törvénymódosító tervezet, amely szerint bevezetik a négyhónapos önkéntes katonai szolgálatot a 18 és 35 év közötti nők és férfiak számára – közölte kedden Laurenţiu Leoreanu, a képviselőház védelmi bizottságának elnöke. A politikus a parlament védelmi bizottságai és Angel Tîlvăr védelmi miniszter találkozója után nyilatkozott a sajtónak.
2024. február 07., 08:552024. február 07., 08:55
Leoreanu beszámolója szerint a megbeszélésen három jogszabály került szóba:
az egyik a védelmi törvény, amelyik a szakbizottságok jóváhagyására vár,
a második a 446/2006-os törvényt módosító tervezet, amelyet 2022-ben kezdtek el kidolgozni a védelmi minisztériumban, és többek között az önkéntes katonai szolgálatra is kiterjed,
a harmadik pedig a katonák jogállására vonatkozó törvény tervezete, amelyet hamarosan véglegesítenek
– ismerteti az Agerpres.
A politikus azt is elmondta, a keddi találkozón a védelmi miniszter ismertette a 446-os törvényt módosító tervezetet. Eszerint
A szolgálati idő 4 hónap, amely alatt
Leoreanu szerint felmerült, hogy a fizetés összege a négy hónapra a bruttó országos átlagbér háromszorosa legyen, de az összeget még nem rögzítették.
Ez a tervezet a pénzügyminisztérium véleményezésére vár, és a védelmi bizottságok, illetve a védelmi miniszter is azt szeretné, hogy még ebben az ülésszakban megvitassa a parlament – mondta a képviselő.
Leoreanu azt is közölte, hogy tudomása szerint megkezdődött a katonai szolgálatra alkalmas tartalékosok nyilvántartásba vétele is. Hozzátette, hogy az érintetteket a nyilvántartásba vételük után egy-két hetes alapkiképzésre hívják be.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
szóljon hozzá!