
Fancsali Ernő egy korábbi megemlékezésen. Korábban is elkobozták tőle Erdély zászlaját (archív felvétel)
A kolozsvári március 15-ei ünnepi felvonuláson a román csendőrség kiemelte a tömegből Fancsali Ernőt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnökét, valamint egy másik személyt, mert Erdély-zászlóval vonultak fel. A csendőrség a szervezőkre hivatkozva próbálta megakadályozni a szimbólum használatát – közölte szerdán az EMNP sajtóirodája.
2017. március 15., 14:042017. március 15., 14:04
2017. március 15., 14:422017. március 15., 14:42
A hagyományosnak számító ünnepi felvonulás és megemlékezés közben emelték ki a tömegből Fancsali Ernőt és egy másik kolozsvári állampolgárt a tömegből – utóbbit azonban, mivel feltekerte a zászlót, elengedték. A csendőrség véleménye szerint törvénytelenséget követtek el, amikor Erdély zászlajával vonultak fel. Az államhatalmi szerv a szervezőkre hivatkozva kezdett intézkedni, utóbbiak pedig a csendőrségre hivatkoznak – áll a közleményben.
Fancsali Ernő elmondta: valószínűsíti, hogy a csendőrség bírságot szab ki, az ügyet azonban – jogorvoslat reményében – bíróságra viszi. Később az EMNP kolozsvári elnöke Facebook-bejegyzésben közölte: 500 lejre büntették, mert „nem vonta be” az Erdély-zászlót.
Az eset nem példa nélküli: a csendőrség a tavalyi évben szintén vegzálta a felvonulókat – köztük Fancsalit – Erdély zászlaja miatt. Akkor nem szabtak ki bírságot – emlékeztetett az EMNP sajtóirodája.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
szóljon hozzá!