
Képünk illusztráció
Fotó: Agerpres/Christian Lupascu
Maros megyei hulladékkezeléssel foglalkozó cég adócsalásának és környezetszennyezésének kiderítése érdekében csütörtökön reggel tizenhét megyében és Bukarestben tartottak házkutatást a rendőrök.
2021. március 04., 11:482021. március 04., 11:48
2021. március 04., 13:082021. március 04., 13:08
Mint Emanuela Farcaș, a Maros megyei rendőrség sajtószóvivője elmondta, csütörtök reggel a megyei rendőrség gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó osztálya, más megyékben dolgozó kollégáikkal együtt, 190 helyszínen tartott házkutatást. Maros, Botoşani, Iaşi, Suceava, Fehér, Arad, Bákó, Bihar, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dâmboviţa, Dolj, Prahova, Szeben, Teleorman és Vaslui megyékben működő cégeket és magánszemélyeket kerestek fel, hogy átnézzék az irataikat.
A rendőrök azzal gyanúsítanak egy Maros megyei, hulladékkezeléssel foglalkozó céget, hogy 2018 és 2020 között
A cég képviselőit ugyanakkor azzal is gyanúsítják, hogy a könyvelési adatokat is meghamisították. A nyomozás eddigi adataiból az derült ki, hogy az ügyben érintett egészségügyi intézményeknél és vállalkozásoknál sem zajlott törvényesen a könyvelés. A jelenlegi becslések szerint az állami költségvetésnek okozott kár 380 ezer lej.
A nyomozás során vizsgálják továbbá a sürgősségi állapot idején az egészségügyi fogyóanyagok megvásárlására kiírt közbeszerzési eljárások részleteit is. Emanuela Farcaș még elmondta, a házkutatások nyomán öt személyt állítottak elő.
Hat ember életét vesztette, és tizenöten megsérültek szombat délután, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
szóljon hozzá!