Hirdetés
Hirdetés

Legfőbb ügyész: nem lehet egy helyen vizsgálni a közlekedési baleseteket a korrupciós ügyekkel

Augustin Lazăr

Augustin Lazăr

A bírák és ügyészek által elkövetett bűntettek kivizsgálásával foglalkozó részleg létesítéséről szóló törvényi előírás „visszaveti az országot a 27 évvel ezelőtti időkbe” – véli Augustin Lazăr legfőbb ügyész, aki szerint nem lehet egyszerre nyomozni közlekedési baleset és családelhagyás ügyében, fogvatartottak által tett feljelentések és korrupciós ügyekben.

Székelyhon

2018. március 03., 11:572018. március 03., 11:57

Az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban a legfőbb ügyész állítja: az, hogy az alkotmánybíróság nem ítélte alaptörvénybe ütközőnek a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztály létrehozásáról rendelkező előírást – amely az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló, 2004/304-es számú törvényt módosító jogszabály része –, még nem jelenti azt, hogy a rendelkezés jó és indokolt.

Idézet
A döntéshozó hatalommal rendelkezőknek tudniuk kell, hogy amennyiben ez hatályba lép, visszaveti az országot a 27 évvel ezelőtti időkbe. Egyáltalán nem túlzok, amikor ezt mondom, mert közben a világ fejlődött, és meghonosult az ügyészek területek szerinti szakosodásának elve. Nem létezik már olyan ügyész, aki mindenhez ért, és nincs is, ahogy mindennel foglalkoznia. Nem lehet egy helyen vizsgálódni közlekedési balesetek, fogvatartottak által tett feljelentések, családelhagyásos ügyekben, olyan jogerősen elítéltek ügyében, akik azért tesznek feljelentést, mert kifogásolják a bizonyítékok beszerzését, továbbá korrupciós ügyekben és minden más elképzelhető és elképzelhetetlen dolog kapcsán, amelyek miatt feljelentést tesznek a bírák és ügyészek ellen

– fogalmazott Augustin Lazăr.

Hirdetés

A legfőbb ügyész szerint 1993 óta ezekkel a dossziékkal – az érintett bíró vagy ügyész beosztásától függően – a táblabírósági ügyészségek vagy a legfőbb ügyészség foglalkozik.

„A tavaly kivizsgált ilyen esetek számát véve alapul az új ügyosztály húsz ügyészének fejenként 200 ügyben kellene nyomoznia párhuzamosan. (...) Tavaly három bíró és három ügyész ellen emeltek vádat. A dossziék intézményes szűrése, a lényeges, fontos ügyeknek a kevésbé lényeges ügyektől való szétválasztása azonban nem itt kellene hogy történjen, mert így azok, akiknek 200 dosszié van az asztalán, azt fogják mondani, hogy azért nem tudták felgöngyölíteni a fontos ügyeket, mert a kevésbé lényegesekkel is foglalkozniuk kellett” – tette hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés